NB I: Csertői szerint az NS is felelős az FTC késői góljáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 06:59
null
A paksi játékosok is reklamáltak Andó-Szabó Sándornál – a vétkes Papp Kristóf viszont nem… (Fotó: Szabó Miklós)
Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője szerint a Ferencváros azért egyenlített tizenegyesből a 95. percben a két csapat szombati bajnokiján, mert a „Nemzeti Sport egész héten osztotta és terrorizálta a játékvezetőket”. Ezt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón mondta kollégánknak.

 

KI TERRORIZÁLTA A BÍRÓKAT?

– Csalódott?
– Nagyon jól futballoztunk, az utóbbi két, vereséggel végződő bajnokin látottakhoz képest különösen – mondta Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője. – A labdarúgóim mentálisan is felnőttek a feladathoz, időnként tényleg szépen játszottunk. A Fradi ellen mutatott teljesítményünkre építhetünk a jövőben.

– Az utolsó percben kapott gól ellenére tud örülni a döntetlennek? Mégiscsak a bajnoki címre törő csapat otthonában szereztek pontot.
– A Nemzeti Sport egész héten osztotta és terrorizálta a játékvezetőket, aminek ez lett az eredménye.

– Tessék?! Mire gondol?!
– Már válaszoltam. Vagy leírja, vagy nem. Köszönöm szépen!

– Nyilván edzőként felfokozott érzelmi állapotban van egy ilyen nehéz bajnoki után, de ha mégis higgadtabban próbálna értékelni, mit mondana erről a mérkőzésről?
– Nem tudok tiszta szívből örülni a pontszerzésnek, mert megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy nyerjünk. Viszont abban bízom, hogy a pályán mutatott teljesítményünk lendületet adhat a következő hetekre. A legutóbbi két vereség után fontos volt, hogy növeljük az önbizalmunkat.

PAPP KRISTÓF: EZÉRT LEHETETT TIZENEGYEST ADNI

„Sajnos, ezért lehetett tizenegyest adni... – mondta a mérkőzés után Papp Kristóf, a paksiak középpályása, akinek Böde Dániellel szemben elkövetett szabálytalanságáért tizenegyest ítélt Andó-Szabó Sándor. – Amikor Böde Dániel átvette a labdát, úgy éreztem, azonnal kapura lő, ezért megpróbáltam elé tenni a lábam, hogy blokkoljam. De nem lőtt, hanem csak megtolta a labdát, már nem tudtam elhúzni előle a lábam, összeakadtunk. Éreztem, hogy ezt láthatja szabálytalannak a játékvezető – persze reménykedtem, hogy esetleg továbbot int, de nem vitatkoztam, amikor a büntetőpontra mutatott. Nem akartam szabálytalanodni, menteni próbáltam, de összeért a lábunk."

DOLL: NEM TETSZETT A JÁTÉKOSAIM TESTBESZÉDE

– Bosszantja, hogy elmaradt győzelem?
– Mit mondhatnék? Miután jól szerepeltünk a hazai közönség előtt, néhány játékos elégedetté vált, és kényesen ügyelt arra, nehogy olyan pontján tűnjön fel a pályának, ahol párharcot kell vívnia – válaszolta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Készültünk arra, hogy a Paks mélyen védekezik, ezért azt kértem a játékosoktól, keressék az egy az egy elleni helyzeteket, és a széleken bontsák meg az ellenfél védelmét.

– A fordulás után gyorsan egyenlített a Fradi, mégsem jött lendületbe. Miért?
– A második félidőben sem futballoztunk jól. Akkor már többet tettünk a győzelemért, de ahogy fogyott az idő, némelyik játékos attól is bizonytalanná vált, ha hozzá került a labda, viszont akkor legalább már a hozzáállás rendben volt. Hiába váltottunk támadóbb felállásra, a felépített akciókból akkor is rendkívül keveset láttunk.

– Miért volt ennyire tanácstalan a csapat?
– Mert ha a játékosok nem mozognak, a védők mögött bujkálnak, nem mutatják magukat, és nem kérik el a labdát, annak ez lesz az eredménye. Az is elfogadhatatlan, hogy szögletből gólt kapjunk. A játékosok testbeszéde sem tetszett, úgyhogy ilyen összeállításban még egyszer biztosan nem lépünk pályára.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

Ferencváros–Paks 2–2 (Blazic 47., Varga R. 95. – 11-esből, ill. Gévay 33., Papp K. 57.)
Budapest, Groupama Aréna, 10 112 néző. Vezette: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2017–2018, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Budapest Honvéd–ÚjpestFC 0–0
Budapest,Bozsik József Stadion
Karakó Ferenc
2640
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 0–1Mezőkövesd,Városi StadionBognár Tamás
1262
Vasas FC–Mezőkövesd 0–0
Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1500
Ferencváros–Paksi FC 2–2
Budapest,Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor10 112
Haladás–Balmazújváros 0–0
Szombathely,Haladás Stadion
Erdős József
4716
Videoton–DVSC 1–0
Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 27 17 7 3 56–25 +31 58
2. Ferencvárosi TC 27 16 8 3 58–25 +33 56
3. Újpest FC 27 9 11 7 35–34 +1 38
4. Debreceni VSC 27 10 7 10 44–35 +9 37
5. Budapest Honvéd 27 10 7 10 41–44 –3 37
6. Paksi FC 27 9 9 9 40–43 –3 36
7. Puskás Akadémia FC 27 8 9 10 32–39 –7 33
8. Szombathelyi Haladás 27 9 4 14 29–41 –12 31
9. Diósgyőri VTK 27 8 6 13 40–44 –4 30
10. Balmazújváros 27 6 10 11 29–38 –9 28
11. Mezőkövesd Zsóry FC 27 6 10 11 30–47 –17 28
12. Vasas FC 27 7 6 14 32–51 –19 27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik