NB I: „Csak annyit mondtam a bíróknak, gyávák vagytok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 09:57
null
Volt lökdösődés, „szájkarate”, tolás, legyintés, s a meccs lefújása után Cseri Tamást (24) megtalálták a várdai drukkerek (Fotó: Pusztai Sándor/ Kelet-Magyarország)
A kiállítások, a dulakodás és a Cseri Tamást fenyegető drukkerek miatt az MLSZ fegyelmi bizottsága előtt folytatódik a Kisvárda–Mezőkövesd bajnoki meccs.

Szinte biztos, hogy folytatódik a szombaton lejátszott és 2–1-es mezőkövesdi győzelemmel végződő Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry mérkőzés. Igaz, már nem a gyepen lesz „meccs”, hanem a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága előtt.

Az egyébként erélytelenül bíráskodó Bognár Tamás játékvezető két labdarúgót állított ki az első félidő lefújása után: előbb a kisvárdai Sztavrosz Cukalasznak, majd a Mezőkövesden futballozó Aljakszandr Karnyickinek mutatta fel a piros lapot. Hogy a bíró mit írt jelentésében a kiállításokról, egyelőre nem tudható, ami biztos, a levonulás közben az öltözőbe igyekvő futballisták kis híján ökölvívómeccsé változtatták a futballt – az eset súlya miatt a kiállított labdarúgók aligha ússzák meg egy-egy mérkőzésre szóló eltiltással.

A jelek szerint az MLSZ fegyelmi bizottsága a bajnoki után történtekkel is kénytelen lesz foglalkozni. A stadion játékoskijárója előtt várakozó hazai drukkerek közül többen is nehezen viselték a vereséget, s haragjuk az épületet elhagyó, családjához igyekvő Cseri Tamásra zúdult.

A szemtanúk szerint előbb szidták a két éven át Kisvárdán futballozó támadót, majd az egyik magáról megfeledkező drukker kezet is emelt a játékosra. Volt néhány rendező a főbejárat közelében és a parkolóban is, ám ők nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget az incidensnek, így jobb híján az egyik idősebb várdai szurkoló – aki épp beszélgetett Cseri Tamással –, valamint a mezőkövesdi klub egyik alkalmazottjának határozott közbelépése mentette meg a játékost az ökölcsapástól.

Megkerestük Tóth Lászlót, a Mezőkövesd Zsóry szakmai igazgatóját – akit az első félidő végén a bíró elküldött a kispadról –, hogy a klub tervez-e további lépéseket tenni az eseményekkel kapcsolatban. A szakmai igazgató elmondta, a Mezőkövesd a mérkőzésről készült felvételekkel alátámasztva tájékoztatni kívánja a fegyelmi bizottságot az eseményekről. Így arról, hogy olyan labdarúgójuk kapott piros lapot, akinek semmi köze nem volt az inzultushoz, ellenben kapott egy ütést levonulás közben a kisvárdai Sztavrosz Cukalasztól.

„Csak annyit mondtam a bíróknak, hogy gyávák vagytok, és az erélytelenség miatt fajultak dulakodássá az események – mondta Tóth László. Persze nem hagyhatjuk szó nélkül a mérkőzés után történteket sem, kötelességünk megvédeni a labdarúgóinkat, most tehát Cseri Tamást.”

S ha már a játékos… Cseri Tamás a 2017-es távozása utáni két, Kisvárdán lejátszott bajnoki mérkőzésen, illetve a szombati meccs előtt is azt érezte, barátok közé tért vissza, s a korábbi várdai közönségkedvenc nem győzte fogadni a pacsikat és köszöntéseket. A hangulat a második félidő elején vált vele szemben ellenségessé, amikor körbeért a stadionban a hír, hogy a csatár volt a szünet előtt kirobbanó perpatvar kiváltója. A futballista ezzel együtt sem számított a meccs utáni atrocitásra, amit az is jelzett, hogy pizzás dobozzal a kezében, jókedvűen lépett ki a stadionépületből.

Felvetődik a kérdés, hogyan tudnak a szurkolók közel kerülni a játékosokhoz – nos, Kisvárdán ebből sohasem volt probléma, a drukkerek eddig közös fotót, esetleg aláírást kértek a futballistáktól. Most először törtek elő az indulatok, s ez az eset arra kényszeríti a biztonsági szolgálatot, hogy a jövőben a stadionbejárat környékét kordonnal vegye körbe.

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója telefonon felhívta Cseri Tamást, és megbeszélte vele a kínos történetet.

Megszólalt az ügyben a kiállított Sztavrosz Cukalasz is: „Láttam, hogy dulakodás alakult ki levonulás közben, a társamat megvédve kézzel el akartam tolni az ellenfél játékosát. Az arcát találtam el, de nem ütöttem meg.”

Nincs tehát könnyű helyzetben a szövetség fegyelmi bizottsága, amely az ügy teljes megismerése, tárgyalása és az azt követő határozat meghozatala után ad ki közleményt.

A dulakodást megelőző szituáció

NB I, 2019–2020, 6. FORDULÓ
SZEPTEMBER 14., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest FC–Debreceni VSC 3–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Erdős József
2548
Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 0–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
3104
Kisvárda–Mezőkövesd Zsóry 1–2
Kisvárda,
Várkerti Stadion
Bognár Tamás
2520
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 1–0
Miskolc,
DVTK Stadion
Iványi Zoltán
2961
Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi 2–0Felcsút,
Pancho Aréna
Farkas Ádám
1022
Paksi FC–Ferencváros 0–4Paks,
Városi Stadion
Pintér Csaba
2680
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik