Lanzafame duplája ellenére a Debrecen nyert a Honvéd ellen

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 17:47
null
Lanzafame mindent elkövetett a győzelem érdekében (Fotó: Meder István)
Bár Davide Lanzafame két gólt is szerzett, mégis a Debrecen lett a győztes a Honvéd ellen a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A találkozón többet kezdeményezett a hazai csapat, de a helyzetek kimaradtak, így továbbra is pont nélkül a kispestiek, míg a Debrecen százszázalékos.

 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Debreceni VSC 2–3 (Lanzafame 44., 82., ill. Trujics 8., Haris 66., Varga K. 77.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2441 néző.Vezette:Farkas Á.

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Igencsak vissza kellett lapozni a kispesti klub történelemkönyvében, hogy megtudjuk, mikor is kezdett négy vereséggel egy idényt a csapat – nos, egészen 1941-ig repültünk vissza az időben Kaszás Kálmán, a Honvéd krónikása segítségével. Hogy elkerülje azt a szégyent a Bp. Honvéd, mint hetvennyolc éve, a Debrecen ellen legalább egy pontot össze kellett kaparnia Giuseppe Sannino vezetőedző együttesének – információnk szerint az olasz szakember alatt igencsak inogott a kispad a meccs előtt.

A végeredmény ismeretében pedig könnyen lehet, távoznia kell.

Horváth András viszont nem „távozott” a kezdőcsapatból, az előző, Kisvárda elleni bajnokin (1–3) bakizó kapus maradt a helyén. Nagy Gergő pedig bekerült: a középpályán alapembernek számító játékos a szezonban még egy percet sem töltött a pályán tétmérkőzésen szeméremcsont-gyulladása miatt, legutóbbi bajnokiját még május 19-én, az MTK ellen (4–1) játszotta. A hazaiak huszonhat éves futballistájának beállítása kissé pánikreakciónak tűnt, s a Honvéd az első percekben mutatott játékán érződött is, eredménykényszerben futballozik a csapat – a zsinórban elszenvedett három vereség megtette hatását...

A nyolcadik percben pedig a kispesti rémálom folytatódott is, mert Nikola Trujics révén vezetést szereztek a vendégek. Hogy a Loki remek – két bajnoki, hat pont –, míg a pestiek halovány formát mutatnak, arra bizonyíték, hogy a gólpasszt jegyző Szécsi Márk inkább kapura szeretett volna lőni, mint hogy gólpasszt adjon társának... A kispestiek becsületére váljon, szó sem volt arról, hogy a gárda összezuhant volna, ment előre becsülettel, de igazán nagy gólhelyzetet nem alakított ki – a nagy akaratot kis híján Batik Bence bánta. A védő a Loki kapujába szerette volna kotorni a labdát, és becsúszva a jobb oldali kapufát találta el a jobb sípcsontjával. Az egész héten szemgyulladásával küszködő hátvéd azonnal jelezte, nagy a baj, de szerencsére kis ápolás után visszatért a pályára.

A kispestiek esélye is kis híján visszatért, de Nagy Sándor nagyot védett Davide Lanzafame perdítése után. Akkor viszont már nem hibázott az olasz, amikor Amadou Moutari hozta kihagyhatatlan helyzetbe – a játék képe alapján egyértelműen joggal egyenlített a Honvéd az első félidő hajrájában.

A folytatásban ugyanolyan lüktető játékot láthattak a nézők , a kispesti nyomás nem csökkent, az 53. percben Davide Lanzafame találta el a jobb kapufát – érett az újabb hazai gól, Giuseppe Sannino pedig olyannyira magyarázott, hogy szó szerint pályára lépett, de akkor már a fejét fogta, amikor újra a Lokinál volt az előny Haris Attila remekbe szabott gólja után. S hogy sürgősen kapust kell szerződtetnie a Honvédnak, arról a 77. perc krónikája szólt, amikor Horváth András úgy tudott csak beleütni a labdába, hogy az a felső sarokba perdült (1–3). A Ferencvárostól visszatérő Lanzafame azt még bizonyította, miért a magyar élvonal legveszélyesebb játékosa: szabadrúgásból remekbe szabott gólt lőtt a kapu jobb oldalába.

A kezdés előtti helyzet tehát nem változott, a Loki folytatja remek szériáját, háromból három bajnokit nyert meg – a Honvéd viszont négy vereséggel kezdte a bajnokságot, és egyre erősebben él a gyanú, hogy Kispesten edzőváltás történhet. 2–3

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2019–2020, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 24., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kisvárda–Újpest FC 2–0
Kisvárda,Várkerti SporttelepErdős József
2851
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 0–3
Miskolc,DVTK StadionAndó-Szabó Sándor

4853

Bp. Honvéd–Debreceni VSC 2–3Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
2441
Paksi FC–Mol Fehérvár FC 0–2Paks,Városi StadionCsonka Bence
2098
Kaposvár–ZTE FC 0–4
Kaposvár,Rákóczi StadionKarakó Ferenc
2410
AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP
18.00:Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv:M4 Sport)Felcsút,Pancho Aréna
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC4413–3+1012
2. Mezőkövesd Zsóry FC447–1+612
3. Debreceni VSC3310–5+59
4. Kisvárda4317–5+29
5. Paksi FC41124–5–14
6. Újpest FC41124–7–34
7. Zalaegerszegi TE FC3126–4+23
8. Ferencvárosi TC111–0+13
9. Puskás Akadémia FC3123–4–13
10. Diósgyőri VTK4134–11–73
11. Budapest Honvéd445–11–60
12. Kaposvári Rákóczi FC443–11–80

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik