Öt gól, egy piros – a Honvéd viharos meccsen verte a Haladást

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.07.21. 20:05
null
Danilo ezúttal is gólt szerzett (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd hazai pályán 3–2-re legyőzte a Haladást a labdarúgó NB I nyitó fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Haladás 3–2(Danilo 38., Kamber 67., Lukács D. 76., ill. Priskin 45., Bamgboye 80.)
Budapest, Bozsik József Stadion, 1670 néző. V: Berke

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ÉS GÓLJAIT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

Ilyet is ritkán látni…

A mérkőzés előtt jó egy órával a vasúti sínek melletti kis kocsma előtt zöld-fehérbe bújt drukker ölelkezik egy Honvéd-mezes szurkolóval – „természetesen” nem Fradi-, hanem Hali-mezben feszített az illető, a két szurkolótábor ugyanis baráti viszonyt ápol egymással.

Az időjárás viszont nem volt barátkozós kedvében, a meccs előtt olyan szélvihar kerekedett, hogy az egyik kissrác fejéről lefújta a baseballsapkát, majd mintha időre érkezett volna, pontban 20 órakor leszakadt az ég. Úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, villámlott is. A fedett lelátóra jegyet váltók persze jókedvűen várták a kezdő sípszót, de a szemközti lelátón is boldogan, dalolászva – annak ellenére, hogy bőrig áztak… Le a kalappal előttük!

És a csapatok előtt is, hiszen bátran kezdték a mérkőzést, Király Gábornak már a hatodik percben védenie kellett – papíron könnyű lövést, ám a rendkívül csúszóssá váló talajon a habkönnyűnek tűnő feladat is nehézkes lehet.

Nyilván nem a válogatottól már visszavonult, 42 esztendős legendás kapus miatt érkezett a Bozsik-stadionba Cosimo Inguscio, a magyar nemzeti csapat nemrég kinevezett másodedzője, valamint helyet foglalt a lelátón Marco Rossi szövetségi kapitány másik segítője, Gera Zoltán is. Az olaszt érthetően szívélyesen fogadták, hiszen már akkor is az exkispesti vezetőedző Rossi munkáját segítette, amikor a 2016–2017-es szezonban 24 év után bajnoki aranyérmet nyert a fővárosiakkal.

A szakember is láthatta, hogy a vihar nem hagyott alább, továbbra is villámlott, olyannyira, hogy Berke Balázs játékvezető a 34. percben félbe is szakította a mérkőzést, beparancsolta a futballistákat az öltözőbe. Nem mindenki ment be, néhányan inkább a játékoskijáró előtt ácsorogtak, s két-három perc elteltével folytatódhatott is a futball – valahogy senki sem lepődött meg, hogy Király Gábor szaladt vissza először a gyepre. A kapus megragadta a labdát, jelezve ezzel, elég volt a kényszerpihenőből…

Nagy az érdeklődés!
A Honvéd, miután 5–2-es összesítéssel vette a Rabotnicski elleni párharcot az Európa-liga-selejtező első körében, jövő hét csütörtökön újra pályára lép. Supka Attila csapata 19 órakor fogadja a luxemburgi Progres Niedercornt, a kispesti meccsre már lehet is jegyeket vásárolni. Mivel az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályai szerint csak ülőhelyekre lehet belépőket árusítani, ezért a kispesti tábor helye, az Északi Kanyar zárva marad. A mérkőzésre a legolcsóbb jegyek 800, míg a legdrágább 5000 forintba kerülnek – a hírek szerint nagy az érdeklődés, így érdemes elővételben megvásárolni a tiketteket.

De lehet, jobb lett volna a vendégek szemszögéből, ha még szusszannak egyet, hiszen a félidő hajrájában megszerezte a vezetést a Honvéd, Gazdag Dániel indítása után Danilo passzolt higgadtan a szombathelyi kapuba (1–0). A brazil csatár a Rabotnicski elleni hazai Európa-liga-selejtezőn (4–0) is eredményes volt kedden – kétszer is –, láthatóan felszabadult, érzi Supka Attila vezetőedző bizalmát. Az előző szezonban persze nehéz helyzetbe csöppent a dél-amerikai, hiszen az Eppel Márton, Davide Lanzafame duó mögött kevés, mindössze nyolc alkalommal kapott lehetőséget kezdőként – ám a csatárpáros ugye már távozott.

Ha nem Gróf Dávid áll a kapuban, lehet, hamarabb egyenlít a Haladás, a kapus azonban bravúrral hárította Karol Mészáros közeli lövését, szögletre pattant a labda – ebből pedig mégiscsak egyenlített a Haladás… Ki más, mint a nyáron a Ferencvárostól érkező Priskin Tamás, a 63-szoros válogatott fejelt szépen a kapuba, ekkor már nem háríthatott a kispesti kapuvédő (1–1).

Priskin Tamás az első félidőben egyenlített, később viszont kiállították (Fotó: Török Attila)
Priskin Tamás az első félidőben egyenlített, később viszont kiállították (Fotó: Török Attila)

A fordulás után semmi sem változott: ugyanúgy ömlött az eső, mint előtte, s ugyanúgy kiegyenlített játék zajlott – továbbra is felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Heffler Tibor közel járt ahhoz, hogy újra megszerezze a hazaiaknak a vezetést, de szabadrúgásból fölé-mellé lőtt – abból a szabálytalanságból, amelyet Vít Benes követett el. Emlékezhetünk, a cseh védő másfél hónapja, még a Vasas játékosaként nem lépett pályára a Honvéd elleni záró fordulóban a Bozsik-stadionban, mert épp június 2-re szervezte az esküvőjét…

S esküvői hangulat uralkodott a stadionban, amikor a 67. percben Djordje Kamber gólt szerzett (2–1), sőt a csereként beálló Lukács Dániel is megszerezte pályafutása első NB I-es találatát (3–1). Érdekes, hogy a villámgyors szélső épp húsz évvel fiatalabb, mint Király Gábor.

KAMBER GÓLJA

LUKÁCS DÁNIEL TALÁLATA

A meccs azonban még nem dőlt el, Funsho Bamgboye is eredményes volt, aki Lukács Dánielhez hasonlóan úgyszintén az első gólját jegyezte az élvonalban (3–2). Ezután Priskin Tamás kapott piros lapot, korábbi ferencvárosi csapattársát, Batik Bencét könyökölte le…

A hajrában még debütált kispesti színekben a 17 esztendős Cipf Dominik, aki ollózott, de pechére a labda a lécen csattant…

Az eredmény már nem változott – soha rosszabb meccset ne lássunk!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ÉS GÓLJAIT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

NB I, 2018–2019, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Debreceni VSC 0–1Felcsút,Pancho ArénaVad II István931
Mol Vidi FC–Kisvárda 4–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
1744
Mezőkövesd–Paks 3–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
1977
Bp. Honvéd–Haladás 3–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Berke Balázs
1670
JÚLIUS 22., VASÁRNAP


17.30: Ferencváros–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
19.30: Újpest–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik