A Debrecen győzött Kispesten, és bejelentkezett a bronzért

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2018.05.05. 16:44
null
Sós Bence örül (Fotó: Szabó Miklós)
Két percen belül két góllal szomorította a Debrecen a labdarúgó NB I 29. fordulójában a Honvédot, s bár még a szünet előtt szépített Eppel, a második félidőben nem sikerült a hazaiaknak az egyenlítés. És mivel a kósza ellentámadások egyikéből még Tabakovic is újabb gólt szerzett, hiába borult fel a pálya, elvitte a három pontot a vendégcsapat. Ezzel a DVSC pontszámban befogta a kispestieket, és még mindig jó esélye van a dobogóra.

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Debreceni VSC 1–3 (Eppel 45., ill. Tabakovic 13., 58., Sós 15.)
Budapest, Bozsik József Stadion, 2358 edző. V: Kassai

ÖSSZEFOGLALÓ

„Emberek, figyelem! Nem számítottunk rá, hogy ilyen sokan lesznek, aligha kerül mindenki sorra. A serleget háromnegyedkor be kell vinnünk a stadionba, de ígérem, a mérkőzés után visszahozzuk."

George F. Hemingway próbálta emígy nyugtatni a tömeget fél órával a kezdő sípszó előtt.

No, igen, ekkor már esély sem volt rá, hogy a közel százméteresre nyúló sor végén állók is elkészíthetik a közös képüket a legutóbbi idényben elhódított – a műfüves pálya szélén egy asztalra letett – bajnoki trófeával. Ki átölelte, ki csókot adott neki, ki a gyerekét ültette a tetejére – nagy sikere volt a díszes kupa kiállításának.

A meccs végére egy lépéssel távolabb került a Honvéd attól, hogy egy év múlva ilyenkor a bajnoki bronzérmekkel pózolhassanak a szurkolók. Győzelmével a Loki pontszámban utolérte a kispestieket, mert hiába kezdett aktívabban Supka Attila együttese, a DVSC két perc alatt lőtt két gólja padlóra küldte a hazaiakat. A Debrecen kétszer jutott el a hazai kapuig, és mind a kétszer gólt szerzett.

A ragyogó kezdés nyomban meghozta Tőzsér Dánielék önbizalmát. Elöl a fürge Sós Bence remekül nyargalt el többször is a lassú kispesti védők között, a középpályán pedig tudatosan lassították a játékot, hátrafelé legalább annyiszor passzoltak, mint előre. Aztán a Debrecen a lehető legrosszabbkor kapott gólt: a szünet előtti percekben csereként pályára küldött brazil Danilo az első beadásából gólpasszt adott, a szépítéssel pedig felcsillant a remény a vendéglátók előtt.

De csak az 58. percig.

A svájci-bosnyák kettős állampolgár Haris Tabakovic újabb gólt lőtt, így a múlt heti, Vasas elleni duplája után Kispesten is kettőt szerzett, ezzel eldöntötte a három pont sorsát. Ha a hazai oldalon dicsértük az első labdaérintéséből gólpasszt adó Danilót, mindez a túloldalon Takács Tamásról is elmondható, a hórihorgas csatár ugyancsak az első fejesével szolgálta ki remekül Tabakovicot. A találkozó forgatókönyve innentől kezdve egyértelmű volt: a Honvéd – közeli és távoli lövésekkel, éles és ívelt beadásokkal, rövid és hosszú átemelésekkel – próbálkozott, míg a Debrecen hősiesen védte a saját kapuját, és zárta le a területeket. A hajrában nem esett újabb gól, és ekkor már a lelátón helyet foglaló, Angliából érkező legénybúcsús társaság hangulata is leült valamelyest. Amíg az első félidőben felállva buzdították tapsra a hazai drukkereket, ekkor már lehorgasztott fejjel kortyolgatták sörüket.

A Loki fontos győzelmet aratott, hiszen ezzel a sikerrel pontszámban beérte az ugyancsak a bronzéremre hajtó riválist, és önbizalommal telve várhatja a hajrát. A Honvéd viszont önmagát okolhatja az elmaradt győzelemért: váratlan, gyors gólokat kapott, míg elöl számos helyzetet elpuskázott.

A kispestiek egy lépéssel távolabb kerültek a bronzéremtől – a drukkerek a lefújás után szépen be is álltak a bajnoki trófea előtti sorba...

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 17 9 3 60–26 +34 60
2. Videoton FC 29 17 8 4 56–26 +30 59
3. Paksi FC 29 11 9 9 42–43 –1 42
4. Újpest FC 29 10 12 7 37–35 +2 42
5. Debreceni VSC 29 11 7 11 49–39 +10 40
6. Budapest Honvéd 29 11 7 11 44–48 –4 40
7. Puskás Akadémia FC 29 9 9 11 37–43 –6 36
8. Szombathelyi Haladás 29 10 4 15 33–45 –12 34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 29 7 10 12 32–49 –17 31
10. Diósgyőri VTK 29 8 6 15 40–46 –6 30
11. Vasas FC 29 8 6 15 35–54 –19 30
12. Balmazújváros 29 6 11 12 31–42 –11 29
NB I, 2017–2018, 29. FORDULÓ
MÁJUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Debreceni VSC 1–3 Budapest,Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
Vasas FC–Paksi FC 0–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István
Balmazújváros–Újpest FC 1–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Solymosi Péter
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 0–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionErdős József
Haladás–Puskás Akadémia 3–2
Szombathely,Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
Videoton FC–Ferencváros 0–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik