NB I: borzasztó ütközés, két játékost mentő vitt el a Hali-pályáról

Vágólapra másolva!
2018.04.21. 18:41
null
Az ütközés utáni ijedtség pillanatai (Fotó: Unger Tamás)
Hosszú percekig állt a játék Szombathelyen, a Haladás–Balmazújváros NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, miután a vendégek támadója, Harsányi Zoltán ütközött Gyurján Mártonnal, a hazaiak kapusával.

Az 53. percben a kapu elé érkező labdára berobbanó Harsányi Zoltán a térdével valósággal letarolta a kivetődő Gyurján Mártont, a hazaiak kapusát, aki mozdulatlanul terült el a gyepen, rövid időre eszméletét veszítette.

Az orvosi stáb a pályán ápolta a két labdarúgót. Szerencsére Gyurján gyorsan visszanyerte eszméletét, de nem folytathatta a játékot, hordágyon vitték le a pályáról, orrtöréssel és agyrázkódás gyanújával kórházba szállították – a Haladás honlapja megerősítette az orrcsonttörés és az agyrázkódás diagnózisát.

Harsányit – akinek várandós felesége bármelyik pillanatban életet adhat gyermeküknek – szintén mentő vitte el a pályáról. A Nemzeti Sport utóbb megtudta, hogy kisebb vállsérülést és részleges bokaszalag-szakadást állapítottak meg nála, de elhagyhatta a kórházat, és csapattársaival utazhatott haza.

Mindkét csapat játékosai azonnal próbáltak segíteni (Fotó: Unger Tamás)
Mindkét csapat játékosai azonnal próbáltak segíteni (Fotó: Unger Tamás)
Megérkezett az orvosi segítség (Fotó: Unger Tamás)
Megérkezett az orvosi segítség (Fotó: Unger Tamás)
Harsányi Zoltán is hordágyon hagyta el a pályát (Fotó: Unger Tamás)
Harsányi Zoltán is hordágyon hagyta el a pályát (Fotó: Unger Tamás)

A mérkőzés mintegy nyolcpercnyi kényszerszünet után folytatódott, majd gól nélküli döntetlennel ért véget.

AZ ESETRŐL VIDEÓ ITT:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik