NB I: Borzasztó érzés üres lelátók előtt futballozni – Vitelki

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.04.08. 09:24
null
Vitelki Zoltán elemzéssel és szakmai anyagok olvasásával tölti az idejét (Fotó: Szabó Miklós)
A Loki vezetőedzője elemzéssel és szakmai anyagok olvasásával tölti az idejét, és úgy látja, könnyű lesz felpörgetni a játékosokat a folytatásra, ha nem hónapokra áll le a futballélet.

 

– Teljesen kizárja a futballtaz életéből?
– Ha így tennék, nem mondhatnám magam sportembernek – mondta a Nemzeti Sportnak Vitelki Zoltán, a Debreceni VSC 49 éves vezetőedzője. – Az utóbbi heteket tekintve persze nem szolgálhatok újdonsággal, itthon vagyok a családdal. Csak a kisebb vásárlások és a szüleink ellátása miatt mozdulunk ki olykor. A lehetőségekhez képest igyekszem hasznosan eltölteni az időszakot: átgondolom a tavaszi szezon eddigi részét, elemzem a hibákat, készülök az egyelőre bizonytalan jövőre. Természetesen a család a legfontosabb. De emellett próbálok olvasni és a szakmai anyagokra is időt szakítani.

– Mire jutott az elemzések során?
– Már a meccsek utáni órákban és napokban is próbálunk építkezni, szem előtt tartva a jövőt – most, az alaposabb elemzések után azt mondom, hogy nagyrészt visszaköszönt a csapat játékában, amit játszani szeretnénk. Csupán két bajnoki lógott ki a sorból. A Paks és a Zalaegerszeg ellen sem nyújtottuk azt, amire képesek vagyunk. Különösen az utóbbi vereség fájó. Zárt kapuk mögött veszítettünk három-nullára, és ez a szünetnek rosszabb hangulatot adott.

– Azt a találkozót már a vírus miatti bizonytalanság jellemezte. Mennyire lehetett a szakmára figyelni azokban a napokban?
– Mondhat bárki bármit, a futball sava-borsa, amikor a labdarúgó nézők előtt fut ki a pályára. Borzasztó érzés üres lelátók előtt futballozni, ezért a találkozó előtti napokban a mentális felkészítés kapta a főszerepet. Segíteni akartunk a játékosoknak, hogy megbirkózzanak a helyzettel. Sajnos a mérkőzés nem úgy sült el, ahogy szerettük volna.

– Ezt a legutóbbi öt bajnokira is mondhatjuk, hiszen csupán három pontot szerzett a csapat, amely remekül kezdte az évet, mert négy mérkőzés alatt nyolc pontot gyűjtött. Mi tört meg a folytatásban?
– Az alapjátékunkat a meccsek többségén viszontláttam.A három egymást követő vereség ugyanakkor valóban rosszul nézett ki. A futballunkban nem éreztem ekkora problémát, de sajnos több meccsen is olyan egyéni hibákat követtünk el, amelyekre előzetesen lehetetlen felkészülni. A jövőben még nagyobb összpontosításra lesz szükség, mert bár a játékunk jó alapot adhat a folytatásra, ezen a szinten az eredmény a legfontosabb.

– Az eddigi tavaszi bajnokik alapján hol látja a Debrecen valós helyéta tabellán?
– Bár a tavaszi szezon felemásra sikerült, az eddigi teljesítménynél több van az együttesben, ezért a tabella első felébe várom magunkat. Képzett labdarúgók szerepelnek a keretben, jó közösséget is alkotnak. Még nagyobb odafigyeléssel, még jobb játékkal feljebb kapaszkodhatunk.

– Mennyire izgult az idei fordulók során? Elvégre vezetőedzőként most kapta az eddigi legnagyobb esélyéta bizonyításra.
– Szerencsére nem vagyok izgulós típus, de mivel maximalistának tartom magam, saját magamat is tökéletes munkára sarkallom. Próbálom normál hőfokon megélni a meccseket, fontos, hogy a játékosok sose lássanak idegesnek. Ha a labdarúgók a feszültséget látják rajtam az oldalvonal mellett, az az egész csapat teljesítményére rossz hatással van. Igyekszem nyugalmat árasztani és a legtöbbre törekedni.

– Érzése szerint a szünet után fizikailag vagy mentálisan lesz nehezebb megfelelő szintre hoznia labdarúgókat?
– Mentálisan mindenkinek nehéz a mostani időszak, még senki sem volt ilyen helyzetben, és nem látjuk a végét. A játékosok kiestek a megszokott ritmusból, az otthoni edzésprogram nem ugyanaz, mint amikor az edzőpályán közösen készülünk.Ha nem hónapokra áll le a futballélet, szerintem mentálisan könnyebb felpörgetni a játékosokat, mert bármikor is folytatódik a bajnokság, már mindenki ki lesz éhezve a játékra. Inkább a fizikai állapotuk miatt aggódom, nem tudom, az egyéni edzéstervekkel meddig lehet szinten tartani a kondíciót.

– Ezt nyilván senki sem láthatja előre, de érzése szerint várható nézőszám-növekedés a folytatásban?
– Mindenkinek hiányzik a labdarúgás, a sport. Kicsit olyan a helyzet, mint amikor a labdarúgó súlyos sérülést szenved, és hónapokra kidől. Amikor visszatér, időre van szüksége, hogy ismét százszázalékos bátorsággal álljon bele a párharcokba. Szeretném, ha minél hamarabb biztonságban éreznék magukat az emberek, és túl lennénk ezen a helyzeten. Most ez a legfontosabb. S ha túl leszünk rajta, a nézők is nagyobb számban jönnek a meccsekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik