Hétfőn már beszámoltunk róla, hogy a Liverpool kölcsönjátékosaként a 2018–2019-es idényt a skót Hiberniannél töltő, 20-szoros válogatott kapus, Bogdán Ádám a kölcsönszerződése lejártával nem marad Skóciában, és várhatóan a BL-döntős vörösöktől is távozik, miután a nyáron az angol klubnál is lejár a szerződése.

Egyelőre nem tudni, hol folytatja a pályafutását, híreink szerint az élvonalbeli ZTE FC-nél, valamint az Újpestnél és a Budapest Honvédnál is szóba került a neve. A zalaiak biztosan igazolnak kapust a nyáron, mert az NB II-ben Zöldesi Illés védett, aki kölcsönbe érkezett Kisvárdáról, és várhatóan nem marad Zalaegerszegen. A Honvédnak pedig a lejáró szerződésű Gróf Dávidot kell pótolnia, mint azt hetekkel ezelőtt már jeleztük, Gróf a Ferencvároshoz tart.

Érdekesség, hogy Bogdán, aki 2007-ben a Vasastól szerződött az angol Boltonhoz, a pályafutása során még nem védett az NB I-ben.