NB I: bejött a bátorságpróba – ilyen volt a ZTE idénye

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.07.11. 12:50
null
Nyerő húzás volt szerződtetni Stieber Zoltánt (fehérben), hiszen végig a Zalegerszeg vezéregyénisége volt (Fotó: Szabó Miklós)
Az élvonal egyik színfoltja lett a támadófutballt felvállaló ZTE FC, amely ráadásul a bajnoki mezőny gólkirályát is adta.

 

Hét szűk esztendőt követően visszatért a ZTE FC oda, ahova szerintünk a történelme, a magyar futballban betöltött szerepe szerint való: a legmagasabb osztályba. És persze abban bíztak a patinás klubnál, hogy ha azNB II-ből felkerülő két újonc közül az egyik ki is esik, a másik nem. Magától értetődően a zalaegerszegiek akkor úgy gondolták, hogy a Kaposvári Rákóczi szállna alá – ők pedig maradnának.

Bejött!

Persze ezért tenni is kellett, és a feljutást követően Sallói István sportigazgató próbálta minél jobban megerősíteni az együttest. Amikor egyéniségeket keresett, nemcsak a játéktudást vette figyelembe, hanem a profi szemléletet és az öltözői egység remélt megteremtését is. A legnagyobb név kétségkívül a 2016-os Európa-bajnokságon az Ausztria elleni csoportmeccsen fantasztikus gólt szerző Stieber Zoltáné volt, akit Washingtonból csábítottak haza, de fontos volt Nikola Mitrovics vagy a 13 góljával gólkirályi címig menetelő Radó András megszerzése is.

Utólag látszik, hogy bár a kiesés veszélye sokáig fenyegette a klubot, az U21-es válogatott két alapemberének „felépítése” folyamatosan zajlott: a kapus Demjén Patrik és a jobb oldali védő Bolla Bendegúz stabil kezdőnek számított. Hamar kiderült azonban, hogy az NB I egészen más, mint az NB II, az elkövetett helyezkedési, összpontosításbeli hibákat azonnal góllal büntette az ellenfél. Mi több, a második fordulóban Barczi Dávid fülbevalója okozott zavart: az ékszer – végül sikertelen – eltávolítási kísérlete közben emberhátrányban kezdett a csapat Debrecenben, és rögvest gólt kapott, végül pont nélkül maradt. Egyértelművé vált, hogy minden területen fel kell nőni az élvonal kihívásaihoz, különben…

Ám az is világossá vált: stílusos, bátor futballal próbálkozik a ZTE FC, erősebbnek mondott csapatok ellen is tudott irányítani, mégis sokszor érezhették Zalában, hogy a játék ugyan rendben van, nézhető, sokszor élvezhető, de mi lesz az eredménnyel?

A kimondottan gyengén indított új esztendő változásokra kényszerítette a klubvezetőket: négy meccsen három vereség, egyetlen megszerzett pont nem volt elegendő, hogy Dobos Barna a kispadon maradjon. A csapatot húsz NB I-es bajnokin irányító, négy győzelmet és 18 pontot számláló szakember helyére Márton Gábor érkezett. A ZTE FC ekkor kilencpontos hátrányban volt a Debreceni VSC mögött, igaz, inkább az előtte sorakozó Paksot, Kisvárdát, Újpestet, Diósgyőrt kellett figyelnie – végül a Loki búcsúzott. És igen, a DVSC kieséséhez bizony kellett az egerszegi edzőváltás, mert Márton Gáborral 13 bajnokin hét győzelem, huszonöt szerzett pont lett a zalaegerszegiek mérlege – ezzel a szakember az év legjobb edzői közé került. A cserét követő öt bajnokin máris tíz pontot gyűjtött a csapat, amikor félbeszakadt a bajnokság, de a megkezdett útról már nem tért le. Az újraindulást követő erőltetett menetben nyolc bajnokin tizenöt pontot ért el a társaság, s csak egyszer szenvedett vereséget (az Újpesttől), így végül öt csapatot is maga mögé utasított.

A folyamatosan stabilizálódó csapatjáték mellett a gólkirály Radó András és a végére beinduló Bobál Gergely révén veszélyesen támadó együttessé formálódott a ZTE FC – a terv tehát bevált, a csapat elkerülte a kiesést.

Ám az élet megy tovább, és egyelőre kérdés, milyen kerettel és vezetőedzővel vághat neki az új idénynek az együttes. Akárhogy is alakul, az NB I-ben a helye – ezt ismét bizonyította.


 

A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN: A kiesés elől menekülő, még jókor edzőt váltó Újpest FC idénybeli játékát elemezzük.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC33237358–24+3476
2. Mol Fehérvár FC33189656–29+2763
3. Puskás Akadémia FC331412752–41+1154
4. Mezőkövesd Zsóry FC331481142–31+1150
5. Budapest Honvéd331281336–44 –844
6. Újpest FC331271445–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC3311101251–44 +743
8. Kisvárda331261542–43 –142
9. Diósgyőri VTK331251640–52–1241
10. Paksi FC331181446–53 –741
11. Debreceni VSC331161648–57 –939
12. Kaposvári Rákóczi FC33422727–80–5314

A LEGFONTOSABB TÉNYEK
– Bajnok, így a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat a Ferencváros.
– A második helyen végzett, ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Mol Fehérvár.
– A harmadik helyen végzett,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Puskás Akadémia FC.
– Kupagyőztes,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Budapest Honvéd.
– Kiesők:
Debreceni VSC (11.), Kaposvári Rákóczi (12.).
– Feljutók: MTK Budapest, Budafoki MTE.
– Gólkirály:Radó András, 13 góllal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik