Gól nélkül végződött a Paks balmazújvárosi fellépése

Vágólapra másolva!
2018.03.03. 19:12
null
Ami jár, az jár – mondhatta Kassai Viktor Tamás Lászlónak (Fotó: Dömötör Csaba)
A vendég paksiaknak öt, a házigazda balmazújvárosiaknak két sárga lapot osztott ki Kassai Viktor. Izgalom nem túl sok akadt, mindkét csapat sok apró szabálytalansággal tördelte a játékot a Balmazújváros–Paks mérkőzésen a labdarúgó NB I 21. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

BALMAZÚJVÁROS–PAKS 0–0
Balmazújváros, Városi Stadion, 578 néző. Vezette: Kassai Viktor

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Amikor a hét második felében az NB I-es klubok körében felvetődött, hogy a zord időjárásra tekintettel el kellene halasztani a 21. fordulót, a hírek szerint a Balmazújváros volt az egyik csapat, amely nem díjazta az ötletet. Hogy miért nem, mindjárt érthetővé válik, ha hozzátesszük, hogy egyfelől az újoncnak olyan pályája van, amely fűthető, másfelől ki az, aki sorozatban hat, veretlenül megvívott bajnoki után nem akar játszani?! Haraszti Zsolt és Szakály Dénes is szeretett volna, csakhogy az egyik hétközi edzésen utóbbi lába olyan balszerencsésen találkozott előbbi fejével, hogy mindkettejüknél sérülés lett a vége, aminek következtében Csertői Aurél lemondhatott a múlt szombaton a Diósgyőr ellen 2–1-re megnyert meccs paksi gólszerzőiről.

És ha ez nem lett volna elég, Bertus Lajos is belázasodott a találkozó napján. Hazai részről viszont mindenki Horváth Ferenc rendelkezésére állt, ami egyet jelentett azzal, hogy a szakember ugyanazt a tizenegyet küldte pályára, amelyet egy héttel korábban. Az újvárosiak ott folytatták, ahol a Loki otthonában a hajrában kiharcolt 2–0-s győzelem alkalmával abbahagyták: lendületesen rohamozták a vendégek kapuját. Inkább kisebb, mintsem nagyobb lehetőségek adódtak előttük, volt, amikor ígéretes helyzetből nem találták el a kaput, amiként az is megesett, hogy Verpecz Istvánnak kellett hárítania – bravúrra Zsiga Ervin szabadrúgását követően volt szüksége.

Amit a mérkőzést beharangozó írásunkban reméltünk, megkaptuk, a két csapat játékosai odatették magukat, elveszett labdát talán még akkor sem ismertek volna, ha valaki kibikázza azt a stadionból. A Paks a védekezésre összpontosított, de nem mondott le a gólszerzésről sem, sőt a 41. percben Simon Ádám révén közel járt ahhoz, hogy előnyhöz jusson – a középpályás lövése után a labda centiméterekkel szállt mellé. Ha az első felvonás jól indult a Balmaz számára, a másodikról nem mondható el ugyanez: négy perc sem telt el a szünet után, amikor Bacsana Arabuli cserét kért.

A szurkolóknak az egyik szemük sírt, a másik nevetett: a házi gólkirály a télen igazolt, a Debrecen ellen két gólpasszal bemutatkozó Rudolf Gergelynek adta át a helyét. Az iram alábbhagyott valamelyest, kevesebbet forogtak veszélyben a kapuk, a lelátóról olybá tűnt, a döntetlennel egyik részről sem lennének elégedetlenek. A megérzést rögvest cáfolta Horváth Ferenc, aki középpályás (Zsiga Ervin) helyére támadót (Rácz Ferenc) küldött be, ám gólt majdnem a Paks szerzett: a második NB I-es meccsén lehetőséghez jutó (az elsőn a Balmazújváros ellen csereként beszálló) Simon Márk szabadrúgásánál Horváth Lászlónak kellett résen lennie – maradt a 0–0.

NB I, 2017–2018, 21. FORDULÓ
MÁRCIUS 3., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Haladás–Vasas 3–0
Szombathely, Haladás StadionBerke Balázs
2866
DVTK–Ferencváros 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám3652
Balmazújváros–Paks 0–0
Balmazújváros, Városi StadionKassai Viktor
578
PAFC–DVSC 0–0 Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
300
Újpest FC–Mezőkövesd 2–3
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
1546
Bp. Honvéd–Videoton – elmaradt
Budapest, Bozsik József Stadion Bognár Tamás

TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 13 5 3 44–21 +23 44
2. Videoton FC 20 12 5 3 43–23 +20 41
3. Debreceni VSC 21 9 5 7 34–25 +9 32
4. Újpest FC 21 7 8 6 29–28 +1 29
5. Diósgyőri VTK 21 8 4 9 35–33 +2 28
6. Budapest Honvéd 20 8 4 8 33–35 –2 28
7. Paksi FC 21 7 7 7 29–31 –2 28
8. Puskás Akadémia FC 21 6 7 8 26–31 –5 25
9. Szombathelyi Haladás 21 7 2 12 22–34 –12 23
10. Balmazújváros 21 5 8 8 26–28 –2 23
11. Vasas FC 21 6 3 12 25–42 –17 21
12. Mezőkövesd Zsóry FC 21 4 8 9 23–38 –15 20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik