NB I: az U21-es válogatott kapusa a ZTE-ben folytatja

Vágólapra másolva!
2019.06.22. 17:25
Az MTK pénteken hírül adta, hogy elfogadható ajánlat ellenében értékesítette Demjén Patrik játékjogát – és immár azt is tudjuk, hogy a 21 éves kapus a labdarúgó NB I-be feljutó ZTE-ben folytatja a pályafutását.

Demjén Patrik négyéves szerződést írt alá a ZTE-vel – egészítette ki az igazolásról szóló hírt a zalaiak hivatalos honlapja szombaton. Demjén Patrik négyéves szerződést írt alá a ZTE-vel – egészítette ki az igazolásról szóló hírt a zalaiak hivatalos honlapja szombaton.

A magyar U21-es válogatott kapusa az előző idényt az NB II-es Budaörsben töltötte, és például a ZTE elleni mérkőzéseken is bravúrokkal igazolta képességeit.

„Szimpatikus volt, amit a ZTE felvázolt nekem, elsősorban az NB I-es játéklehetőség miatt választottam a Zalaegerszeget. Erősségemnek a lábbal való játékomat tartom, ezen kívül ha szükséges, mélyen tudok söprögetni, és a szögleteknél is magabiztosan jövök ki a kapumból” – idézi a klubhonlap az 1-es számú mezt kapó futballistát, aki szeretné, ha az első tíz között végezne a ZTE az élvonalban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Demjén Patrik (MTK)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Farkas Balázs (szabadon igazolható), Aljosa Vojnovic (horvát, szabadon igazolható), Szmola Bálint (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (?, Fehérvár), Gergényi Bence (?, Budapest Honvéd-MFA), Novák Csanád (Mezőkövesd), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szemerédi Norbert (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik