NB I: az önmagát eláruló Radó is beszélt a kihagyott 11-esről

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2019.11.13. 08:01
null
A második zalai büntetőt Radó András végezte el és hagyta ki a Mezőkövesd ellen (Fotó: ztefc.hu)
Radó András csapattársa büntetőjéről beszélt, mégis a saját tizenegyesét végezte el úgy, ahogy előre jósolta – a Nemzeti Sport keddi számában a mezőkövesdi Berecz Zsombor beszélt arról, hogy a zalai támadó elárulta neki, hogy hova lőné a 11-est, most Radó András is megszólalt a kimaradt büntetőkkel kapcsolatban.

 

Szappanos Péter, a Mezőkövesd Zsóry kapusa a hétvégén két tizenegyest is kivédett a ZTE FC elleni bajnokin (1–1). Az elsőnél Babati Benjamin jobb alsó sarokra tartó lövését hárította, majd Radó András büntetőjénél szokatlan módon nem vetődött el, a labda éppen a léc alá tartott középen, így a kapus könnyedén ütötte ki – ritkán látható jelenet volt.

Lapunk keddi számában Berecz Zsombor, a Mezőkövesd középpályása elárulta: Babati tizenegyesénél éppen Radó Andrással beszélgetett a pályán, és a ZTE támadója megjegyezte, ő biztosan középre rúgná a labdát. Berecz Zsombor pedig később, amikor a kék-fehérek csatára rúgott büntetőt, megsúgta a kapusnak, hova várható a labda.

„Nem pontosan így hangzott el a beszélgetésünk – reagált Radó András. – Mivel Babati Benjamin és Szappanos Péter korábban együtt futballozott a Zetében, vélhetően jól ismerik egymást, ezért annyit mondtam a pályán, hogy csapattársam biztosan középre rúgja a labdát. Mégis a sarkot választotta, s bár tizenegyesnél nekem nem szokásom középre rúgni a labdát, gondoltam, ezúttal megpróbálom, mert tízből kilenc kapus elmozdul valamelyik oldalra. Még meg is emeltem a labdát, nehogy a vetődésnél elakadjon a kapus lábában; sajnálom, hogy hibáztam.”

A két kihagyott büntetővel a ZTE újra csak egy pontot szerzett, miként egy héttel korábban a Mol Fehérvár ellen (3–3), amikor már két góllal is vezetett az első félidőben. Október elején a Kisvárda otthonában is vezetett 2–0-ra, de szintén 3–3-as döntetlent ért el. A Mezőkövesd elleni bajnokin nem játszott Tamás Krisztián, mert a bal oldali védő jobb talpcsontjából letört egy darab, s amint a korábban kapott szteroidos injekció hatóanyaga távozik a szervezetéből, megoperálják.

NB I, 2019–2020, 12. FORDULÓ
NOVEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Mezőkövesd 1–1
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
2780Kassai Viktor
Kaposvár–Mol Fehérvár 0–2
Kaposvár,Rákóczi Stadion1500
Iványi Zoltán
Puskás Akadémia–Újpest 1–3

Felcsút,Pancho Aréna

1725Bogár Gergő
Paksi FC–Kisvárda 1–1
Paks, Városi Stadion 1210Erdős József
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion2669
Pintér Csaba
NOVEMBER 10., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–6Debrecen,Nagyerdei Stadion8136Farkas Ádám
TABELLA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik