NB I: az FTC pontvesztése miatt játszott idegesen a Videoton

Vágólapra másolva!
2018.04.22. 07:59
null
A Videoton ha nehezen is, de nyert, és átvette a vezetést a tabellán (Fotó: Török Attila)
A Videoton 1–0-ra legyőzte a DVSC-t a felcsúti Pancho Arénában, s ezzel a Ferencváros Paks elleni botlását kihasználva a tabella élére ugrott. Marko Nikolics, a székesfehérváriak vezetőedzője a meccs után elmondta, miért voltak idegesek az utolsó húsz percben. Az eltiltott Herczeg Andrást helyettesítő, a DVSC-t irányító másodedző, Bücs Zsolt arról beszélt, hogyan igyekeztek kitörölni a fejekből a Puskás Akadémia elleni elvesztett kupameccset. 

Először a DVSC kispadján Herczeg Andrást helyettesítő másodedző, Bücs Zsolt értékelt:

A Puskás Akadémia elleni, szerdai kupameccset nem volt egyszerű feledtetni. Hogy rendezzük a sorokat, Telkiben az egész csapat összeült, és másfél órát beszélgettünk. Fontos volt, hogy onnan tiszta fejjel mentünk el. A Videoton ellen az első félidőben kicsit gyámoltalanok voltunk, nem mertük azokat a passzokat, befutásokat felvállalni, amelyekre valójában képesek vagyunk. A második félidő rendben volt, nyomást helyeztünk az ellenfelünkre. Az utolsó tíz percre játékrendszert váltottunk, csak az utolsó passzok nem sikerültek. A Videotonnak a gólon kívül nem akadt túl sok helyzete, nem találtak rajtunk igazából fogást. Lehet, hogy egy pontot megérdemeltünk volna…

Mint ismert, a debreceniek a Magyar Kupa hétközi elődöntőjében nemcsak a Puskás Akadémia elleni párharc első mérkőzését veszítették el, de az elmúlt hetekben kiváló formában futballozó, a meccsen combizomsérülést elszenvedő Könyves Norbertet is.

„Norbi valóban remek formában van, hiszen a kupameccs előtti találkozók mindegyikén gólt, gólokat szerzett. Őt ma nem tudtuk pótolni, bízunk benne, hogy jövő hétre már egészséges lesz.”

Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője így látta a mérkőzést:

„A tavaszi szezonban a csapatom sokkal stabilabb teljesítményt nyújt, mint az ősziben, s ez az eredményeken is meglátszik, hiszen eddig hat győzelmet és két döntetlent értünk el. A DVSC elleni első félidővel elégedett vagyok, kontrolláltuk a mérkőzést, ráadásul pontrúgásból betaláltunk és több helyzetet is kialakítottunk. A második gólt azonban nem sikerült megszereznünk. A Debrecen a szezonban először állt fel három belső védővel, defenzívebb felállást választottak a mai meccsre, ez ellen nehéz volt játszani. A második félidő első fele is rendben volt, ha Sztefan Scsepovics belövi a nagy helyzetét, akkor már ott lezárhattuk volna a mérkőzést. Az utolsó húsz percben idegesebben játszott a csapat, de tudtuk, nagy a tét, miután a Ferencváros pontokat veszített."

A Nemzeti Sport újságírójának kérdésére elmondta, jobb-e üldözőből üldözötté válni, miután a tabellán megelőzték a Fradit.

„Természetesen kedvezőbb ez a pozíció, de az, hogy van egy kis előnyünk, még nem jelenti azt, hogy nem kell nagyon sokat dolgoznunk és harcolnunk azért, hogy meglegyen a célunk. Az NB I olyan bajnokság, amelyben nagyon nehéz előre megtippelni az eredményeket, mindegyik csapat küzd valamiért: mi a Ferencvárossal a bajnoki címért, négy csapat az Európa-liga indulásért, hat pedig a kiesés elkerüléséért. Tehát mindegyiknek megvan a motivációja, ezért nehéz mindegyik mérkőzés.”

NB I, 2017–2018, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Budapest Honvéd–ÚjpestFC 0–0
Budapest,Bozsik József Stadion
Karakó Ferenc
2640
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 0–1Mezőkövesd,Városi StadionBognár Tamás
1262
Vasas FC–Mezőkövesd 0–0
Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1500
Ferencváros–Paksi FC 2–2
Budapest,Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor10 112
Haladás–Balmazújváros 0–0
Szombathely,Haladás Stadion
Erdős József
4716
Videoton–Debreceni VSC 1–0Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István
2524
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC27177356–25+3158
2. Ferencvárosi TC27168358–25+3356
3. Újpest FC27911735–34+138
4. Debreceni VSC271071044–35+937
5. Budapest Honvéd271071041–44–337
6. Paksi FC2799940–43–336
7. Puskás Akadémia FC27891032–39–733
8. Szombathelyi Haladás27941429–41–1231
9. Diósgyőri VTK27861340–44–430
10. Balmazújváros276101129–38–928
11. Mezőkövesd Zsóry FC276101130–47–1728
12. Vasas FC27761432–51–1927
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik