NB I: az FTC bejelentette a bosnyák balhátvéd szerződtetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.26. 10:39
null
Civic (jobbra) a Fradi hatodik nyári igazolása (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Sparta Praha bosnyák válogatott balhátvédjét, a 23 éves Eldar Civicet.

Civic lehetséges megszerzéséről bosnyák sajtóhírek alapján már beszámoltunk a nap folyamán, majd a ferencvárosi klub hivatalosan is bejelentette az átigazolást. A szerződése hosszát ezúttal sem hozták nyilvánosságra, a bosnyák sajtóban három évről írtak. A hírek szerint a Dinamo Zagreb is szerette volna megszerezni, de az utolsó pillanatban befutott az FTC kedvezőbb ajánlata, így hiába várták kedden aláírásra Horvátországba, a magyar csapat mellett döntött.

Civic a mögöttünk hagyott idényben 20 bajnokin szerepelt (ezeken összesen két gólpasszt adott) a Sparta Praha színeiben. A bosnyák válogatottban 2018 óta nyolc mérkőzésen lépett pályára, az idén három Európa-bajnoki selejtezőn is a kezdőcsapat tagja volt.

A Fradival kapcsolatban az elmúlt hetekben több hír is megjelent a nemzetközi sajtóban, hogy balhátvédet keres a klub a német Marcel Heister mellé, mert ő volt az egyetlen balhátvéd a csapatban – most Civic személyében riválist kapott a posztra.

„Csehország legnagyobb klubjában futballoztam ezelőtt, most meg Magyarország legnagyobb klubjához érkeztem. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy magamra ölthetem az FTC mezét, és szeretnék fontos, tevékeny részese lenni a következő évek sikereinek. Védekezésben és támadásban is hasznos játékos vagyok, szeretem a szélen segíteni az akciókat. Nagy erősségem a veszélyes beadások”– jellemezte magát Civic a fradi.hu-nak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Eldar Civic
(bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Haitam Aleesami (norvég, US Palermo – Olaszország), Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik