NB I: Az edzőváltás óta mintha kicsit felszabadult volna az Újpest – Kabát

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 07:43
Predgrag Rogan irányításával immár két győzelmet zsebelt be a kiesés ellen küzdő Újpest a labdarúgó NB I-ben. A DVSC elleni 3–1-es siker után Kabát Péterrel, a lilák korábbi ikonikus játékosával, a klub sportkoordinátorával beszélgetett az NSO Tv. 

„Bár nem szeretnénk nagyon belemenni, az edzőváltás óta nekem úgy tűnik, mintha tényleg felszabadultá vált volna a csapat, a játékosok
válaszolta Kabát Péter kérdésünkre, hogy kellett-e már az Újpestnek a vérfrissítés a vezetőedző személyét illetően. – Az utóbbi két meccsen azt lehetett látni, hogy kicserélődött a csapat, önbizalommal játszott. Ma sokkal jobban játszottunk, mint a Honvéd ellen, igaz, a DVSC-nél masszívabb csapatról van szó. Két meccs, hat pont, a Debrecentől eltávolódtunk négy pontra, kicsit fellélegezhetünk, de még nincs vége a bajnokságnak.

Videónkban szó esik még a szurkolókról, valamint a Mol Fehérvár elleni vasárnapi találkozóról.

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

Újpest–DVSC 3–1(Risztevszki 9., Simon K. 47., 61., ill. Heris 59. – öngól)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,2500néző.Vezette:Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 28. FORDULÓ
JÚNIUS 9., KEDDHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kisvárda–Mezőkövesd 1–1Kisvárda,Várkerti StadionBogár Gergő
832
Újpest–DVSC 3–1Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
2500
Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionCsonka Bence
645
JÚNIUS 10., SZERDA
16.55:DVTK–ZTE
Miskolc,DVTK StadionErdős József
19.00:Puskás Akadémia–Kaposvár
Felcsút,Pancho ArénaSolymosi Péter
21.05:Paks–FTCPaks,Paksi FC StadionBognár Tamás
Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC27196251–21+3063
2. Mol Fehérvár FC28167550–24+2655
3. Mezőkövesd Zsóry FC28137838–25+1346
4. Diósgyőri VTK271241136–36040
5. Puskás Akadémia FC271010740–34+640
6. Budapest Honvéd281081029–35–638
7. Kisvárda281051337–39–235
8. Újpest FC281051335–40–535
9. Zalaegerszegi TE FC27971142–37+534
10. Paksi FC27951332–42–1032
11. Debreceni VSC28941540–53–1331
12. Kaposvári Rákóczi FC27322220–64–4411
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik