NB I: A válogatottságról álmodtam kisgyerekként - Fiola

Vágólapra másolva!
2013.08.06. 07:01
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az augusztus 14-i, Csehország elleni felkészülési mérkőzés előtt először küldött meghívót Fiola Attilának, az MVM-Paks védőjének. A válogatott újonca izgatottan készül a hétfőn kezdődő összetartásra.

„Az Újpest elleni bajnokit követően Egervári Sándor már említette edzőnknek, Horváth Ferencnek, hogy jobbhátvédként lehetne esélyem a válogatottba kerülni, és bár korábban inkább a védelem tengelyében, vagy a középpályán futballoztam, próbálok élni a lehetőséggel – mondta Fiola Attila. – Kisgyerekként arról álmodtam, hogy egyszer majd válogatott leszek, ám egyelőre nem a csehek elleni mérkőzés foglalkoztat, hanem az, hogy a hétvégi fordulóban és Telkiben is meggyőzzem teljesítményemmel a szövetségi kapitányt. Fiola Attila. – Kisgyerekként arról álmodtam, hogy egyszer majd válogatott leszek, ám egyelőre nem a csehek elleni mérkőzés foglalkoztat, hanem az, hogy a hétvégi fordulóban és Telkiben is meggyőzzem teljesítményemmel a szövetségi kapitányt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik