NB I: A szünetben megkérdeztem, ki áll a tabella élén – Rebrov

Vágólapra másolva!
2018.08.26. 06:35
Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Mezőkövesd Zsóry pontot szerez a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 6. fordulójában, és mezőnyben egyenrangú ellenfélnek is mutatkozott, amikor már senki sem számított rá, jött Böde, és góljával győzelemhez juttatta a Ferencvárost Szerhij Rebrov első mérkőzésén. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

A Ferencváros debütáló trénere, Szerhij Rebrov elárulta: még csak ismerkedik a magyar bajnoksággal. Szerhij Rebrov elárulta: még csak ismerkedik a magyar bajnoksággal.

„Nagyon szervezett és jól futballozó csapat ellen játszottunk. Nagyon örülök a három pontnak, de még az út elején járunk. Pozitív dolog, hogy látom a játékosokon: akarnak tanulni, és egyre jobban értik, hogy mit akarok tőlük. Nagyon izgultam, ilyenkor mindig szoktam. Látom a fiúkon, hogy szeretnének jobban játszani, úgyhogy szurkoltam nekik, izgultam értük az egész mérkőzésen. Az első félidőben kicsit óvatosabbak voltak, nem csinálták azt, amit szerettem volna. A másodikban már sok mindent láttam abból, amit gyakoroltunk, ennek örülök a legjobban. Volt egy beszélgetés a félidőben, amire jól reagált a csapat."

A Nemzeti Sport kérdésére azt is elárulta az ukrán szakember, hogy mi hangzott el az öltözőben.

„Az első dolog, amit megkérdeztem: várjatok, ki is van az első helyen a tabellán? Valahogy nem látom ezt. Legyetek szívesek annak megfelelően játszani!"

Az eltiltott Kuttor Attila helyett Tóth László szakmai igazgató vett részt mezőkövesdi oldalról a sajtóeseményen, aki nem érti, miért vált „tradícióvá” náluk az, hogy az utolsó pillanatokban hullajtanak pontokat.

„Úgy érzem, át kell gondoljuk, hogy ha ilyen szituációkba meg akarjuk nyerni a mérkőzést, akkor mit fogunk csinálni, mert ez már szinte hihetetlen. És ez nem edzőkérdés, mert akár én ültem a padon, akár a Véber Gyuri, akár most a Kuttor Attila vagy bárki, nagyon sokszor sújtott ez minket. Nem tudom, mivel magyarázzam. Kilencven percig az történt, amit igazán szerettünk volna. A Ferencváros nem tudott építkezni, nem igazán tudta megjátszani a támadóit. Minden működött, de sajnos a gól belőlünk is hiányzott. A reális eredmény a döntetlen lett volna, de sajnos pont nélkül maradtunk."

Ezután fontosnak tartotta megjegyezni, hogy meglátása szerint a játékvezető apróságokban ugyan, de a kárukra tévedett.

„Kíváncsi leszek, hogy ha mi fogjuk így dobálni magunkat a tizenhatoson belül, akkor egy sárga lap után megkapjuk-e a másodikat. Gondolok itt Lanzafaméra a második félidőben. Illetve, ha valaki nyújtott lábbal, talppal megy oda és van egy sárgája, gondolok itt Lanzafamére, akkor a sárga után mi meg fogjuk kapni azt a sárga lapot? Ezek apróságok, amiket lehet, a néző észre sem vesz. Viszont mérkőzést, helyezéseket, egzisztenciákat befolyásoló tényezők. Ezekről beszélnünk kell."

NB I
6. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry–Ferencváros 0–1 (Böde 91.)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, 4015 néző. Vezette: Iványi
Kiállítva: Szalai A. (Mezőkövesd, 92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 6. FORDULÓ
AUGUSZTUS 25., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 3–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1765
Kisvárda–Diósgyőri VTK 1–1
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Szőts Gergely
2137
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 3–2
Paks, Városi Stadion
Farkas Ádám
600
Mezőkövesd Zsóry–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
4015
Szombathelyi Haladás–MTK 1–2
Szombathely, Haladás Stadion
Karakó Ferenc
4117
A Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést elhalasztották.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 15–4 +11 16
2. Budapest Honvéd 6 5 1 12–5 +7 15
3. MTK Budapest 6 4 1 1 11–9 +2 13
4. Debreceni VSC 6 2 3 1 8–8 0 9
5. Mol Vidi FC 4 2 2 9–2 +7 8
6. Újpest FC 5 1 3 1 5–6 –1 6
7. Paksi FC 6 1 3 2 7–9 –2 6
8. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 5–5 0 5
9. Diósgyőri VTK 6 1 2 3 5–10 –5 5
10. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 8–12 –4 4
11. Puskás Akadémia FC 6 2 4 7–11 –4 2
12. Kisvárda 6 2 4 2–13 –11 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik