NB I: a Paksról távozó védő a DVTK-nál folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 16:49
A labdarúgó NB I-ben szereplő Pakstól távozó Vági András a DVTK játékosa lett – adta hírül a diósgyőri klub hivatalos honlapján.

A Goldballban nevelkedett védő az MTK-ban debütált az élvonalban, majd megfordult Svájcban is, ahonnan épp Diósgyőrbe tért haza 2012-ben. Ötven mérkőzésen lépett pályára a DVTK színeiben, mielőtt 2014-ben Paksra igazolt, ahonnan most visszatér Miskolcra.

„Nagy örömmel tértem vissza, szerintem egy magyar focistának az egyik legnagyobb megtiszteltetés a DVTK labdarúgójának lenni – nyilatkozta Vági András a dvtk.eu-nak. – Büszke vagyok arra, hogy itt lettem felnőtt labdarúgó, és egyedül itt tapasztaltam meg, mit jelent szurkolók előtt, a szurkolókért játszani. Az elmúlt években nehéz érzés volt, mikor ellenfélként jártam Diósgyőrben, de jó volt látni, hogy minden jó irányba változik, akár a stadionra, az edzőközpontra, az utánpótlásra, akár a szakmai stábra gondolok. Persze legjobban mindig a szurkolótáborért csodáltam, és irigyeltem volt csapattársaimat. Személy szerint úgy érzem, az elmúlt években rutinosabb lettem, miközben ugyanúgy éhes vagyok a sikerre, mint korábban. Szeretnék újra bizonyítani a diósgyőrieknek, és szeretnék a piros-fehér sikerek részese lenni.”

„Vági András egy rutinos játékos, aki tapasztalatával nagy hasznára lesz a csapatnak, emellett a fiatalok fejlődésében is sokat segíthet – mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Nagyon jól ismeri a DVTK-t, ezért biztos vagyok benne, hogy gyorsan be fog illeszkedni a csapatba.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Haris Tabakovic
(svájci-bosnyák, DVSC, szabadon igazolhatóként), Vági András (szabadon igazolható, legutóbb Paks), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Korbély Kristóf
Kiszemeltek: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia FC) Danilo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Bp. Honvéd), Sassá (brazil, Kisvárda)
Távozók: Forgács Dávid (lejár a szerződése), Tomislav Mazalovic (horvát, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, Vasas – szabadon igazolhatóként), Szabó Balázs (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Prosser Dániel (?, Puskás Akadémia FC), Szabó Bence (?, Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik