NB I: a Paksnál folytatja a Vasas korábbi csapatkapitánya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.13. 19:54
null
Remili Mohamed a Paks negyedik nyári igazolása (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Remili Mohamedet a másodosztályú Vasastól.

 

A 33 esztendős támadó az előző szezonban 28 meccsen öt gólt szerzett az élvonalban, a pályafutása során összesen 183 találkozón lépett pályára az NB I-ben, és harminc gólt jegyzett.

„Éreztem, hogy nagyon akarnak Pakson, szimpatikus volt az a koncepció, amit felvázoltak. Haraszti Zsolt és Csertői Aurél személye fontos szerepet játszott a döntésemben, mindketten ragaszkodtak a leigazolásomhoz. Stabil csapatról van szó, csalóka a négy meccsen szerzett két pont. Erős keretünk van, merészebb álmaink is lehetnek. Érdekesség, hogy pályafutásom alatt a mindenkori csapataimmal a Pakstól szenvedtem el a legtöbb vereséget. Szeretném meghálálni a bizalmat, nagyon motivált vagyok” – mondta Remili Mohamed, aki egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá, és a 16-os mezben játszik majd új csapatában.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kelemen Dávid (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Horváth Péter (Soproni VSE), Nagy Gergely (Vasas), Remili Mohamed (Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bor Dávid (Soproni VSE), Jelena Richárd (ZTE FC), Kővári Róbert (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Daru Bence (győri kölcsön után Nyíregyháza), Koltai Tamás (ETO FC Győr), Molnár Péter (BFC Siófok), Szakály Dénes (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók: Adamcsek Máté (Budaörs), Bor Dávid (Soroksár), Jelena Richárd (Mosonmagyaróvár), Kesztyűs Barna (nyíregyházi kölcsön után Budaörs), Szalai András (dorogi kölcsön után Balmazújváros), Zachán Péter (Dorog), Verpecz István (Balmazújváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Nikházi Márk

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Balajti Ádám (Vác), Bese Balázs (MTK – kölcsönbe), Bévárdi Zsombor (Mol Vidi FC – kölcsönbe), Birtalan Botond (Békéscsaba), Borbély Bálint (MTK), Bősz Levente (Dunaújváros), Hinora Kristóf (MTK – kölcsönbe), Hrepka Ádám (lejárt a szerződése, legutóbb MTK), Király Botond (Csákvár – kölcsönből vissza), Kovács Milán (profi szerződést kapott), Kovács Zoltán (ZTE – kölcsönbe), Rokszin Ádám (ETO FC Győr), Szatmári Lóránd (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Szokol Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Talabér Attila (MTK – kölcsönbe), Tóth Keve (Puskás Akadémia II)
Távozók: Vít Benes (cseh, Szombathelyi Haladás – kölcsönbe), Berecz Zsombor (Mol Vidi FC), Csiki Norbert (Budaörs), Felix Burmeister (német, Eintracht Braunschweig – Németország), Gaál Bálint (Haladás), Hangya Szilveszter (Mol Vidi FC), Lubos Kamenár (szlovák, Mladá Boleslav – Csehország), Laczkó Zsolt (?, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, Midtjylland – Dánia, onnan Fredericia– Dánia, kölcsönbe), Remili Mohamed (Paks), Nagy Gergely (Paks), Jevhen Pavlov (ukrán, Doxa Katokopiasz – Ciprus), Póser Dániel (Budafok), Kire Risztevszki (macedón, ?), Vida Máté (DAC – Szlovákia), Vogyicska Bálint (MTK Budapest – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik