NB I: a Kisvárda lecsapott a Mezőkövesdről távozó kameruni játékosra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.07. 08:13
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette Patrick Mevoungou szerződtetését.

A 33 éves kameruni középpályás korábban játszott a Győri ETO-ban, a DVTK-ban és a Puskás Akadémiában is. Tavaly nyáron a Mezőkövesdhez írt alá, s az NB I mostani idényében 13 találkozón kapott lehetőséget.

A kövesdiek a téli átigazolási időszak lejárta előtt szerződést bontottak vele, így szabadon igazolható játékos lett, s a Kisvárda lecsapott rá – számolt be róla a kisvardafc.hu.

A kisvárdaiak közleményében az áll, Mevoungoura a hátralévő tíz bajnoki meccsen számítanak, s igyekeznek minél előbb kiváltani a versenyengedélyét.

A 10. helyen álló Kisvárda a 33., utolsó fordulóban fogadja a Mezőkövesdet. írt alá, s az NB I mostani idényében 13 találkozón kapott lehetőséget.

A kövesdiek a téli átigazolási időszak lejárta előtt szerződést bontottak vele, így szabadon igazolható játékos lett, s a Kisvárda lecsapott rá – számolt be róla a kisvardafc.hu.

A kisvárdaiak közleményében az áll, Mevoungoura a hátralévő tíz bajnoki meccsen számítanak, s igyekeznek minél előbb kiváltani a versenyengedélyét.

A 10. helyen álló Kisvárda a 33., utolsó fordulóban fogadja a Mezőkövesdet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Sztavrosz Cukalasz (görög, szabadon igazolhatóként, legutóbb Apollon Szmirnisz – Görögország), Délczeg Gergely (szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Anton Kravcsenko (ukrán, szabadon igazolhatóként, legutóbb Olimpik Doneck – Ukrajna), Patrick Mevoungou (kameruni, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Hugo André Rodrigues Seco (portugál, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Jánvári Gábor (Siófok – szabadon igazolhatóként), Artem Milevszkij (fehérorosz-ukrán, Dinamo Breszt – Fehéroroszország), Vuk Mitosevics (szerb, Vojvodina – Szerbia), Temur Parcvanija (ukrán-grúz, Desna Csermigov – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Rácz Ferenc (Kozármisleny – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Izing Martin (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NB I, 2018–2019, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 9., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Paks–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)
Paks, Városi Stadion
17.00: Kisvárda–HonvédKisvárda, Várkerti Sporttelep
17.00: Haladás–Újpest FC
Szombathely, Haladás Stadion
17.00: DVTK–Puskás Akadémia
Miskolc, DVTK Stadion
17.00: DVSC–Mezőkövesd
Debrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: MTK–FTC (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik