NB I: a Kaposvár nem adja fel; Vitelki a sors fintoráról beszélt a DVTK-verés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 10:28
null
Hajtós meccset játszott a bajnoki tabella második és harmadik helyén álló csapat(Fotó: Szabó Miklós)
Ahogy az NB I-es fordulók kapcsán megszokhatták, összegyűjtöttük egy helyen az edzői értékeléseket. A paksi Osztermájer Gábor inkább nem kommentálta a Puskás Akadémia elleni két kiállítást, egy be nem fújt tizenegyest viszont hiányolt csapata számára, az exmiskolci Vitelki Zoltán pedig a DVTK elrontott „születésnapja” után a sors fintoráról beszélt immáron a győztes Debrecen vezetőedzőjeként.

MOL FEHÉRVÁR–MEZŐKÖVESD 2–1

Joan CARRILLO,
a Mol Fehérvár FC vezetőedzője:
– Nem hagyták, hogy előzzön a Mezőkövesd. Elégedett?
– Nincs okom panaszra. Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg, volt is öröm az öltözőnkben. Sokat tettünk azért, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, és nem tagadom, nagyon boldog vagyok a három pont miatt. Megmutattuk, milyen erős csapat a miénk!
– Egyetért azzal, hogy magyar szinten jó iramú mérkőzés volt?
– És ehhez hozzáteszem: az ilyen mérkőzésekhez jó ellenfél is kell. A szurkolók élvezték a csatát, intenzív kilencven perc volt. A Mezőkövesd nagyon jó csapat, nem adta meg könnyen magát. Jó úton járunk, ezen kell tovább haladnunk. A gólokon kívül is több helyzetünk volt, és ez jó.
– Ivan Petrjaknak nincs szerencséje, a szünet előtt ismét fejét fogva jött le a pályáról. Mit lehet tudni az állapotáról?

– Rúgást kapott a fejére, homályosan látott, ezért nem kockáztattunk. Tényleg nincsen szerencséje, nagyon fontos láncszeme az együttesünknek. Reméljük, kikerül ebből a rossz szériából.

KUTTOR Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője:
– Kettő egyes állásnál szabályos góltól fosztották meg együttesét. Visszanézte azóta az esetet?
– Nem néztem vissza. Abból indulok ki, ha ez fordított esetben történik, ellenünk biztosan megadják. Közömbös helyzetben elesett egy játékosuk... Két gólt rúgtunk, mégis kettő egyre kikaptunk.
Büszke a csapata teljesítményére?
– Az vagyok. Nagyon jól futballoztunk, és összességében rászolgáltunk volna az egy pontra. A második félidőben ráerőltettük az akaratunkat a hazaiakra. Ha lecsillapodnak a kedélyek, talán másként látom majd ezt a vereséget, de most még a csalódottság erősebb bennem.
Pontszámban lemaradtak a fehérváriak mögött. Ezt mennyire figyelik?
– Nem foglalkozunk a pontszámokkal. Csak a saját teljesítményünkre, futballunkra szabad koncentrálnunk. Az eredmény most sem a valós képet mutatta.

HONVÉD–ZTE 2–0

Giuseppe SANNINO,
a Bp. Honvéd vezetőedzője:
– Nagy teher esett le a válláról a győzelemmel?

– Nehéz meccs van mögöttünk, tudtuk is, hogy a Ferencváros elleni megerőltető meccs után most szenvedni fogunk, kevés idő volt regenerálódni. Nagyon örülök, hogy hat nyeretlen találkozó után sikerült nyernünk. A játékosaimnak most rá kell pihenniük az újabb erőpróbákra.
– A Ferencváros ellen három napja bemutatkozó fiatal Buna Gábort nagyon dicsérte – hogy lehet, hogy most a keretbe sem került be?

– Valóban nagyon jól játszott a Fradi ellen, és az, hogy ma nem került be, nem azt jelenti, hogy baj lenne vele, de sok játékosunk van, többüknek is meg kell még találnom a megfelelő posztját. Főleg a középpályánkat kell megerősítenünk.
– Az előző mérkőzésen lapunk egyik kérdésére azt válaszolta: a legfontosabb, hogy ne kapjon újabb eltiltást. Most megint összeszedett egy sárga lapot, mert a pályára rohant, amikor büntetőt kapott a csapata. Mi szükség volt erre?

– Semmi rosszat nem tettem, csak lepacsiztam a csapatkapitányommal, az akcióban nagy szerepet vállaló Djordje Kamberrel. Sem a játékvezetőhöz, sem az ellenfélhez nem szóltam. Mintha fordított világban élnénk... Én nem tudom elképzelni a futballt szenvedély nélkül.

DOBOS Barna, a ZTE FC vezetőedzője
– Aligha elégedett az eredménnyel. És a mutatott játékkal?

– Játékban, mint a korábbi meccseken, most is felvettük a versenyt az ellenfelünkkel. Sajnos, szögletből kaptunk megint gólt, hiába gyakoroljuk sokat ezek kivédekezését. Sokkal határozottabbnak, férfiasabbnak kell lennünk a kapu előtt.
– Az akarat látszott a csapatán, de nagyon lassú volt a támadásépítés. Hogyan lehetne növelni a sebességet?

– Sajnos így igaz, gyorsabban kellett volna forgatnunk a labdát. Ehhez az kell, hogy kevesebb érintésszámmal mozgassuk a labdát. Hogy a játékosaim képesek-e erre? Remélem. Volt olyan meccs, amikor sikerült, ma nem.
– Meglepő volt, hogy legnevesebb támadóit nem rakta be a kezdőcsapatba, de később mind beálltak csereként. Mi volt a koncepciója?
– A mai világban már folyamatosan tudjuk mérni a játékosok teljesítményét, és a sűrű program miatt nekik nem volt megfelelő az erőnlétük a kilencven perchez. Egyébként pedig nyílt verseny van nálunk a csapatba kerülésért, meg kell adni a lehetőséget más játékosoknak is. Az kap majd helyet a támadósorban, aki jobban éhezi a gólt.

DVTK–DVSC 1–2

FECZKÓ Tamás
, a DVTK vezetőedzője
– Az egy héttel ezelőtti hazai meccs után mosolygósabban várta az újságírók kérdéseit...

– Bosszús vagyok, hiszen úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy hazai pályán illik, mégis veszítettünk. Sajnos hiába vezettünk egy nullára, nem tudtuk növelni az előnyt, a Debrecen pedig rögvest kihasználta a hibáinkat.
– Miért szakadt meg a csapat remek sorozata?

– Leginkább azért, mert pontatlanok voltunk a középpályán, játékosaink nem tudták a támadóharmadba juttatni a labdát. Jellemző, hogy a labdák hetven százalékát mi vesztettük el, harminc százaléka az, amit a Debrecen elvett tőlünk. Mivel képtelenek voltunk a területeket bejátszani, a gyors szélsőink egyszer sem tudták kikényszeríteni a korábban jól alkalmazott egy az egy elleni játékot.
– A hibák ellenére is nyerhettek volna...

– Az első félidő hajrájában, amikor szinte százszázalékos helyzeteket hagytunk ki. Az az igazság, hogy a Debrecen jól támadott vissza, s a második félidőben már hiába erőltettük rá akaratunkat a vendégekre, a jól záró Loki ellen még helyzetekig sem jutottunk el.

VITELKI Zoltán, a DVSC vezetőedzője:
– Gondolta volna, hogy egykori diósgyőri kedvencként „elrontja” a DVTK születésnapi ünnepét?
– Noha már rég elszakadtam a DVTK-tól, a sors fintora mégis az volt, hogy az ünnepnapon az ellenfél edzőjeként térek vissza. Szerencsére függetleníteni tudtam magam az érzelmektől, győzni jöttünk, és nyertünk is.
– Minek köszönhető a siker?

– Elsősorban az egységes csapatmunkának, a fegyelmezett, okos, tudatos játéknak. Büszkeséggel tölt el, hogy nyolc saját nevelésű labdarúgó játszott, három pedig a padon ült.
– Csapata kettő egyes vezetésénél mennyire volt ideges, látván a hazaiak első félidő végén kialakított helyzeteit?

– Alapvetően nyugodt ember vagyok, s bár valóban akadtak nehéz pillanatok a kapunk előtt az első félidő végén, a csapat játéka nem volt széteső. A játékosok nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is erőt sugároztak.

PAKS–PUSKÁS AKADÉMIA 0–2

OSZTERMÁJER Gábor,
a Paksi FC vezetőedzője:
– Mi a véleménye a kiállításokról?

– A kiállításokról semmit sem szeretnék mondani, viszont tárgyilagos leszek: az első félidőben négy gólszerzési lehetőségünk is volt, illetve talán egy tizenegyest nem kaptunk meg a játékvezetőtől, aztán azonban megfogyatkoztunk. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatra, öröm a játékosokkal dolgozni.
– Kettős emberhátrányban a szünetben mit lehet mondani a játékosoknak, gondolom, nem az eredmény tartására ösztönözte őket.

– A felállásról beszéltünk, ugyanis edző vagyok, nem szurkoló. Feladatom volt, hogy a második félidőben is megfelelően futballozzanak a játékosok. A taktika működött is, az ellenfél ugyanis helyzetet is alig alakított ki, s csak a mérkőzés vége előtt tette biztossá a győzelmét.
– Hogyan tovább? Mert függetlenül attól, hogy jogosak voltak-e a piros lapok, Könyves Norbertre és Böde Dánielre eltiltás vár.

– Mindenképpen erőt ad a továbbiakban, ahogy ezen a mérkőzésen futballoztunk, és a csapategységet látva bízom benne, hogy a játékosok is átérzik a felelősség súlyát.

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője:
– A győzelmen kívül örülhetett valaminek?

– Sajnos kettős emberelőnyben meglepetten futballoztunk, pedig vezettünk, mégis idegesek voltak a játékosaim. Több gólra számítottam a második félidőben, de talán mondhatom, hogy hat nyeretlen mérkőzés után most a három pont volt a legfontosabb.
– Őszintén, egy profi futballista mitől ideges kettős emberelőnyben?

– Nem ideges, hanem meglepett. Nem ugyanaz. Éreztem a játékosokon, hogy egyikük sem szeretne rontani, ugyanis olyan előnybe kerültünk, amelyre nem számíthattunk a mérkőzés elején. Több kockáztatást vártam, de végül is két góllal győztünk.
– Szünetben vélhetően módosította a taktikát...

– Persze, kértem, hogy jobban használjuk ki a szélsőjátékunkat, mert kettős emberelőnyben ez nagy segítség. Felhívtam a figyelmet, hogy a középpályás játékunktól még többet várok, és közvetlenül a mérkőzés vége előtt egy ilyen támadás végén tettük biztossá a győzelmünket.

KISVÁRDA–KAPOSVÁR 5–3

BÓDOG Tamás,
a Kisvárda Master Good vezetőedzője:
– Elsőre nem volt rossz. Hogyan élte meg ezt a nem mindennapi mérkőzést?
– Nehezen indult, de hál' istennek jól végződött. Látványos mérkőzés volt, sok góllal, annak köszönhetően, hogy mindkét csapat támadó felfogásban próbált játszani, és minél többször a kapu elé érkezni. Le a kalappal a Kaposvár előtt, mindent megtett, és abban a pozícióban, ahol áll, ezt a felfogást kellett képviselnie.
– Az azért mutat erényt, hogy kétszeri hátrányból is sikerült fordítani, nemde?

– Bizony! A meccsen többször is meg tudtunk újulni, helyzeteket dolgoztunk ki, nem is egyet vagy kettőt. Azt kértem a csapattól, hogy próbáljon ne szélességben, hanem mélységben játszani, és minél gyorsan odaérni a kapu elé. Ráadásul egy Tischler Patrikkal jobbak voltunk.
– Őt azzal az utasítással küldte a pályára, hogy döntse el a meccset?

– Nyilván, ha tudom, hogy három gólt szerez, a kezdő tizenegyben kap helyet... Azért cserélünk ilyenkor csatárt, mert abban bízik az ember, hogy tud változtatni és gólt szerez a pályára küldött játékos. Az öt gól nagyon szép, a védelemben voltak hiányosságok, de ez természetes is, egyet edzettünk, és a letámadó védekezést, amit kérek, nem egyszerű megvalósítani.

DISZTL László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője:
– Szerzett gólra gólt kaptak, kétszer is. Ez döntött?

– Sokgólos meccs volt, ez tény, rengeteg izgalommal. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, próbáltuk egymás gyengéit kipuhatolni. Ebből egy-egy gól jött ki mindkét oldalon. Azt gondoltuk, a második játékrészben sikerül az ellenfél fölé kerekedni, másodjára is megszereztük a vezetést, de valóban, mindig hamar jött a válasz. Az döntött, hogy a Kisvárda támadókat mozgósítva gólokat szerzett, a beadásait nem tudtuk hatástalanítani.
– Dicséretes a Kaposvártól, hogy az utóbbi meccseken vállalja a támadófutballt. Van más választásuk?

– Nincs. Megpróbáltunk mindent, úgy is terveztük, hogy bátran, felszabadultan játszunk, ez meg is valósult. Előre jól játszottunk, de a saját kapunk előtt bizonytalanok voltunk.
– Nagy a szomorúság az öltözőben. Eldőlt a Kaposvár sorsa?

– Nem foglalkozunk azzal, hogyan áll a tabella, próbálunk mindig a következő feladatra összpontosítani. Hét közben kupameccset játszunk, aztán újra bajnoki következik, ezeken a mérkőzéseken is megpróbáljuk élvezni a játékot, és a lehető legtöbbet kihozni a párharcokból.

NB I, 2019–2020, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóSolymosi Péter
2716
Paks–Puskás Akadémia 0–2
Paks,Városi StadionPintér Csaba
1106
Kisvárda–Kaposvár 5–3
Kisvárda,Várkerti StadionCsonka Bence
1850
Bp. Honvéd–ZTE FC 2–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
2246
DVTK–DVSC 1–2
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
4802
Az Újpest–Ferencváros mérkőzést elhalasztották.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 18 13 4 1 35–15 +20 43
2. Mol Fehérvár FC 20 12 4 4 35–19 +16 40
3. Mezőkövesd Zsóry FC 20 10 5 5 26–18 +8 35
4. Puskás Akadémia FC 20 8 7 5 31–23 +8 31
5. Budapest Honvéd 20 8 5 7 22–22 0 29
6. Debreceni VSC 19 8 3 8 32–32 0 27
7. Diósgyőri VTK 20 8 2 10 24–29 –5 26
8. Újpest FC 19 7 4 8 25–29 –4 25
9. Kisvárda 20 7 3 10 25–29 –4 24
10. Paksi FC 20 7 2 11 25–35 –10 23
11. Zalaegerszegi TE FC 20 4 6 10 25–30 –5 18
12. Kaposvári Rákóczi FC 20 3 1 16 19–43 –24 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik