NB I: a harmadik Újpest–Fradi derbit is Iványi vezeti – bíróküldés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.29. 07:47
Íme, a labdarúgó NB I 24. fordulójának játékvezetői küldése!

Érdekesség, a fővárosi derbit ismét Iványi Zoltán vezeti. A 42 éves játékvezető fújta a sípot a Ferencváros és az Újpest első két összecsapásán is a mostani szezonban.

A két együttes júliusban 2–2-es döntetlent játszott egymással a Megyeri úton, míg októberben a Fradi 1–0-ra győzött a Groupama Arénában. Iványi összesen 13 sárga lapot osztott ki a két találkozón (hatot az elsőn, hetet a másodikon).

Iványi legutóbb március 10-én vezetett meccset az Újpestnek, akkor a lila-fehérek 2–1-re nyertek a Debrecen vendégeként, míg az FTC legutóbb február 24-én „találkozott” Iványival, amikor a zöld-fehérek hazai pályán 5–2-re kiütötték a Budapest Honvédot.

Iványi minden bizonnyal népes szurkolósereg előtt vezeti a szombati Újpest–Ferencváros mérkőzést. A házigazda újpestiek honlapján egy számláló mutatja, hogy még hány szabad jegy van a derbire a hazai szektorokban (csütörtök reggel 9 órakor 2474-et mutatott a számláló), s a februárban bevezetett családi jegyekkel igen kedvezményes áron vehetnek belépőket a szurkolók. Egy négyfős család (két szülő, két gyermek) például összesen 2000 forintért tekintheti meg a helyszínen a derbit. Iványi Zoltán vezeti. A 42 éves játékvezető fújta a sípot a Ferencváros és az Újpest első két összecsapásán is a mostani szezonban.

A két együttes júliusban 2–2-es döntetlent játszott egymással a Megyeri úton, míg októberben a Fradi 1–0-ra győzött a Groupama Arénában. Iványi összesen 13 sárga lapot osztott ki a két találkozón (hatot az elsőn, hetet a másodikon).

Iványi legutóbb március 10-én vezetett meccset az Újpestnek, akkor a lila-fehérek 2–1-re nyertek a Debrecen vendégeként, míg az FTC legutóbb február 24-én „találkozott” Iványival, amikor a zöld-fehérek hazai pályán 5–2-re kiütötték a Budapest Honvédot.

Iványi minden bizonnyal népes szurkolósereg előtt vezeti a szombati Újpest–Ferencváros mérkőzést. A házigazda újpestiek honlapján egy számláló mutatja, hogy még hány szabad jegy van a derbire a hazai szektorokban (csütörtök reggel 9 órakor 2474-et mutatott a számláló), s a februárban bevezetett családi jegyekkel igen kedvezményes áron vehetnek belépőket a szurkolók. Egy négyfős család (két szülő, két gyermek) például összesen 2000 forintért tekintheti meg a helyszínen a derbit.

NB I, 2017–2018, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 31., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Mezőkövesd–PaksMezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
17.00: Diósgyőr–Bp. HonvédDebrecen, Nagyerdei StadionErdős József
17.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán
17.00: Puskás Akadémia–Videoton FCFelcsút, Pancho ArénaSzabó Zsolt
17.00: Balmazújváros–VasasBalmazújváros, Városi Stadion
Berke Balázs
19.30: Haladás–Debrecen (Tv: M4 Sport)Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik