NB I: a Haladásból igazolt két játékost a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 20:58
null
Nyári Patrik és Halmai Ádám kölcsönben bizonyíthatnak a következő idényben (Fotó: molfehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Haladás fiatal játékosait, Nyári Patrikot és Halmai Ádámot.

 

A két klub megállapodásának eredményeképp a Haladás két fiatal labdarúgója, Nyári Patrik és Halmai Ádám egyaránt a Mol Fehérvár FC játékosai lettek, de az előttünk álló idényben előbbi továbbra is a Haladás, utóbbi pedig a Budaörs csapatát erősíti majd – számol be a molfehervarfc.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Halmai Ádám (Haladás), Kovács Dániel (Soroksár), Nyári Patrik (Haladás), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Ferencváros), Rus Adrián (romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bévárdi Zsombor (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Balogh Norbert (Palermo – Olaszország), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Richard Sánchez (paraguayi, Olimpia – Paraguay), Zsóri Dániel (Debreceni VSC)
Távozók: Joan Campins (spanyol, Royal Excel Mouscron – Belgium, szabadon igazolhatóként), Hársfalvi András (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Réti Patrik (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Sós Bence (PAFC, kölcsön után végleg), Szabó Bence (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Tóth Bence (Vasas FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd), Bolla Bendegúz (ZTE FC – ismét), Nyári Patrik (Haladás), Tamás Krisztián (ZTE FC), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr). Kooperációs kölcsön (Budaörs): Halmai Ádám, Mocsi Attila, Szabó Bálint
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bévárdi Zsombor (Debreceni VSC), Elvir Hadzic (bosnyák), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik