NB I: A Fehérvár jobban akarta a győzelmet – Rebrov

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 22:09
null
Nagy küzdelemben nyert a Fehérvár (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 32. fordulójának nyitó mérkőzésén a Mol Fehérvár FC hazai pályán a Vidi szurkolóitól búcsúzó Juhász Roland góljával 1–0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost, amelynek ebben az idényben 32 bajnokin ez csupán a harmadik veresége volt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov elismerte, hogy megérdemelten nyert az ellenfél.

„A Fehérvár ma jobban akarta a győzelmet, sok helyzetet alakított ki. Mi is próbáltunk folyamatosan változtatni, de sajnos az elmúlt négymeccses terhelést nem sikerült kiküszöbölni. Ma az volt a legfontosabb, hogy ne legyen több súlyos sérülésünk, ami a felkészülésben hátráltatna minket.”

A Nemzeti Sport kérésére az utolsó, Mezőkövesd elleni mérkőzésről is beszélt.

„Nehéz találkozóra számítunk, de garantálom, hogy harcosak leszünk, mert tudjuk, hogy két csapat is harcban áll a harmadik helyért. Ugyanakkor szeretnénk pihentetni a játékosainkat, és remélem, minél több szurkoló kinn lesz, hogy együtt ünnepelhessük meg ennek a nehéz szezonnak a végét.”

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Joan Carrillo boldog volt a találkozó után.

„Örülök, hogy így sikerült Juhász és Vinícius utolsó hazai mérkőzése. Jó meccs volt, sok helyzetet alakítottunk ki, és nyertünk. Fontos játékosok távoznak most mindkettejük személyében. Szerencsésnek tartom magam, hogy a négy-öt évvel ezelőtti közös munka után megint együtt dolgozhattam velük. Örülök, hogy ilyen szép ajándékkal búcsúztak, az meg csak hab a tortán, hogy Juhász szerezte a győztes gólt. A klub már készült erre (hogy távoznak – a szerk.) az elmúlt hónapokban, de amúgy sincs probléma a kerettel. A pótlás egyébként Kovács Zoltán sportigazgató feladata. Kétségtelen, hogy két fontos, minőségi játékosról van szó, akiket nehéz pótolni, de nyugodt vagyok.”

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0 (1–0)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó, 6392 néző. Vezette: Berke
G: Juhász (45. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik