A Diósgyőr fiataljai az NB II-ben bizonyíthatnak (Fotó: dvtk.eu)



A gyakorlatban a kooperációs szerződés azt jelenti, hogy Feczkó Tamás és Dzurják József stábjának megállapodása alapján Korbély Kristóf, Szűcs Kornél, Farkas Marcell, Orosz Donát és Tóth Borisz akár már most hétvégén is a számukra legelőnyösebb megoldás szerint pályára léphet az NB I-ben, az NB II-ben, vagy akár a DVTK tartalékban is – írja a dvtk.eu.

A fiatal tehetségeknek Kazincbarcikán is örültek.

„Örülök, hogy sikerült tető alá hozni a két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klub együttműködését, amiben még sok lehetőség rejlik. Biztos vagyok benne, hogy mindkét klub számára előnyös szerződést kötöttünk” – nyilatkozta Koszta Péter, a KBSC FC sportigazgatója.  

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Cortés (kolumbiai, Club Destroyer’s – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország), Molnár Gábor (Mezőkövesd)  
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
A nyáron érkezik, de már bejelentették:
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Kiszemeltek:

Távozók: Bacsa Patrik (Újpest FC), Martin Juhar (szlovák), Branko Mihajlovics (szerb, FK Macsva Sabac – Szerbia), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni), Prosser Dániel (MTK Budapest), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)  
Kölcsönbe távozók: Tóth Barnabás (Tiszakécske), Zsolnai Richárd (Budafoki MTE)
Kooperációs kölcsönbe kerültek: (Kazincbarcika) Korbély Kristóf, Szűcs Kornél, Farkas Marcell, Orosz Donát, Tóth Borisz
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Boros Gábor, Szabó Bence