NB I: a DVSC a Paksnak adta kölcsön a középpályást – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 12:49
null
Csősz Richárd Paksra igazolt (Fotó: Török Attila)
Kiderült, melyik csapatba került kölcsönbe Csősz Richárd, az NB II-es Debreceni VSC labdarúgója: a 23 éves középpályás a Pakshoz igazolt.


Mint ismert, a Loki a múlt héten bejelentette, Csőszt a 2020–2021-es idényre kölcsönadta, ám azt nem közölte, melyik együttesben folytatja a debreceni születésű játékos.

A Nemzeti Sport korábban úgy értesült, Csősz Pakson köthet ki, s ez igaznak bizonyult. A Tolna megyei gárda kedden bejelentette, egy évre kölcsönvette a DVSC futballistáját.

Csősz a 2019–2020-as idényben 18 NB I-es mérkőzésen és három Magyar Kupa-találkozón lépett pályára a Debrecen színeiben, gólt nem szerzett.

„Nagyon boldog vagyok és örülök, hogy Paksra igazolhattam – idézi a paksifc.hu Csősz Richárdot. – Nagy a motivációm, így minél előbb szeretném beverekedni magam a kezdőcsapatba.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Ádám Martin (Kaposvári Rákóczi), Bognár István (MTK Budapest), Forgács Dávid (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként),Hegedüs Lajos (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Lorentz Márton (BFC Siófok),Nagy Richárd (Kaposvári Rákóczi), Sajbán Máté (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Mol Fehérvár – legutóbb kölcsönben Budaörs)
Kölcsönbe érkezők: Csősz Richárd (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők: Fejős Áron (Szekszárd),Kővári Róbert (BFC Siófok), Molnár Dominik (NK Nafta 1903 – Szlovénia), Nagy Richárd (Veszprém)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:Süvöltös Adrián, Szekszárdi Milán

Kiszemeltek:
Távozók: Bartha László (Pécsi MFC), Báló Tamás (Dunaújváros), Bor Dávid (Csíkszereda – Románia), Egerszegi Tamás (diósgyőri kölcsön után szabadon igazolható), Kecskés Tamás (BFC Siófok), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Könyves Norbert (ZTE FC), Poór Patrik (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Simon Márk (tiszakécskei kölcsön után szabadon igazolható), Zachán Péter (szekszárdi kölcsön után Fjölnir – Izland)
Kölcsönbe távozók: Forgács Dávid (Szentlőrinc SE), Szabó Bálint (Kaposvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki, Görögország – szabadon igazolhatóként), Kovács Róbert (DVSC II – profi szerződést kapott), Pintér Ádám (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Poór Patrik (Paks, szabadon igazolhatóként),Sós Bence (Puskás Akadémia), Tischler Patrik (Kisvárda), Varga József (Puskás Akadémia), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönbe)
Távozók: Barna Szabolcs (MTK Budapest), Babatunde Adeniji (nigériai, Kunsan FC – Kína), Belényesi Csaba (DEAC), Bereczki Dániel (KBSC), Burai Erik (DEAC – kölcsönbe), Csősz Richárd (Paks – kölcsönbe), Damásdi Alex (DEAC – kölcsönbe), Gyönyörű Gergő (DEAC – kölcsönbe), Haruna Garba (nigériai, Szucsou Tungvu FC – Kína), Jurij Habovda (ukrán, ?), Kovács Péter (Budaörs – kölcsön után ismét kölcsönbe), Kónya Márk (Szolnok), Kóródi Nándor (Szeged – kölcsön után végleg), Luka Milunovics (szerb, ?), Nagy Sándor (Bp. Honvéd), Szabó Kornél (DEAC – kölcsön után ismét kölcsönbe), Nikola Trujics (szerb, Larisza – Görögország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik