Két oldal az edző haditervéből – ismerve az akkori technikai feltételeket, ebből is kiderül, hogy Tóth Potya nem sajnált rá időt, fáradságot

A mindössze háromszáz, számozott példányban megjelentetett, Tóth Potya István edzésnaplói (1925–1930) című kötet sokszorosan igazolja: érdemes.

Rendhagyó könyvet állított össze Budapest Főváros Levéltára és a Ferencvárosi Torna Club azokból az edzésnaplókból, amelyek az elmúlt években kerültek elő Tóth Potya István családi hagyatékából. A két világháború közötti korszak meghatározó edzőegyéniségéről, az FTC csatárából lett Ferencváros-trénerről, az Üllői úton nyert 1926-os, 1927-es és 1928-as bajnoki cím után 1933-ban az Újpestet is a csúcsra segítő szakemberről a közelmúltban több cikk született a Nemzeti Sportban: négy éve születésének 125. évfordulóján Thury Gábor részletezte az 1945 februárjában a Gestapo áldozataként Budapesten kivégzett sportember élettörténetét, egy évre rá Hegyi Tamás mutatta be az unoka, Tóth István segítségével futballtárgyaiban továbbélő örökségét, a viszontagságos évtizedeket átvészelő futballrelikviáit.

Nemcsak sikeres, szigorú is volt,
ám enyhén szólva sem volt híján az emberségnek

A történészi igénnyel szerkesztett, egységesített, lábjegyzetekkel kiegészített kötet négy fontos háttértanulmánnyal kezdődik (Rácz Attila szerkesztő az edző életét, Sipos András a kor társadalmi hátterét, Vincze József a futballtörténeti keretet, Tobak Csaba a Ferencváros vonatkozó időszakát vázolta fel), mi azonban ezúttal kizárólag a forrásra, az 1925 és 1930 között vezetett három edzésnaplóra összpontosítunk, felvillantva néhány jellemző részletet a különleges szövegekből (az eredeti írásmóddal, megtartva adott esetben a nyelvi hibákat is).

Nézzünk kezdésnek egy tipikus edzésleírást 1925. május 6-i dátummal: „Két kapura való játék 2x30 perces félidőkkel. Emberek kipróbálása. Játék közben magyarázat, összjáték, egymás tisztára játszása, gólhelyzet előkészítése és a támadások befejezése lövésekkel. Összmunka utáni egyéni kiképzés, hibák javítása. Bal láb használata. Rövidebb-hosszabb távolságokon a labdának pontos irányítása és emberhez való eljuttatása, 11-es büntető rúgások gyakorlása. Kapusok: elvetődések, magas labdák kiöklözése. 10, 20, 40 és 60 m-es sprintek; egy, illetve kétkörös futások; massage és fürdő.”

Ugyanebből az évből találunk több színes példát arra, hogyan teltek a ferencvárosi csapat mindennapjai, ha éppen nem edzés vagy mérkőzés szerepelt a programban. Május utolsó napja például: „Társas kirándulás Hűvösvölgybe. Jelen vannak Amsel – Takács I., Hungler II. – Furmann, Sándor, Blum – Steiner, Pataki, Tóth. Ebéd után félóráig tartó séta, hegymászással összekötve. Teniszlabdával való fejelés.” A jó levegő mellett néha a gyógyító víz töltötte fel energiával a sportolók megfáradt szervezetét, június 12-én ekképpen: „A csapat a Széchenyi fürdőben van, hol 10 perces meleg fürdő után langyos vízben lubickol és letusolja magát mindenki. Massage-t nem kapnak. (...) Utána uzsonna a Központi Tejcsarnok pavilonjában. A pályán az itt jelen nem levők kint dolgoznak könnyű traininggel. Kohut a pályán boxol.”

A február elején megjelent könyvről
ide kattintva olvashat bővebben (Fotó: Török Attila)

Volt is mit kipihenni, előző nap izzadságos küzdelemben tudta csak legyőzni az együttes szombathelyi vetélytársát, a mérkőzés értékelésénél megint egy komplett Tóth Potya-féle gyorselemzéssel találkozunk:

„Országos bajnokság középdöntő Szombathelyi Athl. Kl. ellen 1:0 (1:0).
Amsel – Takács I., Hungler II. – Furmann, Müller, Blum – Héger, Steczovits, Kelemen, Nikolsburger, Kohut. Amsel idegei túlfeszítettek, II. félidőben két nagy hibát csinált. Takács I. első félidőben gyöngébben, másodikban jobban mozgott, feltűnő a bal láb gyengesége. Hungler II. jó. Furmann a játék közepe felé kondícióban visszaesik, majd ismét feljavul: soká cipeli a labdát, keresztbe nem játszik, Müller középen játszik a belsőkre, szélsőket nem foglalkoztatja, tüdővel gyenge, Blum fáradt, Héger az első félidőben szépen játszik, kellő időben játssza meg a belsőket és önálló támadásokat is visz, a másodikban azonban már visszaesik régi hibájába. Steczovits nem az, akit vártam ma. Passzai rövidek vagy gyengék, állva vesz át labdát, avval forgolódik, stoppolásnál a labda legtöbbször elugrik tőle, gyáva és puha, lövései még mindig céltévesztenek (sic!) és puhák. Startolni nem tud. Kelemen ma jobb, mozgékonyabb, a játékot nem tudja elosztani, azonkívül a szélsőknek nem tud megfelelő szögben labdát adni. Niklosburger még mindig nincs kondícióban, bár mozgása már javuló. Egyéni játékával sokat ront, szélsőjét nem tudja kihasználni, keresztbe ritkán játszik. Kohut ma a leggyengébb, fél, nem tudja, mikor kell centerezni, sokat bent játszik, lemegy a vonalról. Jobb lábra gyenge. Kornerei nem pontosak. A csatársor sok csiszolásra szorul még... most nem lehet.”

Szegény Kohut Vilmos – aki egyébként a csapat oszlopos tagjaként sérüléseit leszámítva végig élvezte edzője bizalmát, és az Üllői úton 1924 és 1933 között 181 bajnoki mérkőzésen 90 gólt szerzett – állandó céltáblája Tóth Potya bírálatainak, tulajdonképpen az öt év alatt végig. A szigorú kritikák szemléltetésére összeállítottunk egy csokrot a játékosra vonatkozó, vitriolos megjegyzésekből.

1925. július 31.: „Kohut jobb lábra gyenge. Centerei túl hosszúak és erősek, csípőbe nem mozog. Bokái merevek.”

1925. augusztus 23.: „Ami kevés dolga volt Kohutnak, az sem volt jól befejezve, mert vagy túl erősen centerezett, vagy cél és ész nélkül lövöldözött.”

1926. október 17.: „Kohut nem sokat játszott, de nem is akart játszani, amellett roppant gyáva.”

1926. november 21.: „Kohut teljesen visszaesett régi hibájába, hogy ész nélkül rettenetes erővel vagdalkozik, amellett lusta is volt egy kissé.”

1926. december 26.: „Kohut ma is nagyon kevés lélekkel és ambícióval operált, hiba, hogy a közönség annyira elrontja.”

1927. január 2.: „Kohut abszolút ész nélkül, minden rugalmasság hiányában és fegyelmezetlenül játszott.”

1929. április 7.: „Kohut a világ legrenitensebb embere, el tudja nézni állva, hogy a többiek játszanak, és ő még csak meg sem kísérli azt.”

1930. június 23.: „Kohut a szokott unalommal, kevés ambícióval játszott.”

 MECCS ELŐTTI RITUÁLÉ
Érdekes megfigyelni, miként készült a Ferencváros egy-egy mérkőzésre a találkozó napján, milyen szerepe volt Tóth Potya Istvánnak a hangolásban. Ilyen szempontból is tanulságos olvasni a Sabaria–Ferencváros (2:3) napjáról, 1927. május 18-ról szóló bejegyzést. „Reggel korán felkelés előtt szivaccsal való ledörzsölés, majd utána a fiúk mindegyike a szobájában 2 perces skippelés. 10 órakor reggeli, utána villámgyorsan ki a parkba, ahol friss levegőn vannak egy jó háromnegyed óráig, és onnan be a városba gyalog, ami 18 perces sétaút. A mérkőzés előtt minden ember lefekszik, majd mindenkit szobájában megmasszírozok.”

Jutott persze az edzői élcekből másnak is, és nem csak az olyan általános panaszra gondolunk, mint az, hogy „...egyes embereken igen meglátszik, hogy nem járnak ki pontosan trainingre, és talán nem is egészen sportszerű életet élnek”. Hanem például az ilyenekre: „Héger sohasem volt jó, de ilyen rosszul sem játszott”; „Amsel igen különösen és teljesen érthetetlenül mozgott, éppen mintha nem volna eszével”; „Huber a meggondolatlanság és együgyüség non plus ultrája, rettenetesen gyengén védett”. Magasra tette a mércét játékosai előtt, éppen ezért ért különösen sokat a tőle kiérdemelt dicsérő szó. Nem sok ilyenre adott okot a csapat a BEAC elleni, 1925. októberi, 2:2-es döntetlenre végződő mérkőzés után: „Huber hihetetlen bizonytalan, és teljesen felmondja a szolgálatot. Rosszul helyezkedik, startjai későiek, a levegőbe nem megy a labdáért, kirúgásai érthetetlen helyekre mennek, nem boxol. (...) Hungler II. abszolút letört ember benyomását keltette. Állítólag reggelig mulatott. A kapott első gólnál teljesen szabadon hagyta a BEAC centerét. (...) Pataki a gól előtt szintén gyenge. Sándor mai játéka abszolút gyenge. Kohut gyáva, amellett ma ismét keveset centerezett.” Bizony Kohut ezúttal sem úszta meg...

Tóth Potya figyelemre méltó pontossággal rögzítette a tréningek során végrehajtott feladatokat, a futógyakorlatok után feljegyezte játékosai teljesített idejét (sőt, ha indokolt volt, még azt is, hogy melyikük tette meg a távot „footballcipőben” és melyikük futócipőben), némely edzéseleme újításszámba ment. Nem véletlen például, hogy az azóta mindenütt elterjedt labdatartási gyakorlatot ő még idézőjelben írta „cica” játéknak, jelezve a kifejezés újdonságát. Még ma is ritka, hogy futballcsapatok más sportágakat is kipróbálnak edzés gyanánt, a húszas évek második felében azonban már rendszeresen birkóztak, szertornáztak vagy éppen diszkoszt vetettek a Ferencváros labdarúgói. A szélsőséges körülmények sem vetettek gátat az edzésnek, az 1929-es dél-amerikai túra időszakából például ezt olvassuk: „Tréning a Giulio Ceasare hajó fedélzetén naponta kétszer. Reggel 50 perces tornagyakorlatok és további 10 perc kötélugrás, este 20 perces tornagyakorlatok és 20 perc kötélugrás, illetve könnyű futás.” Argentínában sörgyári és szerkesztőségi látogatásra is sor került, de hasonló mellékprogramok magyar földön sem voltak ritkák, 1927-ben például egy alkalommal a gárdáról készülő mozifilm forgatása miatt késett az edzés. Voltak kivételezettek, Schlosser Imre és néhány más öreg rendszeresen a „saját szisztémája” szerint tréningezhetett, vagy éppen a gőzbe ment, amíg a többiek futottak.

Kirajzolódik a szövegből a szigorú szavak mellett is Tóth Potya emberséges jelleme, sajátos világlátása, gondolkodásmódja (minden új évet „Isten nevében” felütéssel kezd), és néhol életének személyes mozzanataira is találunk utalást. 1925. november 27-én például csupán egy rövid mondat szerepel a naplóban: „Drága jó Apám temetése miatt a training elmaradt.”