MTK: hazatért Hollandiából a szélső, egyből kölcsönadták az NB II-be

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.01. 17:15
null
Horváth Olivér (jobbra) hosszú távú szerződést kötött az MTK-val (Fotó: mtkbudapest.hu)
Hosszú távú szerződést kötött az MTK Budapest labdarúgócsapatának vezetősége a Hollandiából hazatérő Horváth Olivérrel, aki az őszi szezont az NB II-es Haladásnál tölti majd kölcsönben – adta hírül a kék-fehérek hivatalos honlapja.


A 20 éves, sokszoros korosztályos válogatott ballábas szélső 2016-ban a Sándor Károly Akadémiáról szerződött külföldre, ahol az elmúlt években Hollandia két topklubjánál, az Ajaxnál és a PSV-nél pallérozódott – az eindhoveniek második csapatában az előző idényben 15 mérkőzésen már a másodosztályban is pályára lépett.

„Olivér kiemelkedően gyors szélső, aki erős az egy egy elleni játékban, előkészítésben és befejezésben is jó döntéseket tud hozni. Hollandia két topklubjában is szerepelt, ahol rendkívül nehéz az áttörés az első csapatba. Nagyon kevesen tudnak azonnal ekkorát ugrani. Hiszek a képességeiben és abban, hogy fontos szereplője lesz a jövő MTK-jának” – mondta az új szerzeményről Polyák Balázs sportigazgató a klub hivatalos oldalán.

Az MTK honlapja megjegyzi, a szabályok értelmében az őszi szezonra már nincs lehetőség további futballistákat benevezni az NB I-re, így Horváth Olivér az előttünk álló hónapokat az NB II-ben jelenleg nyolcadik helyezett Haladásnál tölti kölcsönben.

„Bevallom őszintén, elsősorban abban gondolkodtam, hogy folytatva az eddigi utamat továbbra is maradnék külföldön, nem terveztem a hazatérést. Az MTK Budapest megkeresése viszont olyan lehetőségnek tűnt, amelyet mindenképpen érdemes volt átgondolni, hiszen Hollandiából is láttam, hogyan menedzselik a klubnál a fiatalok beépítését és a felnőttfutballba való átmenetét, erre korábbi csapattársam, Schön Szabolcs esete is kiváló példa – mondta Horváth Olivér.Úgy érzem, több lettem az által, hogy neves holland akadémiákon töltöttem több szezont, taktikailag és fizikailag is sokat fejlődtem, ehhez az edzőim személyisége is sokat hozzátett. John Heitinga, Ruud van Nistelrooy vagy Mark van Bommel révén olyan edzőim voltak, akik játékosként is hosszú éveken át a legmagasabb szintet képviselték, nagyon sokat tanultam tőlük a mindennapokban a profi labdarúgásról. Michael Borist is jól ismerem, már váltottunk is pár szót, bízom abban, hogy mielőbb lesz lehetőségünk együtt dolgozni.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Balázs Benjámin (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Barna Szabolcs (Debreceni VSC), Tiago Ferreira (portugál, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Sebastián Herrera (kolumbiai-északmacedón, Rabotnicski – Észak-Macedónia), Milan Mijatovics (montenegrói, Levszki Szófia – Bulgária, szabadon igazolható), Bojan Miovszki (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd), Tóth Zoltán (Rákosmente, ?)
Kiszemeltek:
Távozók
: Nasiru Banahene (ghánai, FC Honka – Finnország, kölcsön után végleg),Bognár István (Paksi FC), Deutsch Bence (BFC Siófok), Fülöp Noel (Tiszakécske), Molnár Bence (rákosmentei kölcsön után szabadon igazolhatóként), Szatmári István (Gyirmót FC Győr), Varga Bence (Szeged-Csanád GA), Vass Patrik (ZTE FC), Vukman Donát (Pécsi MFC)
Kölcsönbe távozók: Babinszky Bence(Kozármisleny, ismét kölcsönbe), Bese Balázs (Budafoki MTE), Bidzilya Anton (ukrajnai, ismét Békéscsaba), Horváth Olivér (Haladás), Kapronczai Gergely (III. Kerület után Szentlőrinc SE), Kovács Máté (Dorogi FC, kooperációs kölcsön), Lehoczky Roland (Szentlőrinc SE), Lustyik Levente (Gyirmót), Nagy Barnabás (Szentlőrinc SE), Szerencsi Miklós (Monor után Dorogi FC, kooperációs kölcsön), Szuhodovszki Soma (ETO FC Győr), Tóth Zoltán (RKSK-kölcsön után Iváncsa), Törőcsik Péter (Szentlőrinc SE), Zuigeber Ákos (Dorogi FC, kooperációs kölcsön)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik