MLSZ: Nikolics egymilliós bírságot kapott; egy tűzoltó súlyosan megsérült a döntőn

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 10:00
null
Nikolics a pályán – egymilliós büntetést kapott a Vidi edzője (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség három Magyar Kupa-mérkőzésre eltiltotta Marko Nikolicsot, a Magyar Kupa-győztes Mol Vidi vezetőedzőjét, valamint egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta a szerb szakembert a Honvéd elleni kupadöntőn történtek miatt.

 

Az MLSZ fegyelmi bizottsága súlyosan megbüntette Marko Nikolicsot, mert a szombati finálé 67. percében befutott a játéktérre és a játékvezető működése ellen szavakkal és mozdulatokkal sportszerűtlen módon tiltakozott – olvasható az mlsz.hu-n. A székesfehérvári tréner csak ismételt felszólítás után hagyta el a kispadot, majd a meccs lefújását követően ismét bement a pályára, amivel megszegte az előírást.

A júliusban 40. életévét betöltő szakember később azt mondta, csak a játékosait akarta megvédeni.

A szövetség figyelembe vette, hogy Nikoliccsal szemben ebben az idényben hasonló okokból már kétszer hozott elmarasztaló határozatot.

A fehérváriak mestere áprilisban a DVSC elleni kupatalálkozó után kapott két mérkőzésre szóló eltiltást, ám végül ezt a fegyelmi bizottság később egy meccsre mérsékelte, így Nikolics leülhetett a kispadra a döntőn. Márciusban Nikolics 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott, mert sértegette a játékvezetőt az egyik NB I-es bajnoki összecsapáson.

A Honvéd és a Vidi szurkolói is meg nem engedett pirotechnikai eszközöket használtak, így a kispesti klub 500 ezer forintot, a Vidi 200 ezer forintot köteles befizetni.

A nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata miatt több zászló, szék és lelátóelem megsérült, megégett. A tűz oltása közben egy tűzoltó súlyosan megsérült, jelenleg kórházban ápolják. A rendőrség több embert előállított a mérkőzés kapcsán.

A további fegyelmi határozatokat ide kattintva találja meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik