MLSZ: helybenhagyták Böde Dániel eltiltását

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.08. 22:10
null
Böde Dánielnek három meccset kell kihagynia (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága október 8-ai ülésén helybenhagyta a Paksban futballozó Böde Dániel három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást.

Az MLSZ korábbi közleménye szerint Böde Dániel felkarral szándékosan tarkón ütötte ellenfelét, amikor az megjátszotta a labdát.

A fegyelmi bizottság a ZTE játékosának, Bolla Bendegúznak az eltiltásáról is határozott, a Kisvárda ellen két sárga lapos figyelmeztetés után kiállított védőt két mérkőzésre tiltották el, mivel „a kiállítás után a játékteret és környezetét nem megfelelő módon hagyta el”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik