MLSZ: fegyelmi eljárás indult Kuttor Attila ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 18:19
null
Kuttor Attilára büntetés várhat (Fotó: Szabó Miklós)
Kuttor Attilával, a Mezőkövesd vezetőedzőjével szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

A sportági szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a tárgyalást hétfő délben tartják.

Kuttor Attila csapata szerdai, a Debrecen ellen hazai pályán 1–0-ra elveszített bajnoki összecsapását követően – a találkozót közvetítő – M4 Sportnak azt mondta: „Mérkőzések óta ki akarnak minket végezni. Visszanéztük, bátran merem állítani, szabályos gólt rúgtunk, az ellenfél pedig lesgólt fejelt. Nyugodtan indulhat bárki az Európa-ligában, aki akar vagy akit az MLSZ megjelöl. Mi nem azért hajtunk, csak azt szeretnénk, ha a pályán végzett munkánkat nem vennék el tőlünk. Ezt már nem tudjuk elviselni".

A TELJES NYILATKOZAT


Kuttor május 23-án, a Magyar Kupa-elődöntő első, Mol Fehérvár elleni összecsapásán a játékvezető egyik ítéletét kritizálta, amiért piros lapot, majd a fegyelmi ülést követően két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Utóbbit később mérsékelték – ugyanakkor 300 ezer forintos pénzbüntetése érvényben maradt –, így csak a visszavágón nem ülhetett a kispadon, a Budapest Honvéd elleni vesztes kupadöntőben viszont ott lehetett.

A DEBRECEN GÓLJA

NB I, 2019–2020, 32. FORDULÓ
JÚNIUS 23., KEDDHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó6392Berke Balázs
Újpest FC–ZTE FC 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion2636Vad II István
JÚNIUS 24., SZERDA
Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–1
Mezőkövesd,Városi Stadion3190Andó-Szabó Sándor
Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi 4–2Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1982Antal Péter
Kisvárda–Puskás Akadémia 1–1
Kisvárda,Várkerti Stadion2875Pintér Csaba
Paksi FC–Diósgyőri VTK 4–2 Paks, Paksi FC Stadion1891Bogár Gergő
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 22 7 3 57–24 +33 73
2. Mol Fehérvár FC 32 18 8 6 55–28 +27 62
3. Puskás Akadémia FC 32 13 12 7 50–40 +10 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 32 14 8 10 42–30 +12 50
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 35–42 –7 44
6. Zalaegerszegi TE FC 32 11 9 12 50–43 +7 42
7. Diósgyőri VTK 32 12 5 15 40–50 –10 41
8. Újpest FC 32 11 7 14 40–45 –5 40
9. Paksi FC 32 11 7 14 45–52 –7 40
10. Kisvárda 32 11 6 15 40–43 –3 39
11. Debreceni VSC 32 11 5 16 47–56 –9 38
12. Kaposvári Rákóczi FC32422627–75–4814
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik