MLSZ: „Cél, hogy a családoknak és az ultráknak közös élményt nyújtson egy meccs”

Vágólapra másolva!
2016.10.26. 10:37
null
Az MLSZ célja, hogy a családok és az ultrák számára közös élményt nyújtson egy mérkőzés (Fotó: Hegedűs Gábor)
Sipos Jenő szerint nem jelent amnesztiát, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntése értelmében újra igazolhatóvá váltak azok a játékosok, akik valamilyen formában érintettek voltak a bundaügyben.

 

Az MLSZ szóvivője szerdán az M4 Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, „vannak eljárások, amelyek öt-hat évvel ezelőtt indultak, s ezekben mind a mai napig nem született jogerős ítélet, és az elkövetkező két-három évben sem fog”.

Mint fogalmazott, emiatt vetődött fel jogi szakemberekben is, hogy konkrét időhatárt kellene megállapítani, és ez az időhatár lett a három év.

„Ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem lehet a fegyelmi eljárásokat lefolytatni. Ez azt jelenti, hogy ha eltelt három év, akkor a játékos kérheti a versenyengedélyét, megkapja, esetleg játszik, majd ha megszületik a jogerős ítélet, adott esetben az MLSZ dönthet arról, szükséges-e további lépés” – folytatta.

Sipos Jenő hangsúlyozta: továbbra is zéró tolerancia van, a legkisebb gyanú esetén azonnal intézkedik az MLSZ, a dokumentumokat, bizonyítékokat azonnal eljuttatja a nyomozóhatósághoz, az pedig megteszi a szükséges intézkedéseket.

„Nem amnesztiáról van szó. Egyszerűen arról van szó, hogy a jogerős ítéletet meg kell várni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a sportszervezetek eldönthetik, ilyen esetekben alkalmazzák-e az adott játékost.

A műsorban szó esett arról is, hogy már szurkolói klubtagság, illetve szurkolói kártya nélkül is lehet jegyet vásárolni az andorraiak elleni, november 13-i világbajnoki selejtezőre, melyre a Groupama Arénában kerül sor.

Sipos Jenő szerint az ilyen módon megváltott belépőkért személyesen meg kell jelenni a vásárlásnál. Közölte, az andorraiak nem kértek jegyeket, így még több magyar drukker lehet jelen a stadionban.

A két nappal későbbi, svédek elleni barátságos találkozóról – amelyen búcsúztatják a válogatott négy korábbi meghatározó játékosát, Király Gábort, Juhász Rolandot, Vanczák Vilmost és Hajnal Tamást – azt mondta, hogy „gőzerővel folyik a szervezés”, és a legfontosabb információk rövidesen felkerülnek az MLSZ honlapjára.

A válogatott meccsei iránt megnyilvánuló jelentős érdeklődés ellenpontjaként terítékre került az is, hogy a hazai bajnoki és kupamérkőzéseken alacsony a látogatottság. Sipos Jenő ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: elsősorban a klubok feladata, hogy változást lehessen elérni.

Megjegyezte, átmeneti állapot van abból a szempontból, hogy a közelmúltban épültek stadionok, jelenleg is épülnek, és a jövőben is zajlanak majd munkálatok több helyszínen, így nem mindig tudnak a szurkolók saját, megszokott környezetükben mérkőzésekre járni. Ugyanakkor hangsúlyozta, ahhoz hogy mérhető legyen a nézőszám-emelkedés, fontos, hogy izgalmas, jó, színvonalas meccsek legyenek, minél több magyar fiatal szerepeljen a csapatokban, és a klubok marketingtevékenysége tovább javuljon.

„Ha ez egyesül azzal, hogy a családok ki tudnak jönni és a nők is szívesen kijárnak a mérkőzésekre, azt hiszem, bízhatunk abban, hogy egy-két éven belül mérhetően növekedik a nézőszám” – mondta, majd hozzáfűzte: az a cél, hogy családoknak – gyerekeknek, felnőtteknek, férfiaknak és nőknek –, valamint az ultráknak közös élményt nyújtson egy adott meccs a stadionban, amelyben korszerű kiszolgálás várja őket, és amelyből biztonságosan mehetnek haza.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik