MK: Lelkileg összeomlott a csapatom az első gól után – Herczeg András

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 06:37
A Mol Vidi az 1–0-ra megnyert hazai mérkőzés után idegenben 3–0-ra múlta felül a DVSC-t a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében. A fehérváriak döntőbe jutása után Herczeg András és az eltiltását töltő Marko Nikolicsot helyettesítő Szalai Tamás értékelt. 

Az első félidő második részében és a második félidő elején nyomást tudtunk gyakorolni a Vidire, jól játszottunk, volt helyzetünk is, lendületben voltunk – mondta Herczeg András, a DVSC vezetőedzője.A közönség is mellénk állt, nagyszerű hangulat volt. A saját térfelünkön elpasszolt labda okozta a vesztünket, a Vidi profi csapat, ezt kihasználta. Az első gól el is döntötte a továbbjutás sorsát. A harmadik találat előtt ismét odapasszoltuk az ellenfélnek a labdát – de az már nem osztott, nem szorzott. Nem tudom elmarasztalni a srácokat, mindent megtettek, s hatvan percig jól is játszottak.”Az első félidő második részében és a második félidő elején nyomást tudtunk gyakorolni a Vidire, jól játszottunk, volt helyzetünk is, lendületben voltunk – mondta Herczeg András, a DVSC vezetőedzője.A közönség is mellénk állt, nagyszerű hangulat volt. A saját térfelünkön elpasszolt labda okozta a vesztünket, a Vidi profi csapat, ezt kihasználta. Az első gól el is döntötte a továbbjutás sorsát. A harmadik találat előtt ismét odapasszoltuk az ellenfélnek a labdát – de az már nem osztott, nem szorzott. Nem tudom elmarasztalni a srácokat, mindent megtettek, s hatvan percig jól is játszottak.”

Herczeg a Nemzeti Sport újságírójának a kérdésére elmondta, a Vidi első gólja után lelkileg összeomlott a csapata.

„Nagyon látszott, hogy a gól megfogta a játékosokat, hiszen óriási lelkesedéssel léptek pályára. Most lehajtott fejjel ülnek az öltözőben, nagyon maguk alatt vannak. A mi feladatunk az, hogy hétvégére, az Újpest elleni mérkőzésig lelkileg visszahozzuk őket. Meglátjuk, sikerül-e, bízom benne.”


Eltiltás miatt Marko Nikolics nem ülhetett le a Mol Vidi kispadjára, így a fehérváriakat ezúttal Szalai Tamás irányította.

„Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben rengeteg kontratámadást vezettünk, de sajnos nem mindet tudtuk befejezni. Kovács Istvánnak volt egy nagyon nagy helyzete, ha azt értékesíti, akkor már a szünetben vezethettünk volna. A második félidőben az első tíz-tizenöt perc kivételével teljesen felülmúltuk a Debrecent, játékban és akartban is jobbak voltunk, s ez gólokban is megmutatkozott. Nem éreztem egy percig sem, hogy a továbbjutás veszélyben forogna. Le a kalappal a srácok előtt, hogy nemcsak ezen a meccsen, hanem egész évben ilyen munkával, hozzáállással tudnak hétről hétre pályára lépni.”

Kitért arra is, hogy nagyon jól érezte magát vezetőedzőként, élvezte a feladatot. Mint mondta, ahogy mindenkinek, aki edzőnek áll, neki is a célja, hogy egyszer valóban vezetőedző lehessen.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DVSC–MOL VIDI FC0–3 (0–0)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,3400néző.Vezette:Iványi
DEBRECEN:Kosicky – Kinyik, Kusnyír, Pávkovics, Ferenczi J. – Varga K. (Szécsi, 63.), Tőzsér, Csősz, Bódi (Damásdi, 75.) – Haris, Zsóri (Takács T., 63.).Vezetőedző:Herczeg András
VIDI:Kovácsik – Nego, Elek Á., Stopira, Tamás K. – Pátkai, A. Hadzic, Nikolov – Kovács I. (M. Scsepovics, 89.), Milanov (Huszti, 69.) – Futács.Vezetőedző:Marko Nikolics
Gólszerző:Futács (66.), Elek Á. (72.), Huszti (92. – 11-esből)

Továbbjutott:aMol Vidi, két győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

SZERDA
15.00:Soroksár SC (NB II)–Budapest Honvéd(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 16.

Mol Vidi FC–Debreceni VSC 1–0
Április 17.
Budapest Honvéd–Soroksár SC (NB II) 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik