MK: „Izguljon az, aki berakott” – nyugodtan parádézott az FTC ellen a 18 éves kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 07:29
A Békéscsaba hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában, ezzel az Előre jutott be a sorozat nyolcaddöntőjébe. A vendéglátók hőse a mindössze 18 éves kapus, Uram János volt, aki lehetetlen helyzetekben is hárított. Vele és Schindler Szabolcs vezetőedzővel beszélgetett az NSO Tv stábja.

A békéscsabaiak vezetőedzője, Schindler Szabolcs elmondta: jó a hangulat az öltözőben, melyet a kiszűrődő zene hangja is bizonyított.

„Nagyon feldobta az eredmény a játékosokat. Úgy gondolom, hogy fantasztikus sikert értünk el.”

Videónkban beszél arról: alapemberei helyett milyen megfontolásból rakta tele tinédzserekkel a kezdőcsapatát, illetve, hogy a korai kiállításnál villant be neki: órási esélyük van kiejteni a Ferencvárost.

A találkozó hőse Uram János volt, a 18 éves kapus bravúrt bravúrra halmozott a második félidőben.

„Úgy jöttünk ki, hogy játszani szeretnénk, megteszünk mindent annak érdekében, hogy jó meccset játsszunk, ez sikerült is szerintem. Győzni akartunk, ezt meg is beszéltük a félidőben. Sikerült.”

Videónkban elmeséli, hogy egyáltalán nem izgult a találkozón, illetve, hogy a végén már érezte: ezen a napon nem lehet neki gólt lőni.

„Felrobbant” a lelátó az FTC ellen mindent eldöntő békéscsabai gólnál

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT)
Békéscsaba (NB II)–Ferencváros 2–0
(1–0)
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, 2036 néző. Vezette: Takács J.
Békéscsaba: Uram – Nagy S., Polényi, Pilán – Szalai D., Babinyecz, Hursán, Bidzilya (Pantovics, 61.), Váradi Á. (Zahorán, 68.) – Tóth D., Máris (Gréczi, 71.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Ferencváros: Gróf – Civic, Leandro, Frimpong, Heister (Haratin, 65.) – Ihnatenko, Skvarka – Szerető (Lovrencsics G., 78.), Bőle, Varga R. – Szihnyevics (Priskin, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Tóth D. (39.), Pantovics (94.)
Kiállítva:
Leandro (2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik