MK: Dzsudzsák nélkül is örök élmény a BVSC fiataljainak a DVSC elleni meccs

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 18:25
Címkék
Három 18, három 17 és egy 16 éves játékossal a kezdőben állt ki a BVSC a DVSC elleni labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzésre, amit a debreceniek 2–0-ra nyertek meg. A fiatalok szerepeltetése nyilván kényszerű volt, hiszen a sérültek mellett a zuglóiak között akadnak koronavírusosok is. Szégyent azonban nem vallott Gabala Krisztián együttese.

A találkozó után a 17 éves Nagy Armandó és a mezőny legfiatalabbja, a 16 éves Sándor János is arról beszélt az NSO Tv-nek, hogy nagyon meglepte őket már a keretbe kerülés is, nemhogy a kezdőbe, hiszen eddig még az NB III-as csapatban sem kaptak lehetőséget. Viszont, nagyon élvezték az NB II-es éllovasa elleni kupameccset, csak azt sajnálták, hogy Dzsudzsák Balázs nem lépett pályára.

Gabala Krisztián, a BVSC-Zugló vezetőedzője, ugyancsak sajnálatát fejezte ki, hogy a 108-szoros válogatott labdarúgó kihagyta a találkozót, pedig külön készültek rá. S hogy megoldották volna-e ellene a védekezést? Az kiderül a videónkból, amelyben a fiatalok részletesebben is beszélnek arról, mennyire izgultak amiatt, hogy bemutatkozhatnak a nagyok között, és hogyan látták a mérkőzést. Mesterük arról is ejt néhány szót, hogyan készítették fel mentálisan a tizenéveseket a Debreceni VSC ellen.

MAGYAR KUPA

7. FORDULÓ
BVSC-Zugló (NB III)–Debreceni VSC (NB II) 0–2
(Szécsi 13., Sármány 90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik