MK: Az MTK edzője remekül felkészítette ellenünk a csapatát – Niba

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.05.24. 08:40
Nem született gól az MTK és a Budapest Honvéd Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, amelyen a kék-fehérek nagyon bekezdtek, a piros-feketék védője, Niba sem tagadta az NSO Tv-nek adott interjúban, hogy bizony nehéz perceket éltek át a mérkőzés elején. 

„Nagyon fel kell készülnünk az MTK-ból a keddi visszavágóra
jegyezte meg Niba a 0–0-val végződő mérkőzés után, hozzátéve, hogy a maximumot fogják kihozni magukból a Puskás Ferenc Stadionban, már csak a szurkolóik miatt is. – Nem volt egyszerű nélkülük játszani, de hallottuk, hogy kint voltak a stadion előtt, nagyon hálásak vagyunk, hogy onnan is segítettek minket. Megérdemlik, hogy a csapatuk Magyar Kupa-döntőt játsszon, s ezért mindent meg fogunk tenni!”

Kiemelte, Michael Boris kiválóan felkészítette az MTK-t a Honvéd ellen, különösen fizikailag voltak jó formában, s bizony a mérkőzés elején kellemetlen pillanatokat okoztak a kispestieknek.

„Nem ilyen kezdésről álmodtunk, hiszen az ellenfél az első tíz percben akár két-három gólt is szerezhetett volna. Annak viszont örülünk, hogy elbírtuk ezt a nyomást.”

Schön Szabolcs, az MTK játékosa az M4Sportnak a mérkőzés után azt mondta, sokkal jobbak voltak a Honvédnál, nyolc-tíz ziccerük is akadt, azokat be kellett volna rúgni.

MAGYAR KUPA,ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
MTK Budapest (NB II)–Budapest Honvéd 0–0
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött.Vezette:Erdős J.
MTK:Varga B. – Fülöp N., Katona Máté, Varju, Pintér Á. – Mezei (Bognár I., 68.), Palincsár, Cseke – Lencse (Bíró, 68.), Schön (Gera D., 68.), Prosser.Vezetőedző:Michael Boris
Bp. Honvéd:Tujvel – Mezgrani, Lovric, Niba, Uzoma – Nagy G., Hidi – Gazdag (Ugrai, 76.), Lanzafame (Kesztyűs, 90.), Moutari (Kukoc, 76.) – George.Mb. vezetőedző:Pisont István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik