MK: Az egész mérkőzésen provokáltak – Lanzafame

Vágólapra másolva!
2020.02.13. 14:27
null
Davide Lanzafame szerint a szombathelyiek az egész mérkőzés alatt provokálták (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd 1–0-s előnyt szerzett a Szombathelyi Haladás ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a mérkőzés azonban a lefújás után történtek miatt váltott ki nagyobb figyelmet. Ahogy arról beszámoltunk, Davide Lanzafame és Szekér Ádám keveredett dulakodásba.

A két kiállítással végződő eseményről Jagodics Márk beszélt bővebben az M4Sportnak, amiből kiderült, hogy Davide Lanzafame viselkedésén háborodtak fel a vendégcsapat játékosai. A Haladás csapatkapitánya elmondta, a Honvéd csatára a mérkőzés után felpofozgatta, megfogta a nyakát a 17 éves Szekér Ádámnak. Az olasz támadó az alábbiakat mondta az esetről:

„A felvételeken azt láthatja mindenki, hogy mi történt a lefújást követően, azonban előzménye is volt a történteknek – idézi a honvedfc.hu Davide Lanzafamét. – Az egész találkozó azzal telt el, hogy provokáltak. Úgy éreztem, hogy utaznak rám, folyamatosan rugdostak, és verbálisan is inzultáltak. A pályán és a kispadról is végig mentek a beszólások, a Haladás edzője azt kiabálta felém, hogy majd a meccs után megvár a stadion előtt, sőt, ami még szomorúbb számomra, hogy a családomat is keresetlen szavakkal illette. Ezt teljességgel elfogadhatatlannak tartom. Sose azt nézem, hogy hány éves az ellenfelem, tisztelem a riválisok játékosait, és nem velük, hanem a labdarúgással akarok foglalkozni. A lefújást követően egy kicsit valóban elszabadultak az indulatok, ami természetesen nem jó, én sem örülök, hogy így alakult, de olyankor dolgozik az adrenalin az emberben. Ennél bővebben nem is szeretnék foglalkozni a történtekkel, most már a Kaposvár elleni mérkőzésre fókuszálunk, hogy sikeresen szerepeljünk a bajnokságban.”

Pikáns helyzet: a Haladás vezetőedzője, Mátyus János 1993 és 1998 között a Honvéd játékosa volt – őt is kérdeztük az eseményekről, valamint a közleményben őt ért vádakról.

„Amit Davide Lanzafame állít, abból semmi nem igaz – mondta a korábbi 34-szeres válogatott a Nemzeti Sport kérdésére. – Azt sem tudom, van-e családja, nem ismerem az embert, csak a futballistát. Elképesztő ez az egész! A mérkőzés előtt nagy barátsággal üdvözöltük egymást a kispestiekkel, Giuseppe Sanninónak sok sikert kívántam. A meccs után ő jött oda hozzám, mondtam neki, sok szeretettel várjuk őket Szombathelyen, és ezt most is így gondolom. Az azonban hazugság, amit Davide Lanzafame mond. Nem szeretnék ezzel többet foglalkozni, de azért az jutott eszembe: mentem én is a Honvédból a Ferencvárosba, ám biztosan nem bántottam meg soha a kispesti szurkolókat egyetlen szóval sem. Voltam én is légiós, a korosztályomból sokan játszhattunk külföldön hosszú éveken át, és két dolgot biztosan megtanultam: a hazámat képviselem, és az úgymond befogadó országot őszintén tisztelem. Soha nem jutott eszembe mondjuk a Bayern München vagy a Celtic elleni mérkőzés után a folyosón kiabálni az ellenfél edzőjével, vagy róla utólag hazugságokat állítani, de ahogy emlékszem, ilyen viselkedés Dárdai Pálra, Király Gáborra, Horváth Ferencre, Fehér Csabára és az összes akkori társamra sem volt jellemző – meglehet, más korosztály vagyunk. A klubunk sem tolerálta volna, ha ilyesmi bármelyikünknek eszébe jutott volna.”

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) csütörtök délután hivatalos honlapján közölte, hogy fegyelmi eljárás indult az incidens kapcsán. „A napokban lezajlott a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első fordulója. Az M4 Sport által is közvetített záró mérkőzés végén a játékosok között pályára nem illő jelenetsor alakult ki, amellyel kapcsolatban a szövetség fegyelmi eljárást indított.”

További nyilatkozatok a mérkőzés után ITT!

AZ ESET VIDEÓN

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS – EMLÉKEZTETŐ
BUDAPEST HONVÉD–HALADÁS 1–0 (0–0)
Illovszky-stadion, 1809
néző. Vezette: Káprály Mihály (Buzás Balázs, Medovarszki János)
HONVÉD: Tujvel – Kálnoki-Kis, Kamber, Niba – Mezgrani, Nagy G. (Hidi, 66.), Banó-Szabó, Gazdag (Aliji, 66.), Kukoc – George (Moutari, 73.), Lanzafame. Vezetőedző: Giuseppe Sannino
HALADÁS: Gyurján M. – Tóth D., Jagodics M., Németh M., Bosnjak – Szekér – Schuszter (Illés B., 81.) , Holdampf, Jancsó A. (Farkas II B., 66.), Rácz F. – Szalay (Tóth-Gábor, a szünetben). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Kukoc (1–0) az 57. percben
Kiállítva: Kálnoki Kis, Jagodics M. (mindkettő dulakodásért) a 92. percben
MESTERMÉRLEG:
Giuseppe Sannino:
– Nehéz meccsen vagyunk túl, de a továbbjutási esélyekről nem beszélek. Nem vagyok jós, nem tudom, mire lesz elég az egygólos győzelem, egyelőre a visszavágó helyett a hétvégi bajnokival akarok foglalkozni. Ami a meccset illeti, a végeredmény mellett még annak örülhetünk, hogy néhány játékosunk hosszabb kihagyás után ismét játszott, valamint sikerült kapott gól nélkül lejátszani a párharc első felvonását.
Mátyus János: – Vereség után ritkán gratulál az edző a saját csapatának, most mégis ezt teszem, mert fegyelemmel, lelkesedéssel és szenvedéllyel futballozva eltüntettük a két csapat közti különbséget. A szívemben mindig ott lesz a Honvéd, azt viszont elfogadhatatlannak tartom, hogy a lefújás után az egyik kispesti játékos hátulról megütötte a tizennyolc esztendős futballistámat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik