MK: a Vasas őrületes végjáték után jutott be a 16 közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.29. 20:03
null
A Vasas óriási csatában gyűrte le az ETO FC Győrt (Fotó: Földi D. Attila)
Az élvonalbeli Mezőkövesd 3–1-re legyőzte az NB III-as REAC-ot a Magyar Kupában, így a Pintér Attila vezette gárda bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe. A játéknap másik mérkőzésén az NB I éllovasa, a Vasas egy ráadásban szerzett találattal nyert az ETO FC Győr ellen.

ETO FC GYŐR–VASAS

Az NB I jelenlegi éllovasa, a Vasas már az első perctől odaszegezte kapujához az ETO FC Győrt.

A mezőnyfölény ellenére az első komolyabb lehetőségre a 11. percig kellett várni, ebből azonban rögtön vezetést szerzetek a piros-kékek! 21 méterre a hazaiak kapujától szabadrúgáshoz jutott a Vasas, Mahir Saglik állt a labda mögé, a török játékos pedig mesteri pontossággal a bal felső sarokba tekert (1–0).

A Vasas nem állt vissza, elsöprő fölényt alakított ki, ami a labdabirtoklást illeti, míg a Győr leginkább a védekezéssel foglalkozott, kontrajátékra rendezkedett be.

A 23. percben ismét Saglik veszélyeztetett, ám gólhelyzetben a védőbe bombázott, nem sokkal később pedig Ádám Martin bólinthatott kapura, de fejesében nem volt erő.

A 26. percben Nagy Gergelynek kellett lábbal védenie egy győri kontra végén. A 38. percben ismét nagyszerű ellentámadást vezettek a hazaiak, a végén pedig tizenegyest harcoltak ki!

Rácz Ferenc állt a labda mögé, nem is hibázott, magabiztosan a jobb sarokba bombázott (1–1).

Az első játékrész vége előtt nem sokkal Berecz Zsombor lőhetett, ám ezt blokkolták a védők, majd Felix Burmeister előtt volt ott a lehetőség, de az ő bombájába is jó ütemmel lépett bele az egyik győri.

Egy-egyes első félidő után a második játékrész elején rögtön jött a hideg zuhany: betalált a Győri ETO! Szabó Lukas használt ki egy védelmi hibát (2–1).

A folytatásban felfokozódott a hangulat, a kapott gól után pedig kockáztatott Michael Oenning vezetőedző, csapata minden erejével a támadásokra koncentrált, ám cserébe kinyílt, a hátsó alakzata szellősebbé vált. A zöld-fehérek eleinte agresszíven támadtak, próbálták kihasználni a kínálkozó alkalmat, ám hamar felhagytak tervükkel, a 65. perctől leginkább már egygólos előnyük megtartására koncentráltak.

A hazaiak rendkívül fegyelmezetten védekeztek, rendre visszazártak, amivel a Vasas sokáig nem is tudott mit kezdeni – noha az Oenning-gárda saját kapujához szegezte harmadosztályú ellenfelét, igazán nagy lehetőséget nem sikerült kidolgoznia, az utolsó passzokba hiba csúszott.

De nem sokáig! A győri játékosok hősiesen küzdöttek, elkezdtek fáradni, ami a védekezésen is meglátszott. A 79. percben megtört a jég, Remili Mohamed 2–2-re alakította az állást. A Vasas játékosa egy nagyszerűen kijátszott támadás végén két méterről belsőzött az üres kapuba.

Az NB I listavezetője óriásit küzdött a hátralévő percekben a továbbjutást jelentő találatért. A Győr a 89. percben gólt szerezhetett volna, ám Szabó Lukas lövésénél nagyot védett Nagy, az ellentámadásból pedig betalált a Vasas! A 91. percben Jevgenyij Pavlov elé keveredett a labda, az ukrán támadó pedig éles szögből, néhány méterről bekotorta a győri kapuba a labdát, amivel kialakult a 3–2-es végeredmény.

REAC-MEZŐKÖVESD

Pintér Attila együttese az első félidőben még nem tudott a REAC fölé kerekedni – noha Tarmo Kink hamar, már a nyolcadik megszerezte a vezetést a Mezőkövesdnek, nem kellett sokat várni az egyenlítő találatra, melyet a 12. percben Kiss Tamás jegyzett.

A hazai REAC a 41. percben emberhátrányba került, s nem is bírta sokáig a nyomást, a 66. percben Onisor-Mihai Nicorec másodszor is előnyhöz juttatta a Mezőkövesdet.

A 73. percben a vendégek a kegyelemdöfést is bevitték, ezúttal Stipe Bacelic-Grgic volt eredményes, amivel kialakult a 3–1-es végeredmény, és a Mezőkövesd bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe.

MAGYAR KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
ETO FC GYŐR–VASAS FC 2–3 (1–1)
Győr, ETO Park, 1050
néző. V: Zierkelbach Péter (Iványi István, Szécsényi István)
GYŐR: Horváth D. – Szabó B., Németh B. (Zamostny, 76.), Nagy Á., Varga R., Zeke – Szalai Á. (Gyagya, 73.), Lázár Zs. (Pongrácz, 62.), Illés D. – Szabó L., Rácz F. Vezetőedző: Bekő Balázs
VASAS: Nagy G. – Burmeister, Debreceni, Risztevszki (Czvitkovics, 93.) – Korcsmár – Kleisz (Kulcsár T., 58.), Berecz, Hangya – Ádám (Pavlov, 67.), Saglik, Remili. Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerző: Saglik (0–1) a 12., Rácz F. (11-esből, 1–1) a 39., Szabó L. (2–1) a 46., Remili (2–2) a 79., Pavlov (2–3) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Bekő Balázs:
– Való igaz, hogy azoknak a futballistáknak adtam lehetőséget, akik az eddigi mérkőzéseinken kevesebb lehetőséget kaptak. Örülök annak, hogy a játékosok bizonyítottak, és az utolsó percig helyt álltak az NB I éllovasa ellen.
Michael Oenning: – A második hazai gól tette nehézzé a mérkőzést, hiszen futni kellett az eredmény után. Tudtam, hogy a győriek nem adják meg egykönnyen magukat, de az igazi öröm számomra az, hogy a csapat az utolsó pillanatig küzdött, nem menekült a hosszabbításba, sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

RÁKOSPALOTAI EAC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–3 (1–1)
Budai II László Stadion, 400 néző. Vezette: Gyarmati II Tibor (Horváth Zoltán, Bertalan Dávid)
REAC: Tóth D. – Kutai, Nagy G., Balázs B., Pesti – Lászka (László B., 77.), Pfister – Papp Gy. (Papp K., 83.), Kollár, Pálmai (Pásztor D., 89.) – Kiss T. Edző: Dinka Balázs
MEZŐKÖVESD: Tujvel – Pauljevics, Szeles (Strestík, a szünetben), Devecseri, Baracskai – Tóth B. (Mevoungou, 60.), Hegedűs D. – Kink, Bacelic-Grgic, Nicorec – Molnár G. (Sós, 77.). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Kink (0–1) a 8., Kiss T. (1–1) a 12., Nicorec (1–2) a 66., Bacelic-Grgic (1–3) a 73. percben
Kiállítva: Pfister (második sárga lap után) a 40. percben
MESTERMÉRLEG
Dinka Balázs:
– Technikailag és sebességben előttünk jár a Mezőkövesd, ennek ellenére a piros lapig egyenlő partnerei voltunk. Mindent megtettünk, hogy tíz játékossal is helytálljunk, de a végére elfáradtunk. Ha két-három helyzetet még értékesítünk, valamint Balázs Bálint fejese után a kapufáról nem kifelé pattan a labda, talán még szorosabb lehetett volna a találkozó.
Pintér Attila: – Köszönöm a REAC-nak, hogy belement abba, hogy kedden rendezzék a mérkőzést, ez nagyon sportszerű volt a klubtól. Tudtuk, ellenfelünk szervezett csapat, ennek megfelelően ragyogó kupameccset játszottunk, és megérdemelten jutottunk tovább. Az egész csapat nevében szeretnék jobbulást kívánni a megműtött Ulysse Diallónak.

A forduló mérkőzéseit 2016. november 29-én és 30-án rendezik meg, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. A pályaválasztói jog az alacsonyabb osztályú kluboknak kedvez. Élvonalbeli klubok nem kerülhettek össze, a nyolcaddöntőtől viszont már összesorsolhatják majd az NB I-es csapatokat, és oda-vissza vágós rendszerben folytatódnak a küzdelmek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik