A MÉRKŐZÉSRŐL KÉSZÜLT GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)

 

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Puskás Akadémia–DVTK 0–1 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 778 néző. Vezette: Szőts
Gólszerző: Joannidisz (33.)

A mérkőzés első említésre érdemes eseményét az ötödik perc végén jegyezhettük fel: Molnár Gábor fejelt össze Kocsis Gergővel, utóbbi fejbőre felszakadt, rövid ápolás után turbánban folytatta a mérkőzést. Az első negyedóra végén Szarka Ákos fejesét nagy bravúrral védte Hegedüs Lajos.

Válaszként a túloldalról négy perccel később Ezekiel Henty óriási ziccerben rontott – avagy Antal Botond védett nagyot a diósgyőri kapuban. A télen a Videotontól igazolt nigériai támadó ziccere után aztán Kocsist kellett ismét ápolni, a védőt ketten kísérték az öltözőbe, ezúttal nem tért már vissza a pályára – Florent Hasani váltotta.

Fél óra játék után megszerezte a vezetést a DVTK: Nikolaosz Joannidisz a teketóriázó hazai védők között lecsapott a labdára, berobogott a tizenhatoson belülre, majd az ötös bal sarkától okosan a hosszú alsó sarokba lőtt, 0–1!

A második félidőben a hazaiak valamelyest fokozták erőfeszítéseiket, ám sokáig csak kevéssé veszélyes beívelésekig jutottak, amelyeket az Antal Botond irányította diósgyőri védelem rendre hatástalanítani tudott. Az utolsó negyedórára fordulva aztán sikerült a vendégek kapujába juttatni a labdát, ám Radó András fejesét les miatt érvénytelenítette Szőts Gergely játékvezető. A hajrában próbálkozott az egyenlítéssel a Puskás Akadémia, ám erőfeszítéseit nem koronázta siker.

Az április elején esedékes, a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezendő visszavágót a DVTK várhatja minimális előnnyel.

A MÁSIK MAI MECCSEN
Újpest FC–MTK Budapest (NB II) 2–1

A TOVÁBBI PROGRAM
MÁRCIUS 14. (SZERDA)
16.00: Bp. Honvéd–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
17.00: Balmazújváros–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
A visszavágókat április 4-én (szerdán) rendezik, de lehet, hogy április 3-án (kedden) is lesz mérkőzés.