Mezőkövesd: Véber 25 nevet tartalmazó kiszemeltlistája

Vágólapra másolva!
2013.06.14. 07:54
null
Véber György már a következő szezon csapatát tervezi (Fotó: Szabó Miklós)
Az NB I-ben újonc Mezőkövesd vezetőedzője, Véber György a Nemzeti Sport kérdésére megerősítette, 25 nevet tartalmazó listát állított össze az erősítésre kiszemelt játékosokról.

 

„Valóban van egy huszonöt labdarúgó nevét tartalmazó papírom – ismerte el Véber György, a Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője a Nemzeti Sport kérdésére. – Természetesen fontossági sorrendben írtuk rá vágyainkat, első körben hat játékost szeretnénk magunkhoz csábítani. Remélem, sikerül megszerezni Balajti Ádámot, Batik Bencét, Dominik Fotyikot, Horváth Tamást, Németh Norbertet és Vayer Gábort.”

Balajti Ádám az MTK Budapestben szerepelt, azonban a támadó kölcsönszerződése lejár a fővárosiaknál, a Mezőkövesdnek a DVSC-Tevával kell dűlőre jutnia. A védőként és középpályásként egyaránt bevethető Batik Bence a Ferencváros II-ben kapott szerepet, a szlovákiai középső hátvéd Dominik Fotyikot – aki kölcsönben a Kazincbarcikai SC-ben játszott, de az MSK Zilina labdarúgója – Véber György még edzéseken is megnézné. A kapus Horváth Tamást a múlt héten Újpestről küldték el, az Egri FC-vel szerződésben álló, de a kieső csapattól minden bizonnyal távozó támadó, Németh Norbert is az újonchoz szerződhet, csakúgy, mint Vayer Gábor.

„Valóban beszéltem Véber Györggyel, örülök, hogy gondoltak rám – mondta a támadó, akinek lejár a megállapodása az MVM Pakssal. – Remélem, jövő hét elején leülünk tárgyalni a paksi vezetőkkel, hiszen a család szempontjából az lenne az ideális, ha maradnék még egy évet Pakson, múlt hét szombaton a harmadik gyerekünk is megszületett. Hamarosan okosabbak leszünk a jövőmet illetően.”

Egyelőre három játékosra nem számít Véber György – Kemény Tamás, Nagy Péter és Lipusz Norbert távozik. Kardos Norbert helyzete bonyolultabb, mert bár kölcsönszerződése lejár, vagyis vissza kell térnie a Gyirmót FC Győrhöz, az edző viszont elégedett volt a teljesítményével. A középső védőt ki kellene vásárolni a szerződéséből.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE-NÉL
Érkezők: Szabó Viktor (BKV Előre – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Bényei Balázs (?), Farkas János (?), Kardos Norbert (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza), Kemény Tamás (?), Lipusz Norbert (?), Nagy Péter (?)
Kiszemeltek: Balajti Ádám (DVSC-Teva, legutóbb MTK Budapest, kölcsönben), Batik Bence (Ferencváros), Dominik Fotyik (szlovák, MSK Zilina, legutóbb Kazincbarcika kölcsönben), Horváth Tamás (Újpest FC), Németh Norbert (Egri FC), Vayer Gábor (MVM Paks)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik