Mezőkövesd: távozik a csapat egyik alapembere

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 08:52
null
Szalai Attila a ciprusi Apollon Limassolban folytatja pályafutását (Fotó: Török Attila)
Az élvonalbeli Apollon Limassolban folytatja pályafutását Szalai Attila: a 21 esztendős utánpótlás-válogatott hátvéd két év után hagyja el a Mezőkövesdet. A ciprusi csapat a legutóbbi idényben a harmadik helyen végzett.

 

A Mezőkövesddel kapcsolatos hír, hogy a klubnál marad Molnár Gábor: a szélső kölcsönszerződése lejárta után végleg Kuttor Attila együtteséhez került a Puskás Akadémiától.

Az viszont erősen kérdéses, hogy Dombó Dávid a következő idényben is a csapat tagja lesz-e, a kegyvesztetté vált kapust több klub is szerződtetné.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Aljakszandr Karnyicki (fehérorosz, Sepsi OSK – Románia), Sajbán Máté (Budaörs), Sajbán Miklós (Budaörs), Molnár Gábor
(Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Baracskai Roland (Csákvár), Csirmaz István (Cegléd), Novák Csanád (ZTE), Wieland Dominik (romániai, Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Lucas (brazil-magyar, Kisvárda)
Távozók: Hudák Dávid (Gyirmót FC Győr), Amadou Moutari (nigeri, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szalai Attila (Apollon Limassol, ciprusi)
Kölcsönbe távozók:
Baracskai Roland (Csákvár – ismét), Földi Botond (Cegléd után Dorog), Nagy Richárd (Kaposvár – ismét), Oláh Bálint (Budafoki MTE – ismét), Varjas László (Vác FC – ismét), Varjas Zoltán (Cegléd után Kazincbarcika),
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Silye Erik (FTC), Tóth Máté (Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dombó Dávid (Bp. Honvéd), Koszta Márk (Kisvárda, Újpest), Wieland Dominik (Nyíregyháza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik