Mezőkövesd: „Senki sem hívott” – Cseri Tamás az FTC-ről

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 09:38
null
Cseri Tamás az FTC ellen készül ismét (Fotó: Meder István)
A fiatalon még a Ferencvárosban futballozó középpályás a szombati rangadóról, csapata remekléséről és a válogatottságról is beszélt a Nemzeti Sportnak.


Ha azt hallja, Ferencváros, mire gondol először?
– Arra, hogy szombaton jó meccset szeretnénk játszani ellene – vágta rá Cseri Tamás, a Mezőkövesd Zsóry 32 esztendős középpályása. – Továbbá arra, hogy remélem, le is győzzük. Persze tudom, jelenleg a Fradi Magyarország legerősebb csapata, nem véletlen, hogy fölényesen vezeti a bajnokságot. Remek mérkőzés lesz, ebben biztos vagyok. Azt már nem jelenthetem ki, hogy megnyerjük, ugyanakkor mindent megteszünk ezért. Szerintem képesek vagyunk rá.

TELT HÁZ LEHET

Nemcsak arra van nagy esély, hogy telt ház lesz a rangadón, hanem arra is, hogy már elővételben gazdára talál az összes jegy. Csütörtök estére alig néhány száz belépő maradt a kasszában, vagyis könnyen előfordulhat, hogy szombatra szabadnapot kapnak a pénztárban ülők. A kérdés már csak az, van-e jegyük a meccsre…

Azon túl, hogy a hétvégén rangadót vívnak, nem ugrik be, hogy volt idő, amikor a zöld-fehérek mezét viselte?
– Azóta sok év telt el… Az U19-es együttesben még szerepeltem, ám a felnőttben csak hírverő találkozón jutottam szóhoz, és mivel mindig azt vallottam, hogy inkább játsszak egy gyengébb csapatban, mint hogy ne jusson nekem szerep az erősebben, távoztam. S mielőtt megkérdezné: nem bántam meg a döntésemet. A Fradi elleni első meccsemen ugyan kissé furcsán éreztem magam, mára már ezzel sincs gond. Úgy vagyok vele, mint a legtöbb magyar játékos: jó a Ferencváros ellen játszani!

A hírek szerint a télen alakulhattak volna úgy az események, hogy a szombati összecsapáson már a vendégcsapat szerelését viselje…
– Innen-onnan hallottam, hogy az FTC állítólag szívesen látna a soraiban, de nekem senki sem szólt erről. Ha egyáltalán szóba került a váltás, első lépésben a két klub vezetőinek kellett volna megegyezniük, aztán jöttem volna én a képbe. Mivel engem senki sem tájékoztatott arról, hogy a Fradi szemet vetett rám, nem foglalkoztam ezzel a témával. Nem vagyok az a típus, aki beleéli magát különböző helyzetekbe, az elmúlt hetekben sem összpontosítottam másra, mint a Mezőkövesdre. Egyébként is jó helyen vagyok. Hálával tartozom a klubnak, különösen Tállai András elnök úrnak, mert hitt bennem. Amikor már úgy tűnt, sosem lesz belőlem NB I-es futballista, azzal, hogy kétezertizenhét nyarán átigazolt, megadta nekem a lehetőséget a bizonyításra.

Ennek az lett a vége, hogy a távozás helyett egy héttel ezelőtt szerződést hosszabbított.
– Az eredeti megállapodásból másfél év volt hátra, de amikor jelezték a vezetők, hogy toldjuk meg egy évvel, nem hezitáltam. Miután a családommal is megbeszéltem, rábólintottam az ajánlatra. Tényleg gyorsan megegyeztünk. Így van ez, amikor mindkét fél ugyanazt akarja.

Még az is megeshet, hogy a Mezőkövesd lesz az első, egyben az utolsó élvonalbeli csapata?
– A futballban bármi megtörténhet, ez is. Ez azonban még a jövő zenéje. Alig múltam harminckettő, szeretnék még néhány idényt eltölteni az NB I-ben.

A következő két és fél év garantált.
– A labdarúgásban semmi sem garantálható. Mindemellett megnyugtató, ha valaki abban a tudatban készülhet, hogy van szerződése, van csapata. Nekem nem is akármilyen csapatom van! Igyekszünk minél jobban teljesíteni, egyelőre nem érheti szó a ház elejét. Talán azt is mondhatom, hogy már van stílusunk. A Fradi ellen is szeretnénk azt nyújtani, amit eddig. Minden tiszteletünk az éllovasé, de azért, mert ellene lépünk pályára, nem áll szándékunkban félredobni, ami jellemző ránk, a saját futballunkat akarjuk játszani.

Teher nélkül?
– Mindenkin van teher. Minél előkelőbb helyen szeretnénk végezni, és ennek érdekében sokat kell güriznünk. Ezért álljon bárki velünk szemben, nem törekedhetünk másra, mint a győzelemre.

Szülessen bármilyen végeredmény szombaton, biztos, hogy a bajnokság kétharmada után a dobogón állnak. Hitte volna a rajt előtt?
– Mivel ezt mások is megkérdezték tőlem, volt időm gondolkodni rajta. Arra jutottam, hogy már az előző idényben is megmutattuk: stabil, jó játékra vagyunk képesek. A hatodik helyezésünkre büszkék lehettünk, legfeljebb amiatt kesereghettünk, hogy olykor nem volt szerencsénk. A gárda magja a nyáron együtt maradt, ráadásul a keretünk bővült egy-két minőségi futballistával, és mivel a szakmai munka is kiváló, összeállt a kép. Időnként már Fortuna is mellettünk van, de sokat tettünk ezért.

Az utolsó fordulót követően is dobogósok lesznek?
– Van egy bevált módszerünk: a következő feladatnál messzebb nem nézünk. A szombati meccsel foglalkozunk, semmi mással, egy másodpercig sem matekozunk. Én már csak azért sem osztok-szorzok, mert úgy tartom, aki a foci helyett a számolgatással foglalkozik, a végén nagyot koppanhat.

Önöknek mindazonáltal már nyolc – a Magyar Kupában a negyeddöntőbe jutottak. Mit szóltak, amikor megkapták a Puskás Akadémiát?
– Nem ugráltunk örömünkben. Az is igaz viszont, hogy izgalmas párharc vár ránk. Az előző kiírásban is megmérettünk a negyeddöntőben, ám a Debrecen jobbnak bizonyult nálunk. Ezúttal nem szeretnénk itt megállni, de mivel csak márciusban találkozunk a felcsútiakkal, erről most ne is beszéljünk többet.

Akkor beszéljünk arról, hogy Marco Rossi nem titkolta, mások mellett önt is figyeli.
– Megtisztelő, ha a szövetségi kapitány jó véleménnyel van rólam, de ezzel is úgy vagyok, mint a klubcserével: amíg nincs konkrétum, felesleges ezen morfondírozni.

Ábrándozni sem szabad?
– Ahol számolnak velem, ahol úgy érzik, szükség van rám, oda boldogan megyek, és mindent megteszek, hogy a legjobbamat nyújtsam. Maradjunk annyiban, mint minden magyar gyereknek, aki elkezd futballozni, nekem is az volt az álmom, hogy egyszer a válogatottban játszhassak.

Decemberben másodszor is apa lett, a minap szerződést hosszabbított, csapata a tabella harmadik helyét foglalja el, és nem zárható ki, hogy a gyerekkori álma is rövidesen teljesül. Kerek az élete, nemde?
– Az, bizony! Nekem a család a legfontosabb, Zora Panka világra jötte csak fokozta a boldogságunkat. Mindenkinek olyan hátteret kívánok, amilyen nekem van. Boldog vagyok otthon, boldog vagyok a pályán – több nem is kell nekem.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

19.30: Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
További mérkőzések
17.00:
Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK – élőben az NSO-n!
17.00: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Kaposvári Rákóczi FC–Újpest FC – élőben az NSO-n!
17.00: Mol Fehérvár FC–ZTE FC – élőben az NSO-n!
17.00: Paksi FC–Debreceni VSC – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 14 4 1 36–15 +21 46
2. Mol Fehérvár FC 21 12 4 5 35–20 +15 40
3. Mezőkövesd Zsóry FC 21 11 5 5 29–19 +10 38
4. Puskás Akadémia FC 21 9 7 5 34–24 +10 34
5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 23–22 +1 32
6. Diósgyőri VTK 21 9 2 10 26–29 –3 29
7. Debreceni VSC 20 8 3 9 33–35 –2 27
8. Újpest FC 20 7 4 9 26–31 –5 25
9. Kisvárda 21 7 3 11 26–32 –6 24
10. Paksi FC 21 7 2 12 25–37 –12 23
11. Zalaegerszegi TE FC 21 5 6 10 27–31 –4 21
12. Kaposvári Rákóczi FC 21 3 1 17 19–44 –25 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik