Mezőkövesd: listavezetőhöz távozott a csatár, érkezők a Viditől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.01. 18:26
A Mezőkövesd labdarúgócsapata a téli átigazolási időszak alatt két légióst is szabadlistára helyezett, azóta pedig a szlovák Tomás Majtán és a szenegáli Paul Keita is távozott a klubtól, ugyanakkor két játékos érkezett a Videotontól – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Tomás Majtán szerdán, a szlovák átigazolási határidő utolsó napján szerződött a másodosztályban listavezető Skalicához. Az NB I-ben sereghajtó Mezőkövesdtől megtudtuk, a csatárral egy nappal korábban szerződést bontottak, így szabadon igazolható játékosként térhetett vissza Szlovákiába, ahol Szakolcán folytatja. A 30 éves Majtán a nyáron érkezett az NB I-be, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hat bajnokin játszott, gólt nem szerzett.

A napokban Paul Keitával is szakított a klub, ám a szenegáli szűrő még nem talált új csapatot magának. Úgy tudjuk, a 25 éves Keitával magatartásbeli problémák is voltak, ezért nem számolt már vele a tavasszal a szakmai stáb. Ő szintén nyáron jött, neki 14 meccs jutott az NB I-ben.

Ugyanakkor két játékos csatlakozását is megerősítette kérdésünkre a Mezőkövesd sajtórészlege. Varjas László és Varjas Zoltán a Videoton II-től érkeztek, miután a télen próbajátékon is szerepeltek Mezőkövesden. Ők Fehérváron már együtt dolgozhattak a Mezőkövesd jelenlegi vezetőedzőjével, Kuttor Attilával. Az átigazolásuk ügyében már korábban megszületett az egyezség, de ezt hivatalosan még nem jelentették be.

A cseh Peter Sulekkel kapcsolatos hír, hogy a nyáron a lengyel másodosztályú Katowicének kölcsönadott középpályás a tavasszal a cseh élvonalbeli Karvinában futballozik majd, továbbra is kölcsönben.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Sztefan Drazsics (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb KV Mechelen – Belgium), Horváth Tamás (Videoton), Matija Katanec(horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Patrik Misák (szlovákiai, Termalica Nieciecza – Lengyelország), Oláh Bálint (Diósgyőr), Fabrice Onana (kameruni, szabadon igazolhatóként, legutóbbi CS Hammam-Lif – Tunézia), Tarczy Pál (Mosonmagyaróvár, szabadon igazolhatóként), Varjas László (Videoton II), Varjas Zoltán (Videoton II)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Jakub Brasen (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Paul Keita (szenegáli, szabadon igazolható), Köböl Máté (szlovákiai, Veszprém), Martin Krnác (szlovák, MFK Karviná – Csehország), Tomás Majtán (szlovák, MFK Skalica – Szlovákia, szabadon igazolhatóként) Marek Strestík (cseh-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton), Lazar Veszelinovics (szerb, FK Rad – Szerbia)
Kölcsönbe távozók: Csirmaz István (Szolnoki MÁV), Murai Márk (Kazincbarcika), Peter Sulek (cseh, GKS Katowice – Lengyelország után MFK Karviná – Csehország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik