Mezőkövesd: csatár és védő is távozik az újonctól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 11:34
A Nemzeti Sport Online információi szerint az NB II Keleti csoportját megnyerő Mezőkövesd az első osztályban már nem számít Farkas János és Nagy Péter játékára.

A 29 esztendős Farkast a télen nagy reményekkel szerződtette a klub, de a korábban többek között Sopronban, Siófokon, Tatabányán és Budaörsön futballozó csatár teljesítménye csalódást okozott. A hozzáállása sem volt megfelelő, így tavasszal mindössze két mérkőzésen kapott lehetőséget csereként Véber Györgytől, és gólt nem szerzett.

A 24 esztendős hátvéd, Nagy Péter a mögöttünk álló idényben kiszorult a kezdőcsapatból, mindössze nyolc találkozón futballozott, így nem meglepő, hogy az NB I-ben már nem számolnak vele. Bényei Balázsra és Kemény Tamásra szintén nem számít a klub, el- vagy kölcsönadnák őket.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE-NÉL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Bényei Balázs (?), Farkas János (?), Kardos Norbert (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza), Kemény Tamás (?), Lipusz Norbert (?), Nagy Péter (?)
Kiszemeltek: Németh Norbert (Eger), Vayer Gábor (MVM Paks)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik