Mezőkövesd: a nagyok nyakán – NS-értékelés, 3. rész

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2019.12.22. 10:57
null
A mezőkövesdiek erejét mutatja, hogy a legjobbakkal is felveszik a versenyt (Fotó: Micheller Szilvia)
Ha a tavasszal folytatja remek szereplését az ősz meglepetéscsapata, a tervezettnél egy évvel korábban próbára teheti tudását a nemzetközi kupaporondon. NS-értékelés, 3. rész.

 

Tévedtek, akik azt hitték, hogy a nagy nyári jövés-menés alapjaiban rengeti meg a Mezőkövesd Zsóry csapatát. Mert bár alapembernek számító futballisták – Sztefan Drazsics, Hudák Dávid, Koszta Márk, Iszlai Bence, Amadou Moutari, Tóth Bence és Szalai Attila – távoztak, nem gyengült a csapat. Már csak azért sem, mert a vezetőség nagy energiákat mozgósítva megtartotta a Puskás Akadémiától korábban kölcsönkapott Molnár Gábort, megszerezte az Újpesttől a kétszeres válogatott Nagy Dánielt. Emellett szerződtette a Sepsitől a fehérorosz Aljakszandr Karnyickit, aki szinte kihagyhatatlan a csapatból, s szintén alapemberré vált az ukrán Andrij Neszterov, ahogy a grúz támadó, Budu Zivzivadze is. Ugyanígy a fehérváriaktól érkező Berecz Zsombor, valamint a Ferencvárostól végleg megszerzett Silye Erik teljesítményére sem lehetett panasz.

A NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Ulbert Tibor, a Mezőkövesd korábbi kapusedzője
Három és fél évet dolgoztam Mezőkövesden, részese lehettem az élvonalba jutásnak, s szerénytelenség nélkül állíthatom, munkámmal hozzájárultam ahhoz, hogy most itt tart a társaság. A siker természetesen a felkészült szakmai stáb érdeme, no meg persze a jó játékosállománynak is köszönhető. Ám ennél is fontosabb, hogy rend és fegyelem uralkodik Mezőkövesden, s minden feltétel adva van a jó szerepléshez. Miközben továbbra is szorítok a csapatért, kíváncsian várom, hogy a tavasszal miként kezeli a helyzetet, amelybe került, hiszen akár a nemzetközi szereplés kivívására is esélye lehet.

Összességében tehát jól sáfárkodtak a vezetők. Kevés pénzből is olyan labdarúgókat szerződtettek, akik remekül passzoltak Kuttor Attila vezetőedző futballról alkotott elképzelésébe, persze a szakmai stáb hozzáértése is kellett az új futballisták beilleszkedéséhez. Nagyszerűen rajtolt a társaság, sorozatban négy meccset nyert meg, és amikor már mindenki azt hitte, meglesz az ötödik győzelem is, a Paksi FC megálljt parancsolt a mezőkövesdieknek (0–2). Ám mindjárt a következő fordulóban, Kisvárdán kiköszörülték a csorbát (2–1), visszatértek a helyes útra.

Az őszi dicsőséglistához hozzátartozik, hogy két, jóval tehetősebb és erősebb csapattal is felvették a versenyt Kuttor Attila labdarúgói. A Mol Fehérvárral gól nélküli döntetlen játszottak, és a Groupama Arénában sem kaptak ki a Ferencvárostól (1–1), sőt némi szerencsével a három pontot is megszerezhették volna. Ezeknek az eredményeknek is betudható, hogy a kövesdi együttes ott liheg a nagyok nyakában a 3. helyen.

El kell ismerni, a Mezőkövesd Zsóry folyamatosan fejlődik. Persze volt is honnan fejlődni, hiszen éveken át a kiesés ellen harcolt, és a nehézségek leküzdése vezetőt és játékost egyaránt megedzett. Akik a klubnál maradtak, megerősödtek. Az eredményeket és a mutatott játékot látva ma már nem „kínos” Mezőkövesdre szerződni. Rengeteg munka van a csapatban, ám mint azt az ősszel nyilatkozó Tóth László szakmai igazgató megjegyezte: még csak fél távnál tartanak. A helyiek úgy számolnak, a következő bajnokságra érik össze igazán egy olyan együttes, amely már a nemzetközi kupaszerepléssel is kacérkodhat.

Nos, ha nem törik meg a lendület, és a Mezőkövesd a tavasszal megismétli őszi teljesítményét, egészen biztos, hogy „borulnak” a jóslatok, azaz a társaság már egy évvel korábban megméretheti magát külföldön. Rend és fegyelem jellemzi a csapatot, ráadásul a feltételek adva vannak a minőségi munkához. Most már csak a szakmai stábon és a labdarúgókon múlik a kisváros nagy álmainak valóra váltása.

MINIINTERJÚ
CSERI TAMÁS: KISLÁNY KARÁCSONYRA

– Nagyszerűen kezdték a bajnokságot, hiszen négy meccsből négyet megnyertek. Minek volt betudható a remek rajt?
– Elsősorban annak, hogy a nyári átigazolási időszakban nem gyengült meg a keret, ráadásul az újonnan érkezők viszonylag gyorsan beilleszkedtek. Persze ez sem a véletlen műve, hiszen a játékosmegfigyelők meg a szakmai stáb tagjai csakis olyan futballisták szerződtetését szorgalmazták, akik beleillettek az elmúlt bajnokságban is már jól működő szerkezetbe. Nem éreztük meg például veszélyes centerünk, Sztefan Drazsics távozását sem, hiszen a helyére Budu Zivzivadze érkezett, aki hatgólos lett az ősszel a bajnokságban.
– A saját teljesítményével mennyire elégedett?
– Bár csak négy gólt szereztem, nem panaszkodom, mert ugyan lehettek volna jobb meccseim is, összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam. Ezt mondják rólam a szakemberek is.
– Mit gondol, a tavasszal megismételhető az őszi eredményes futball?
– Jósolni nem szeretek, ám azt tudom, azon leszünk, hogy minél többet kihozzunk magunkból, s így minél közelebb legyünk a dobogóhoz.
– Úgy tudni, nemcsak a harmadik helynek örül a Cseri család, hanem egy új jövevénynek is.
– Valóban, megszületett a második gyermekem – és ő is lány. A párom karácsonyra kijöhet az egri kórházból, így lesz teljes az ünnep.

Hatalmas meglepetésre többször felkapaszkodott a tabella 2. helyére Kuttor Attila vezetőedző együttese, amely remekül rajtolt az idényben: négy meccsből négyet nyert meg úgy, hogy miközben hét gólt szerzett, csupán kettőt kapott.
Nem kis meglepetésre a Puskás Akadémiától visszacsábított nagy kedvenc, Molnár Gábor csupán négyszer volt a kezdőcsapat tagja az ősszel. Így aztán nem csoda, hogy a bajnokságban egyszer sem talált kapuba, s más csapatba vágyik.
Remek átigazolásnak bizonyult Berecz Zsombor. Az egyszeres válogatott középpályás 15 mérkőzésen játszott, és háromszor volt eredményes, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült az ősz válogatottjába.
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15113 129–14+1536
2. Mol Fehérvár FC16102 431–17+1432
3. Mezőkövesd Zsóry FC16 84 420–13 +728
4. Puskás Akadémia FC16 74 526–20 +625
5. Újpest FC16 73 623–22 +124
6. Budapest Honvéd16 73 619–20 –124
7. Kisvárda16 62 818–22 –420
8. Debreceni VSC15 61 825–30 –519
9. Diósgyőri VTK16 61 916–24 –819
10. Paksi FC16 52 920–29 –917
11. Zalaegerszegi TE FC16 45 723–22 +117
12. Kaposvári Rákóczi FC16 31315–32–17 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik