Már a rajtnál eldőlt – a Kaposvárnak nem volt esélye a bennmaradásra

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2020.07.06. 11:15
null
Ádám Martin (balra) és csapata mindent megtett, hogy megszorongassa a pályán nevesebb ellenfeleit (Fotó: Szabó Miklós)
Alacsony költségvetéssel, szerény képességű játékosokból álló kerettel esélye sem volt a Kaposvári Rákóczinak az NB I-ben maradásra.

 

Rendkívül mélyről indult a Kaposvári Rákóczi, hiszen 2014-ben sereghajtóként búcsúzott az élvonaltól, sőt egy évvel később kiesett az NB II-ből is. Sokáig úgy tűnt, hogy az anyagi gondok miatt csak a Somogy megyei másod­osztályban kap indulási jogot. Végül a megye I-ben állhatott rajthoz, és mert megnyerte a bajnokságot, egy osztállyal feljebb léphetett. Némi bukdácsolás után 2017 decemberében Waltner Róbertet, a zöld-fehér csapat volt játékosát nevezték ki vezetőedzőnek. Ettől kezdve lendületbe jött a Rákóczi. Előbb bajnokságot nyert a harmadik vonalban, majd ezüstéremig jutott az NB II-ben – ez pedig azt jelentette, hogy öt év után újra az élvonalban szerepelhetett.

A kiugró siker azonban nemcsak dicsőséget, hanem gondot is jelentett. A klub költségvetése az NB II-es átlagot sem nagyon haladta meg, a sikeredző Waltner Róbertnek pedig hiányoztak az élvonalbeli munkához szükséges papírjai. Ezért előbb szponzorok, majd vezetőedző után néztek a vezetők. Edzőt találni könnyebb volt, a pro licences diplomával rendelkező Disztl László némi rábeszélés után elvállata a feladatot, ám mindenki tudta, hogy a csapat felkészítéséért valójában továbbra is Waltner Róbert felel. Ennek ellenére remek összhangban dolgozott a két szakember, nem rajtuk múlt a későbbi sikertelenség.

Szakmai téren tehát nem volt baj, gondok inkább a keret megerősítésével voltak. A szűkös anyagiak ugyanis befolyásolták az átigazolásokat, így aztán csakugyan erősítést jelentő, minőségi labdarúgó nem került az újonchoz. Ráadásul a felkészülésre, az újonnan érkezők beépítésére is kevés idő jutott. Talán ennek tudható be a rendkívül gyenge rajt: a Rákóczi az első négy fordulóban kikapott. Nem csoda, hogy sokan már temetni kezdték a csapatot, amely nagy meglepetésre az 5. fordulóban Debrecenben 1–0-ra nyert, majd szeptember végén hazai pályán a Diósgyőri VTK-t is felülmúlta (2–0).

A minőségi szakmai munkának, valamint a nagy alázattal és odaadással futballozó játékosoknak köszönhetően az ősszel egyszer sem szenvedett megalázó vereséget a Kaposvári Rákóczi. A csapat többnyire megőrizte a tartását, nemegyszer bátor támadójátékkal rukkolt ki. Sőt kis szerencsével a győzelmei számát is gyarapíthatta volna, Fortuna azonban elpártolt az újonctól. Ezt leginkább december elsején, a Ferencváros elleni hazai bajnokin élhették át a kaposváriak, akik vezettek az éllovas ellen, majd remek játékkal 2–2-re egyenlítettek, a hajrában mégis kikaptak 3–2-re. A közönség a vereség ellenére is hálás volt a megalkuvás nélküli játékért, ráadásul a Loki újbóli legyőzése után (4–1) mindenki egy szebb új esztendőben reménykedett.

Hiába, sorra jöttek ugyanis a nagy különbségű, letaglózó vereségek. Februárban a Kisvárdától ötöt (3–5), márciusban a Mezőkövesdtől négyet (0–4), a Ferencvárostól idegenben ötöt (0–5), majd a bajnokság májusi folytatásában hazai pályán a ZTE FC-től hatot kapott (0–6) a sereghajtó. Ekkor tört meg igazán a Rákóczi, ám a játékosok becsületére legyen mondva, sportemberhez méltóan fejezték be a bajnokságot. A csapat hétfőn kezdi a felkészülést a másodosztályra, a hírek szerint továbbra is Waltner Róbert irányít, és Disztl László is a klub alkalmazásában marad.

 

NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC33237358–24+3476
2. Mol Fehérvár FC33189656–29+2763
3. Puskás Akadémia FC331412752–41+1154
4. Mezőkövesd Zsóry FC331481142–31+1150
5. Budapest Honvéd331281336–44 –844
6. Újpest FC331271445–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC3311101251–44 +743
8. Kisvárda331261542–43 –142
9. Diósgyőri VTK331251640–52–1241
10. Paksi FC331181446–53 –741
11. Debreceni VSC331161648–57 –939
12. Kaposvári Rákóczi FC33422727–80–5314
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik