Magyar Kupa: Tíz játékossal is továbbjuthattunk volna – Rebrov

Vágólapra másolva!
2019.04.03. 20:40
null
Rebrov beszélt a sérültek állapotáról (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Mol Vidi FC hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Dibusz Dénes kiállítása miatt a 7. perctől kezdve emberhátrányban játszó Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így a székesfehérvári együttes kettős győzelemmel bejutott a sorozat legjobb négy csapata közé. A mérkőzés után a két vezetőedző, Marko Nikolics és Szerhij Rebrov értékelte a látottakat.

 

„Ez a mérkőzés és a továbbjutás kérdése is nagyrészt sajnos eldőlt már a hetedik percben. Tíz játékossal kellett utána játszanunk, de így is sok helyzetet teremtettünk, akár tíz játékossal is továbbjuthattunk volna. Nagy köszönetet szeretnénk mondani a játékosoknak, valamint a szurkolóknak is, mivel végig biztatták a csapatot” – mondta a mérkőzés után Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

„Haratin állapotáról nem tudok pontosat mondani, meg kell néznünk az MRI-t, az orra valószínűleg eltört. Hozzá hasonlóan Gorriarán is megsérült, de természetesen a következő mérkőzésre is készen állunk. Miha Blazic, Sigér Dávid és Lovrencsics Gergő is sérült, remélem, hogy minél hamarabb túljutunk ezen a szituáción.”

„Szerdán volt ez a mérkőzés, a jövő hét szünet. Azon csodálkozom, hogy miért nem lehet plusz egy nap pihenőt adni a játékosoknak, ezzel is segítve az egészségük megőrzését. Tudom, hogy Európában ez a megszokott, de plusz egy nap nagyon sokat segítene a játékosok egészségének megőrzésében” – zárta mondandóját az ukrán szakember.

Szerhij Rebrov sajtótájékoztatója vágatlanul

„Gratulálok a játékosoknak, a legutóbbi tíz tétmérkőzésünkön kilenc győzelmet arattunk és csak egy döntetlent játszottunk. Ne felejtsük el, hogy kétszer is legyőztük a Ferencvárost. Ez ma profi munka volt a csapattól, de ez már el is múlt, most már koncentrálunk a Honvéd elleni bajnoki rangadóra. Minden mérkőzés, ami a szezonban még ránk vár, egy-egy igazi mini döntő lesz” – kezdte összegzését Marko Nikolics, a Mol Vidi vezetőedzője.

„Jó sorozatban vagyunk, négyből egyszer sem kaptunk ki a Ferencvárostól. Mind a négy mérkőzés különböző volt, és biztos vagyok benne, hogy az ötödik is más lesz. Ellenünk sem könnyű játszani, annak ellenére sem, hogy voltak kisebb hullámvölgyeink. A mi csapatunkban is megvan a minőség, akárcsak a Ferencvárosban. Nem szeretem, ha lebecsülik a csapatom erejét, a csapatom is megérdemli a tiszteletet.”

„Elek Ákos nincs túl jól, a szemével van problémája, Marko Scsepovics valamivel jobban van, de vele kapcsolatban is meg kell várnunk a holnapi eredményeket” – fogalmazott a szerb tréner.

Marko Nikolics sajtótájékoztatója vágatlanul

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MOL VIDI FC–FERENCVÁROS 2–0 (0–0)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó, 6202 néző. Vezette: Kassai Viktor (Ring György, Vígh-Tarsonyi Gergő)
MOL VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Pátkai, Elek Á. (Kovács I., 37.), Nikolov – A. Hadzic, Huszti (Milanov, 73.) – M. Scsepovics (A. Hodzic, 28.). Vezetőedző: Marko Nikolics
FERENCVÁROS: Dibusz – Petrjak, Frimpong, Dvali, Heister – Haratin, Leandro (Holczer, 9.) – Varga R. (Isael, 72.), Gorriarán (Szihnyevics, 55.), Nguen – Lanzafame. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Nikolov (58.), Milanov (82.)
Kiállítva: Dibusz ( 7.)
Továbbjutott:
a Mol Vidi FC, két győzelemmel, 4–1-es összesítéssel

ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
ÁPRILIS 16. ÉS 17.
Budapest Honvéd–Soroksár (NB II)
Mol Vidi FC–Debreceni VSC

VI
SSZAVÁGÓK
ÁPRILIS 23. ÉS 24.
Soroksár (NB II)–Budapest Honvéd
Debreceni VSC–Mol Vidi FC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik