Egy gól elég volt – a Honvéd legyőzte a Haladást a Magyar Kupában

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2020.02.12. 19:15
null
Tonci Kukoc a lelátóra felülve ünnepelte gólját (Fotó: Török Attila)
A legjobb nyolc közé jutás a tét a Magyar Kupában. A Honvéd az NB II-ben nehéz helyzetben lévő Haladást fogadta, és nem túl élénk mérkőzésen egy góllal nyert, így előnnyel utazik a szombathelyi visszavágóra.

MAGYARKUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–HALADÁS 1–0 (0–0)
Illovszky-stadion, 1809
néző. Vezette: Káprály Mihály (Buzás Balázs, Medovarszki János)
HONVÉD: Tujvel – Kálnoki-Kis, Kamber, Niba – Mezgrani, Nagy G. (Hidi, 66.), Banó-Szabó, Gazdag (Aliji, 66.), Kukoc – George (Moutari, 73.), Lanzafame. Vezetőedző: Giuseppe Sannino
HALADÁS: Gyurján M. – Tóth D., Jagodics M., Németh M., Bosnjak – Szekér – Schuszter (Illés B., 81.), Holdampf, Jancsó A. (Farkas II B., 66.), Rácz F. – Szalay (Tóth-Gábor, a szünetben). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Kukoc (1–0) az 57. percben
Kiállítva: Kálnoki-Kis, Jagodics M. (mindkettő dulakodásért) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Giuseppe Sannino:
– Nehéz meccsen vagyunk túl, de a továbbjutási esélyekről nem beszélek. Nem vagyok jós, nem tudom, mire lesz elég az egygólos győzelem, egyelőre a visszavágó helyett a hétvégi bajnokival akarok foglalkozni. Ami a meccset illeti, a végeredmény mellett még annak örülhetünk, hogy néhány játékosunk hosszabb kihagyás után ismét játszott, valamint sikerült kapott gól nélkül lejátszani a párharc első felvonását.
Mátyus János: – Vereség után ritkán gratulál az edző a saját csapatának, most mégis ezt teszem, mert fegyelemmel, lelkesedéssel és szenvedéllyel futballozva eltüntettük a két csapat közti különbséget. A szívemben mindig ott lesz a Honvéd, azt viszont elfogadhatatlannak tartom, hogy a lefújás után az egyik kispesti játékos hátulról megütötte a tizennyolc esztendős futballistámat.

Összefoglaló

A mérkőzés előtt egyértelműen a Honvéd számított esélyesnek, hiszen a Haladás nehéz heteket él meg az NB II-ben, ahol jelenleg kieső helyen tanyázik. És éppen az volt az, ami nem látszott meg az első félidőben, mert a vendégek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe, sőt helyzeteket is kialakítottak a nem túl éles Honvéd ellen.

Az első negyedóra remek játékot hozott, mindkét oldalon veszélyben forogtak a kapuk, de a kapusok mindkét oldalon jól álltak a lábukon. Később aztán lanyhult az iram, a Haladás már nem tudott eljutni az ellenfél kapujáig, a Honvéd pedig hiába próbálkozott, helyzetig sem jutott el, leszámítva George ollózó próbálkozását, amelytől senkinek sem emelkedett meg a vérnyomása.

A második félidőben növelte a nem túl nagy nyomást a Honvéd, Davide Lanzafame volt a legveszélyesebb, lövését viszont védte Gyurján.

Aztán az 57. percben vezetést szerzett a Honvéd. A hazaiak legjobbja, Tonci Kukoc kényszerítőzött Lanzafaméval, majd éles szögből a bal alsóba talált. Védhetőnek tűnt a lövés, de bement. 1–0

A gól után bátran ment előre a Haladás, a Honvéd őrizgette az előnyét, nem bocsátkozott semmilyen fölösleges kockázatba, holott a vendégek nem sok veszélyt jelentettek Tujvel kapujára.

Csere cserét követett, de a játék nem sok élvezetet tartogatott. A Honvéd még meghúzta az utolsó perceket egy második gólért, ám nem sikerült betalálnia. A lefújás után összeszólalkoztak a játékosok, a bíró pedig egy-egy piros lappal jutalmazta a kakaskodókat.

Bár csak egygólos előnnyel utazik a Honvéd Szombathelyre, a látottak alapján esélyes a továbbjutásra – a kupában azonban bármi megtörténhet...

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

A meccs után összevesztek a játékosok, a bíró még magához hívta a veszekedőket, aztán kiállította Kálnoki-Kist és Jagodicsot.
92. perc: Vége a mérkőzésnek, egygólos előnnyel megy Szombathelyre a Honvéd. 1–0
91. perc:
A megítélt szabadrúgást Lanzafame 21 méterről, középről a bal felső felé lőtte, Gyurján viszont bravúrral védett.
90. perc: Aliji indult meg a bal oldalon, középre játszott Lanzafaménak, akit Holdampf elkaszált egy sárgáért.
89. perc: Bosnjak lökte el Mezgranit, sárgát kapott.
88. perc: Mezgrani kapott jó labdát Lanzafamétól, 7 méterről inkább visszagurított Kukocnak, aki 14 méterről akart a hálóba emelni, de kicsivel célt tévesztett.
86. perc: Bosnjak
vállalta el jó messziről, mert üresen tátongott a jobb felső sarok. Végül kicsivel fölé ment, de Tujvel jelezte, hogy rajta volt.
82. perc: Tujvel öklözött ki rossz helyre egy labdát, Rácz kapásból lőtt, de nagyon mellé-fölé.
81. perc: Haladás-csere: Schuszter helyett Illés Bencea pályán, aki a Haladás-ikon Illés Béla fia.
74. perc: Kamber nagy bedobása szállt a Haladás tizenhatosán belülre, de a védők kifejelték.
73. perc: Újabb Honvéd-csere, George helyett Moutari az utolsó bő negyedórára.
66. perc: A Honvéd is cserélt, Gazdag helyett Aliji, Nagy Gergő helyett Hidi a pályán.
66. perc: Cserélt a Haladás, Jancsó helyett Farkas Balázs fog játszani.
62. perc: Jancsó teremtette földre Lanzafamét, és bár a hazaiak sárgát reklamáltak, a bíró megelégedett egy szabadrúgással.
58. perc: A gól után Kukoc gólöröm gyanánt felült a lelátóra egy üres székre, a bíró egy sárgával kínálta meg a gólszerzőt.
57. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A HONVÉD! Kukoc szerzett labdát, Lanzafaméval kényszerítőzött, majd a visszakapott labdát 5 méterről, balról, éles szögből a bal alsóba lőtte. 1–0
55. perc: Rácz
kétszer is szögletet rúghatott, a második után Szekér lőhetett, de mellé.
53. perc: 1809 néző látogatott ki az Illovszky Rudolf Stadionba.
52. perc: George fejelte le a labdát az üresen maradt Lanzafame elé, aki 8 méterről azonnal lőtt, Gyurján viszont jól reagált, és szögletre mentett.
47. perc: Kukoc bal oldali beadása Némethről perdült szöglete. A szöglet után Kálnoki-Kis lőhetett 7 méterre a kaputól, de egy védőről lepattant a labda.
46. perc:Cserélt a Haladás, Szalay helyett Tóth-Gábor játszik.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45. perc: Vége az első félidőnek, kisebb helyzetek voltak, gólt nem láttunk eddig. 0–0
38. perc: Kukoc,
majd Lanzafame volt a labda útja, az olasz középre adott, George pedig ollózva akart gólt szerezni – nem sikerült neki.
29. perc: Lanzafame adott balról a hosszú oldal felé, George pedig 3 méterről, elvetődve rosszul találta el a labdát.
28. perc: Kamber fejelt ki röviden egy beadást, éppen Schuszter elé, aki messziről igencsak fölé lőtt.
24. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Honvéd 30 méterre a Honvéd kapujától, Kukoc ívelt az ötös bal sarka felé, ahol érkezett Kamber, aki kicsit megmászta Bosnjakot, de nem tudta rendesen elfejelnia labdát.
21. perc: Háromszor is gólt szerezhetett volna a Honvéd, de előbb Gyurján, majd a Haladás védői mentettek.
20. perc: Az utóbbi percekben inkább a Honvéd játszott fölényben, de helyzetet nem tudott kialakítani a pályaválasztó csapat.
13. perc: Szekér szerzett labdát 25 méterre a Honvéd kapujától, meg is suhintotta a labdát, amely a kapu helyett a hátsó lelátón landolt.
10. perc: A szöglet után Kamber fejelhetett, de kissé célt tévesztett a bal alsóra tartó labda.
10. perc: Lanzafame próbált helyzetbe kerülni a Haladás ötösének bal sarkánál, majd éles szögből a rövid sarkot vette célba, Gyurján azonban szögletre mentett.
7. perc:
Jött előre a Haladás, Jancsó gurított vissza Szalaynak, aki 14 méterről a bal alsót vette célba, de Tuvel elcsípte a lövést.
6. perc: Honvéd-helyzet! George került helyzetbe, Gyurján azonban mentett.
5. perc: Szalay indult be egy beadásra, amelyet Tujvel kiejtett, de aztán javított a kapus.
4. perc: Rácz tört előle lendületesen, három embert is kicselezett, de nem fordult kapura, így a jó lehetőségből nem lett semmi.
2. perc: Lanzafame forgolódott a szombathelyi tizenhatoson belül, de elválasztották a labdától.

1. perc:Elkezdődött a mérkőzés, a Honvéd piros-feketében, a Haladás tiszta fehérben játszik.

9. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 4. FORDULÓ), NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉSEK
Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE 3–1 (1–0)
Pécsi MFC (NB III)–Paksi FC 1–2 (1–0)
Dorogi FC (NB II)–III. ker. TVE (NB III) 4–1 (3–1)
Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi 2–1
Békéscsaba (NB II)–Puskás Akadémia 0–3
MTK Budapest (NB II)–Dunaújváros (NB III) 3–0
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (NB II)
1–0 (0–0)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 0–0

VISSZAVÁGÓK
Február 19., szerda
13.00:
III. Kerületi TVE (NB III)–Dorogi FC (NB II)
18.00:Mol Fehérvár FC–Újpest FC
18.00:ZTE FC–Lipót Pékség SE (NB III)
18.00:Paksi FC–Pécsi MFC (NB III)
18.00:Kaposvári Rákóczi–Mezőkövesd
18.00:Puskás Akadémia–Békéscsaba (NB II)
18.00:Dunaújváros (NB III)–MTK Budapest (NB II)

ELŐZMÉNYEK

„Nehéz mérkőzésre számítok, függetlenül attól, hogy az ellenfél melyik osztályban szerepel, egy kupapárharc sosem lehet könnyű– mondta Giuseppe Sannino a Honvéd honlapjának. –Komoly céljaink vannak a sorozatban, az előző idényben döntős volt a Honvéd, ezúttal is szeretnénk minél tovább menetelni, így a Haladás ellen is a továbbjutásért lépünk pályára. A találkozón több sérülésből felépülő játékos is lehetőséget kaphat, és oda kell figyelni arra, sűrű program során megfelelően elosszuk a terhelést a játékosok között.

Nem akarok közhelyeket pufogtatni, hogy olyan lesz ez a meccs számomra mint egy átlagos mérkőzés – mondta Mátyus János, a Haladás edzője a klub honlapjának. – Nem, mert mióta ugyan eljöttem Kispestről, játszottam és edzősködtem is a Honvéd ellen, ez a meccs számomra picit más lesz mint a többi. Tudom, hogy a két szurkolótábor legendás barátságban áll egymással, gyakran ellátogatnak egymás meccseire is, és együtt drukkolnak. Fontos a Magyar Kupa számunkra, de van még egy ennél is fontosabb feladatunk: bent kell maradnunk az NB II-ben. A hétvégi, Csákvár elleni találkozónk tehát elsőbbséget élvez. Láttam a Honvéd meccseit, nagyon tetszik, ahogy kollégám csapata védekezést megszervezi, szinte tökéletes működik a rendszer. Emellett két-három színes egyéniség is szerepel a Honvédban, például az NB I egyik legjobb játékosa, Davide Lanzafame. Ami minket illeti, a védekezéssel nekünk sincs gondunk, még egy gólt sem kaptunk,az előrejátékban kell javulnunk. Az már nagyon szép teljesítmény lenne, ha reális esélyünk maradnak a visszavágóra. De erre készülünk. Rózsa Dániel, Németh Márió, Medgyes Zoltán sérült és kérdéses a Szolnokon rúgást kapott Devecseri Szilárd, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Rácz Ferenc játéka is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik