Magyar Kupa: az Érd nem tudott kiállni, továbbjutott a Barcika

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 13:32
null
Játék nélkül jutott tovább a Kazincbarcika (Fotó: Micheller Szilvia, illusztráció)
Nem kezdődött el a szerda 12.30-ra kiírt Érdi VSE–Kazincbarcika mérkőzés a Mol Magyar Kupa 7. fordulójában, mert a Pest megyei csapat a sok koronavírusos játékosa miatt nem tudott kiállni. A Kazincbarcika nem fogadta el az érdiek halasztási kérelmét, így 3–0-s eredménnyel továbbjutott.

Az NB III-as érdi csapat közleménye szerint az első két, október 12-én diagnosztizált eset után vasárnap összesen 14 játékos tesztje lett pozitív, míg egy további vizsgálat eredménye még nem érkezett meg.

Az Érdi VSE hat plusz egy játékossal kezdte meg a találkozót, a kezdőrúgás elvégzése közben egy közülük megsérült, és nem tudta folytatni a játékot, így létszám alattivá vált Limperger Zsolt csapata – állt a kazincbarcikaiak összefoglalójában.

„A Kolorcity Kazincbarcika SC többszöri kérésünk ellenére sem fogadta el a halasztási kérelmünket”írta közleményében az Érd.

A Kazincbarcika honlapján a klub ügyvezetője, Wächter Balázs a sajnálatát fejezte ki a kialakult helyzet miatt.

„A mérkőzést megelőzően, amikor még csak két koronavírusos megbetegedésről lehetett tudni, az Érdi VSE kérte a mérkőzés elhalasztását, de az NB2 és az NB3-as bajnokság sűrű versenynaptára miatt az MLSZ csak olyan időpontot tudott volna kijelölni a mérkőzés megrendezésére, amely napon csapatunkból három fő U19-es válogatottsági kötelezettsége miatt nem állhatott volna rendelkezésünkre – idézi a klubhonlap Wächter Balázst. – Ugyanakkor a Kolorcity Kazincbarcika SC-t sérülések is sújtják, ami további bizonytalanságot okozott volna, hogy a megfelelő létszámban ki tudtunk volna állni a kijelölt játéknapon. Sajnáljuk, hogy így alakult a mérkőzés, nem állt szándékunkban az ellenfél sajátos helyzetét kihasználni, de tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi egy különleges bajnoki szezon, ahol a csapatoknak nem csak a pályán, hanem a vírushelyzettel is meg kell küzdeniük."

Az NB II-es Kazincbarcika 3–0-s megállapított eredménnyel továbbjutott.

Az érdiek november 1-jei, Veszprém elleni NB III-as bajnokiját az ellenfél hozzájárulásával elhalasztották.

MAGYAR KUPA
7. FORDULÓ
SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
Érdi VSE (NB III)–Kazincbarcika (NB II) 0–3 – megállapított eredmény

12.30: Gárdony (NB III)–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
12.30: Csácsbozsok-Nemesapáti SE (Zala I.)–Budapest Honvéd
12.30: Lipót Pékség SE (NB III)–Zalaegerszegi TE FC
12.30: Dabas-Gyón (NB III)–Budafoki MTE
12.30: Szentlőrinc (NB II)–Puskás Akadémia FC
12.30: Gyöngyösi AK (NB III)–Mezőkövesd
12.30: Bátaszék SE (Tolna I.)–MTK Budapest
12.30: III. Kerület (NB III)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
12.30: Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom I.)–Tállya KSE (NB III)
12.30: Zalaszentgróti VFC (Zala I.)–Tiszafüred VSE (NB III)
12.30: Ceglédi VSE (NB III)–FC Ajka (NB II)
12.30: Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun I.)Dorogi FC (NB II)
12.30: Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar I.)–Dunavarsány (Pest I.)
12.30: Salgótarjáni BTC (NB III)–Pécsi MFC (NB II)
12.30: Taksony (NB III)–Kozármisleny (NB III)
12.30: Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
12.30: BVSC-Zugló (NB III)–Debreceni VSC (NB II)
12.30: Eger SE (NB III)–Vasas FC (NB II)
12.30: FC Nagykanizsa (NB III)–Debreceni EAC (NB II)
12.30: Monor (NB III)–BFC Siófok (NB II)
12.30: Csomád (Pest I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
12.30: Soroksár (NB II)–ETO FC Győr (NB II)
12.30: ASR Gázgyár (BLSZ I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II)
13.00:
Kecskeméti TE (NB III)–Kisvárda
16.00: Dunaújváros (NB III)–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
12.30:
Nyíregyháza Spartacus (NB II)–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
16.00: Békéscsaba (NB II)–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)

NOVEMBER 11., SZERDA
16.00:
Ménfőcsanak (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)

NOVEMBER 13., PÉNTEK
14.30:
Szolnoki MÁV FC–Gyirmót FC Győr

NOVEMBER 14., SZOMBAT
14.45:
Bicskei TC (NB III)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Budaörs–Csákvár 1–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik