MK: a Mezőkövesd csak ráijesztett a továbbjutó DVSC-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.02. 21:54
null
Takács Tamás becserélése jó húzásnak bizonyult (Fotó: Török Attila)
Hiába dolgozta le az első meccsen összeszedett egygólos hátrányt a Mezőkövesd a DVSC elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján, a debreceniek a második félidőben egyenlítettek, majd a hajrában a győzelmet is megszerezték a találkozót emberhátrányban befejező hazaiakkal szemben.

Egy hónapon belül harmadszor találkozott egymással a két gárda, s miután a DVSC az előző két meccset egyaránt 1–0-ra megnyerte, ezúttal Mezőkövesden kellett helytállnia a hajdúsági együttesnek.

Az első nagy helyzet a hazaiak előtt adódott, Sztefan Drazsics kapott remek labdát a nyolcadik percben, ám nem tudta eltalálni a kaput. A szerb támadó a hajrában már pontosabban célzott, és közvetlenül a szünet előtt előnyhöz juttatta csapatát: a debreceniek által vitatott szögletet – valóban úgy tűnt, hogy kirúgásnak kellett volna következnie – követően Szalai Attila csúsztatását még védte Tomás Kosicky, a kipattanót azonban Drazsics közvetlen közelről a gólvonal mögé fejelte (1–0).

Herczeg András egyet változtatott a szünetben, az első meccsen győztes gólt szerző Zsóri Dániel helyére beküldte Takács Tamást, és mint utóbb kiderült, ez nyerő húzásnak bizonyult. A cserecsatár az 53. percben még a kapufa mellé bólintott, azonban néhány perccel később már nem hibázott, Bódi Ádám szabadrúgását követően öt méterről a kapuba csúsztatott (1–1).

Az Eperjesi Gábor ütése miatt emberhátrányba kerülő hazaiak a hajrára teljesen elfogytak, a DVSC végül szépségdíjas góllal biztosította be a továbbjutást: Csősz Richárd a tizenhatostól lőtt bombagólt a bal felső sarokba (1–2).

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ,VISSZAVÁGÓK

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–DEBRECENI VSC 1–2 (1–0)
Mezőkövesd, 1456
néző. Vezette: Szőts Gergely (Tóth II Vencel, Becséri Gergely)
MEZŐKÖVESD: Dombó – Eperjesi, Szalai, Meszhi, Vadnai – Tóth B. (Bertus, 79.), Iszlai – Molnár G., Vajda (Silye, 79.), Moutari – Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila
DEBRECEN: Kosicky – Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Barna Sz. – Jovanovic (Varga K., a szünetben), Haris, Tőzsér, Bódi – Zsóri (Takács T., 53.), Szécsi M. (Csősz, 77.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Drazsics (1–0) a 45., Takács T. (1–1) a 61., Csősz (1–2) a 87. percben
Kiállítva: Eperjesi (második sárga lap után) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Kuttor Attila:
– A csapat jól futballozott, és megteremtette a továbbjutás lehetőségét. A játékkal elégedett voltam, mindent elkövettünk, megszereztük a vezetést és egy kicsi hiányzott a hasonló folytatáshoz, de... Rajtunk kívül álló okok miatt végül is elmaradt a bravúr. Két olyan eset után mutatta fel a játékvezető a sárga lapot Eperjesi Gábornak, amelyek közül egyik sem érdemelt ilyen figyelmeztetést.
Herczeg András: – Az első félidő egyáltalán nem tetszett, gyengén játszottunk, kényelmesen futballoztunk, rendkívül lassan építgettük a támadásainkat, ráadásul a párharcokat is rendre elveszítettük. A szünet után sokat javultunk, agresszívebbé vált a játékunk, és a cserék is hozták magukat, hiszen közülük ketten is gólt szereztek. Büszkék vagyunk az eredményre és a továbbjutásra, reméljük a hasonló folytatást.
Továbbjutott: Debreceni VSC, 3–1-es összesítéssel

SZERDA
15.30:Soroksár (NB II)–Puskás Akadémia
Az első mérkőzésen:1–1
18.00:
Mol Vidi FC–Ferencváros (Tv:M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:2–1
18.00:Budapest Honvéd–Budaörs (NB II)
Az első mérkőzésen:2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik